Mint arról beszámoltunk, továbbra is pazar formában játszik az AZ Alkmaar magyar csatára, Kovács Bendegúz, aki kedden mesterhármast szerzett a Borussia Dortmund U19-es csapata ellen az Ifjúsági Bajnokok Ligája legjobb 32 csapata között, ezzel gyakorlatilag egyedül továbbjuttatta csapatát a nyolcaddöntőbe.
Mint a német sport1.de megjegyzi, a "Dortmund magyar rémálma" sok szempontból kitűnik korosztályából – nem utolsósorban mérete miatt. 199 centiméteres magasságával a csapattársai többségénél jóval magasabb, ugyanakkor "egyáltalán nem tűnik lassúnak vagy ügyetlennek", játékstílusa pedig a nála mindössze egy centiméterrel alacsonyabb Nick Woltemadéra emlékeztet.
Érdekesség, hogy a német válogatott csatársztár korábbi klubja, a VfB Stuttgart már felvette őt a figyelt játékosok közé, és a Juventus is szorosan követi a fiatal tehetséget
- írja a német portál, hozzátéve, hogy a szezonban 23 mérkőzésen 22 találatot jegyző, 18 éves magyar utánpótlás-válogatott támadó egy igazi "gólgépezet".
"Fizikumán, fejjel való játékán túl a kapura veszélyessége, a befejezőképessége és – ritkán látható módon, a magasságához képest – a technikája is kiemelkedő. A legfontosabb azonban a mentális ereje: abszolút győztes személyiség, akit sokan egy fiatal Erling Haalandhoz hasonlítanak" - fogalmaznak.
Kiemelik azt is, hogy az AZ Alkmaar világos tervvel rendelkezik a fiatal játékost illetően: a nyári szünettől kezdve fokozatosan beépítik az első csapatba. Hosszú távú jövője azonban még nyitott, és a Dortmund elleni mesterhármas után a legnagyobb európai klubok is feltehetően a radarjukra vették Kovácsot.
Korábbi interjúnk Kovács Bendegúzzal: