fotó: bvb.de
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján a Borussia Dortmund 2-1-re nyert a Lille ellen, így 3-2-es összesítéssel jutott a negyeddöntőbe a német csapat.
Nem indult jól a visszavágó a Borussia Dortmund számára, ugyanis az 5. percben Jonathan David fejesénél mellényúlt Gregor Kobel, ezzel a párharcban is előnybe került a Lille. (1-0)
Nagy helyzeteket dolgozott és hagyott is ki az első félidőben a Dortmund, vagy mondhatjuk azt is, hogy Lucas Chevailer védett szenzációsan. A második játékrészben azonban megtört a jég, Emre Can tizenegyesével egyenlített a BVB az 54. percben. (1-1)
A 65. percben Maximilian Baier már fordított, és végül ezzel 2-1-re nyert a német csapat, amely 3-2-es összesítéssel jutott a negyeddöntőbe.
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó
Lille-Borussia Dortmund 1-2
Továbbjutott: a Borussia Dortmund 3-2-es összesítéssel
Olvastad már?
"Minden csapat életében vannak nehéz időszakok" - Fiola Attila az Újpestről, sérüléséről és a magyar válogatottról
A magyar válogatott hátvéd elmondása szerint a Puskás Akadémia elleni mérkőzéssel elindult valami pozitív az Újpestnél.
Elolvasom
Átigazolások
Szeged
Új vezetőedző
Beigazolódott a Csakfoci korábbi értesülése, miszerint Tóth Balázs veszi át a Szeged irányítását.
Genclerbirligi
Czuczi a segítő
Ismét Czuczi Mátyás segíti Bernd Storck munkáját, a páros ezúttal a török élvonalbeli Genclerbirliginél bizonyíthat.
Szeged
Tóth Balázs érkezhet
A Csakfoci úgy tudja, Laczkó Zsoltot az a Tóth Balázs válthatja Szegeden, aki az elmúlt éveket a Csákvárnál töltötte.