Mint ismeretes, szeptemberben és októberben a német sajtó többször is megpendítette, hogy Dárdai Pált meneszthetik a Hertha felnőttcsapatától - különösen akkor röppentek fel ezek a hírek, miután a berliniek zsinórban három vereséget szenvedtek a Bundesligában és 6-0-ra kaptak ki Lipcsében.
Ekkortájt az is téma volt kint, hogy Fredi Bobic sportigazgató - aki a volt magyar kapitány egyik nyilatkozatával sem volt kibékülve - már az utódját keresi az állítólag a lemondását is felajánló magyar trénernek. Dárdai ekkor úgy reagált, hogy nem érdeklik a (bulvár)sajtóban megjelenő hírek, azokon csak mosolyogni tud.
Bobic friss nyilatkozatából kiderül, hogy nem volt teljesen kizárt, hogy a szakembert leváltják a Herthánál, de a sportigazgató azt is elárulta, miért döntött úgy mégis, hogy ragaszkodik Dárdai maradásához.
- Pál rájött, hogy a három vereség és az érzelmi kitörése után akár repülhet is - mondta az egykori német válogatott csatár a DAZN stúdiójában adott interjúban. - De meg akartam neki és a klubnak is mutatni, hogy nekünk nyugalomra és stabilitásra van szükségünk - tette hozzá, majd finoman figyelmeztetett is.
Az igazság az, hogy ezeknek a dolgoknak nem nagyon kellene már megtörténniük a jövőben.
Dárdai vezetésével a Hertha 10 mérkőzésen 4 győzelmet aratott és 6-szor kapott ki, ezzel a berliniek a 12. helyen állnak a Bundesligában.
![](https://www.csakfoci.hu/uploads/2021/11/dardai-marton-nemet-u19-e1636988581749-768x431.jpg)
![](/uploads/2024/07/koh-e1721411789308-150x150.jpeg)
![](/uploads/2024/07/brodic_16x9-e1722009836158-150x150.png)
![](/uploads/2024/07/misleny-1-150x150.jpg)