A Liverpool Szoboszlai Dominikkal a kezdőjében állt fel a Lille elleni hazai Bajnokok Ligája-mérkőzésre. A magyar válogatott játékos a 7. percben Salaht szolgálta ki, de az egyiptomi lövését ekkor még védték, majd a 10. percben ő maga léphetett volna ki, de a kapus résen volt. Bő fél óra után Jones adott pazar labdát Salahnak, aki higgadtan értékesítette is a ziccerét (1-0, videó itt). A 41. percben már lövéssel is próbálkozott Szoboszlai, de balról, 20 méterről leadott lapos kísérlete mellé ment.
A szünetben aztán úgy tűnt, lejön a magyar labdarúgó, de Curtis Jones sérülés miatt cserét kért, így bár az UEFA felé leadták Szoboszlai nevét, mégis kifuthatott a második játékrészre.
A Pool újabb helyzeteket alakított ki, és az 59. percben már emberelőnyben is voltak Szoboszlaiék, miután Mandit második sárgája után kiállították. Ennek ellenére nagy meglepetésre egyenlített a Lille: egy bal oldalról középre tett labdát David lőtt a kapuba (1-1, videó itt). Arne Slot együttese az első játéknap óta kapott újra gólt a BL-ben.
A Lille találata után nem sokkal Szoboszlait lecserélték, a Liverpool pedig visszavette a vezetést: bal oldali szöglet után Elliott lőtte vissza egyből a labdát 23-ról, amely megpattanva jutott a francia kapuba (2-1). A Pool végül 2-1-re nyert, ezzel tovább is jutott.
A Barcelona bár 3-1-es és 4-2-es hátrányban is volt, végül 5-4-es győzelmet aratott az idegenbeli, Benfica elleni összecsapáson. A katalánok részéről Lewandowski és Raphinha is duplázott, utóbbi a 96. percben szerezte a győztes találatot. A portugáloktól Pavlidis mesterhármasig jutott.
Az Atlético úgy verte a Leverkusent, hogy 23 perc után emberhátrányba, majd még a szünet előtt gólhátrányba is került, de a második félidőben tíz emberrel egyenlített, majd miután a Bayerből is kiállítottak egy embert, a fordítás is összejött a spanyoloknak.
A Juventus csak 0-0-s döntetlent játszott a Club Brugge otthonában; a Bologna megnyerte első meccsét, ennek a Dortmund lett az áldozata (2-1); míg a Slovan hetedik alkalommal is kikapott, ezúttal a Stuttgarttól (1-3).
Bajnokok Ligája, főtábla, 7. forduló
Liverpool-Lille 2-1 (Salah 34., Elliott 67., ill. David 62.) - kiállítva: Mandi 59. (Lille)
Atlético Madrid-Leverkusen 2-1 (Álvarez 52., 90., ill. Hincapie 45+1.) - kiállítva: Barrios 23. (Atlético), ill. Hincapie 76. (Leverkusen)
Benfica-Barcelona 4-5 (Pavlidis 2., 22., 30. - a harmadikat 11-esből, Araujo 68. - öngól, ill. Lewandowski 13., 77. - mindkettőt 11-esből, Raphinha 64., 96., Garcia 87.)
Bologna-Dortmund 2-1 (Dallinga 71., Iling Junior 72., ill. Guirassy 15.)
Club Brugge-Juventus 0-0
Crvena zvezda-PSV 2-3 (Ndiaye 71., Djiga 77., ill. De Jong 17., 24., Flamingo 43.) - kiállítva: Flamingo 52. (PSV)
Slovan-Stuttgart 1-3 (Metsoko 85., ill. Leweling 11., 36., Rieder 87.)
Így áll a BL főtáblája
1. Liverpool 7 mérkőzés, 21 pont - nyolcaddöntős
2. FC Barcelona 7 m., 18 p. - nyolcaddöntős
3. Atlético Madrid 7 m., 15 p.
4. Atalanta 7 m., 14 p.
5. Arsenal 6 m., 13 p.
6. Bayer Leverkusen 7 m., 13 p.
7. Internazionale 6 m., 13 p.
8. Aston Villa 7 m., 13 p.
9. Brest 6 m., 13 p.
10. AS Monaco 7 m., 13 p.
11. Lille 7 m., 13 p.
12. Bayern München 6 m., 12 p.
13. Borussia Dortmund 7 m., 12 p.
14. Juventus 7 m., 12 p.
15. AC Milan 6 m., 12 p.
16. PSV Eindhoven 7 m., 11 p.
17. Club Brugge 7 m., 11 p.
18. Benfica 7 m., 10 p.
19. Sporting Lisboa 6 m., 10 p.
20. Feyenoord 6 m., 10 p.
21. VfB Stuttgart 7 m., 10 p.
22. Real Madrid 6 m., 9 p.
23. Celtic Glasgow 6 m., 9 p.
24. Manchester City 6 m., 8 p.
25. Dinamo Zagreb 6 m., 8 p.
26. Paris Saint-Germain 6 m., 7 p.
27. Bologna 7 m., 5 p.
28. Sahtar Donyeck 6 m., 4 p.
29. Sparta Praha 6 m., 4 p.
30. Girona 6 m., 3 p.
31. Crvena zvezda 7 m., 3 p.
32. Sturm Graz 7 m., 3 p.
33. Red Bull Salzburg 6 m., 3 p.
34. RB Leipzig 6 m., 0 p.
35. Slovan Bratislava 7 m., 0 p.
36. Young Boys 6 m., 0 p.
Az első nyolc a legjobb 16 közé jut, míg a 9-24. helyezettek a nyolcaddöntőbe jutásért játszanak egy párharcot, az utolsó 12 csapat pedig kiesik.



