Fotó: Kicker

Légiósok: Házon belülről érkezik Sallaiék új edzője a nyáron - sajtóhír

Házon belülről oldja meg a szezon végén távozó Christian Streich utódját a Freiburg.
Csakfoci.hu 2024. március 20., szerda 13:45
Fotó: Kicker
Házon belülről oldja meg a szezon végén távozó Christian Streich utódját a Freiburg.
Szerző: Csakfoci.hu 2024. március 20., szerda 13:45

Egybehangzó német sajtóértesülések szerint Julian Schuster lesz a magyar válogatott Sallai Rolandot és Szalai Attilát foglalkoztató Freiburg labdarúgócsapatának a vezetőedzője. A Bild napilap és a Kicker magazin is megerősítette, hogy a 38 éves szakember váltja az idény végén a 12 év után távozó Christian Streichot. Schuster 2008-tól 2018-as visszavonulásáig a jelenlegi tréner játékosa volt, azóta a Freiburg akadémiáján dolgozik.

A klub hétfőn jelentette be, hogy nyártól már nem az 58 éves Streich lesz az edző, aki Freiburgban nőtt fel, játékos-pályafutása nagy részét az egyesületben töltötte, edzette az U19-es gárdát, és másodedző volt, mielőtt átvette az első csapat irányítását. Vezetésével 2022-ben Német Kupa-döntőt játszott az együttes, amelyet négyszer juttatott ki az európai kupaporondra. A legutóbbi két idényben hatodik és ötödik volt a Freiburg a Bundesligában, jelenleg pedig kilencedik.

Streich az egyesület történetének második leghosszabb ideig dolgozó edzője, Volker Finke ugyanis 16 éven át, 1991-től 2007-ig volt trénere a Freiburgnak. A Bundesligában szereplő együttesek jelenlegi edzői között Streich szintén a második legrégebb óta regnáló tréner, csak a Heidenheimet 2007 óta irányító Frank Schmidt előzi meg.

Korábban megírtuk, hogy sajtóhírek szerint a Bayern München asszisztensedzőjeként dolgozó Lőw Zsolt is jelölt (volt) a Freiburgnál. (az MTI híre alapján)

Olvastad már?
Magyar válogatott: Dibusz vagy Gulácsi védjen az Eb-n? Egyértelmű döntést hoztak a Csakfoci-olvasók - itt az eredmény
Így látják olvasóink a magyar válogatott nagy kapuskérdését. Dibusz vagy Gulácsi? Most kiderül.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Kerkez Milos
Miért lenne jó, ha Liverpoolban is összeállna a Szoboszlai-Kerkez páros? Angliában "kinyomozták".
Fehérvár FC
Hosszabbított a gólvágó
Szerződést hosszabbítottak Ivan Saponjiccsal, akinél lehívták a kontraktusban szereplő opciót, így a gólerős támadó a következő szezonban is a fehérváriakat erősíti majd.
Légiósok
Gulácsi jövője
Nagy kérdés lesz a következő időszakban, hogy Gulácsi Péter, vagy Maarten Vandevoordt védi-e a jövő szezonban az RB Leipzig kapuját.
Tovább az összes átigazoláshoz