BL: Két perc rövidzárlat a Milan döntőjébe kerülhet - videó

A Bajnokok Ligája második elődöntőjének első mérkőzésén az Inter a vártnál könnyebben intézte el a városi rivális AC Milant.
Csakfoci.hu 2023. május 10., szerda 22:55
A Bajnokok Ligája második elődöntőjének első mérkőzésén az Inter a vártnál könnyebben intézte el a városi rivális AC Milant.
Szerző: Csakfoci.hu 2023. május 10., szerda 22:55

Villámrajtot vett az Inter. A 9. percben egy balról belőtt szöglet után Calabria nem tudta tartani Dzekót, aki 8 méterről a kapuba vágta a labdát. Két perccel később Mkhitaryan tört be a tizenhatoson belülre és 10 méterről a hálóba lőtt.

Negyedórányi játék után kevés hiányzott ahhoz, hogy az Inter három góllal vezessen: Calhanoglu távoli bombája kijött a kapufáról, de a Milan védői nem tudtak felszabadítani, a labda Mkhitaryan elé került, közeli lövését azonban Maignan hatalmas bravúrral védte.

A játékrész felénél a piros-feketét is eljutottak a kapuig, Calabria azonban közelről az oldalhálóba passzolt.

A 31. percben a játékvezető 11-est ítélt az Inter javára, miután Lautaro Martinez elesett Kjaer mellett a tizenhatoson belül. A VAR azonban kihívta a bírót, aki megnézte az esetet és törölte a büntetőt. Az Intert azonban ez nem zökkentette ki a játékból: Lautaro Martinez 20 méteres bombája alig ment fölé.

A második félidőt jól kezdte a Milan: előbb Brahim Diaz 20 méteres próbálkozása ment kicsivel mellé, aztán Messias tekerése nem talált kaput.

Az 54. percben azonban majdnem újabb gólt szerzett Dzeko, ziccerét lábbal védte Maignan. A 63. percben kis híján szépített a Milan: Tonali 15 méteres lökete azonban a jobb kapufán csattant.

A 81. percben Messias megpattanó lövését könnyedén fogta Onana. A Milan a 92. percben találta el először a kaput, Pobega próbálkozását azonban védte Onana, így több gól nem született.

A visszavágót május 16-én rendezik, ugyancsak a San Siróban.

BAJNOKOK LIGÁJA, ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS:

AC Milan - Inter 0-2 (Dzeko 9., Mkhitaryan 11.)

AC Milan: Maignan - Calabria (Kalulu 82.), Kjaer (Thiaw 59.), Tomori, T. Hernandez - Krunic, Tonali - Brahim Diaz (Pobega 82.), Bennacer (Messias 17.), Saelemaekers (Origi 59.) - Giroud

Inter: Onana - Darmian, Acerbi, Bastoni - Dumfries, Barella, Calhanoglu (Gagliardini 78.), Mkhitaryan (Brozovic 62.), Dimarco (De Vrij 70.) - Lautaro Martinez (Correa 78.), Dzeko (Lukaku 70.)

Olvastad már?
BL: A Real Madrid Haalanddal elbírt, a trónkövetelő Manchester Cityvel nem - videó
1-1-s döntetlennel zárult a tavalyi elődöntő első "visszavágója", Vinícius góljára De Bruyne tudott válaszolni.
Elolvasom
Átigazolások
Ferencváros
Északról jöhet védő
A svéd Expressen értesülései szerint a Ferencváros is szeretné megszerezni a Mjällby védőjét, Abdullah Iqbalt, és ajánlattételre készül a közeljövőben.
Újpest
Megszólalt Ganea
Az Újpest által elküldött George Ganea szerint a döntés mögött nem csupán szakmai szempontok álltak.
Pintér Dániel
Messi vagy más klub?
Az idén debütáló Pintér tárgyalásokat folytat az MLS bajnokával profi szerződése aláírásáról, saját nevelésű játékosként folytathatná pályafutását Messi csapattársaként. 2-3 másik MLS-együttes is bejelentkezhet érte - írja a Jenkifoci.
Tovább az összes átigazoláshoz