Kiütéses sikerrel zárta le a történelmi sikerrel felérő második helyet hozó szezonját a Dunaszerdahely a Nagymihály ellen.
Szezonbeli utolsó mérkőzésén a Nagymihály együttesét fogadta a szlovák bajnoki ezüstérmes DAC. A dunaszerdahelyi MOL Arénában, 10 294 néző előtt lejátszott mérkőzésen a csallóközi gárda 5-0-ra győzött, kezdőjében három magyar játékossal, Kalmár Zsolttal, Vida Mátéval és Vida Kristopherrel (utóbbi az ötödik hazai gólnál gólpasszt adott) , akiket egyaránt az utolsó öt percen belül cserélt le Peter Hyballa vezetőedző.
A kiütéses hazai sikert hozó meccsel története legsikeresebb idényét zárta le a DAC, hiszen korábban még sosem végzett a tabella második helyén. Az ezüstérmeket a kezdés előtt adták át a szlovák szövetség képviselői, a csapat pedig nyáron az Európa Liga selejtezőiben lesz érdekelt.
Átigazolások
Légiósok
Kovácson a Juve szemei
A Juventus érdeklődését is felkeltette az AZ Alkmaar 19 éves magyar támadója, Kovács Bendegúz, akit Hollandiában már Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítanak.
Kérdéses a folytatás
Csercseszov
Elképzelhető, hogy külföldi klubtól kap ajánlatot Sztanyiszlav Csercseszov, aki hétfőn távozott az orosz élvonalbeli Akhmat Grozny csapatától.
ETO
Selyem hosszabbított
2030-ig kötelezte el magát az ETO saját nevelésű védője, Selyem Bálint.