Hosszan beszéltem Palival a vasárnapi érzelmi kitörése után, ami nem volt jó dolog. Az érzelmesség nem kerülhet túlsúlyba, ez nem volt előnyös a Hertha BSC számára, de most már minden a legnagyobb rendben van

– magyarázta csütörtökön Fredi Bobic.

Dárdai azt követően beszélt az esetleges távozásáról, hogy a fővárosiak 5–0-ra kikaptak a címvédő Bayern München otthonában, így három forduló után – a mezőnyben egyedüliként – pont nélkül állnak és sereghajtók a Bundesligában.

Bobic úgy fogalmazott, a nyári átigazolási időszakban azt tették, amit akartak, ezért lehetségesnek tartja, hogy stabil szezont produkáljon a berlini együttes.

“Olyan játékosokat hoztunk, akik rendelkeznek tapasztalattal, és olyan fiatalokkal alkotnak egy csapatot, akik nagy örömmel érkeztek ide, hogy fejlődjenek, és büszkék arra, hogy ebben a klubban játszhatnak” – mondta.

A sportigazgató hangsúlyozta: mindenkinek időre van szüksége, hogy a változások eredményre vezessenek.

“Semmi nem egyik napról a másikra történik, hanem egy folyamatról van szó, minden területen. Ennek az is a része, hogy előfordulnak hibák, amelyeket mi magunk követünk el, azonban nem szabad túl sokat hibáznunk” – vélekedett Bobic.

Dárdai lehetséges menesztéséről is beszélt a 0-5 után: “Pál kicsi edző, kedves edző, aki kisegít, ameddig kell”