Fotó: MTI/Illyés Tibor
A litván válogatottal legutóbb 2016-ban fordult elő olyan, mint kedden, a magyarok ellen.
Mint ismert, a magyar válogatott kedden 2-0-s hátrányból mentett pontot Litvániában azután, hogy a hazaiak 45 percnyi játékot követően kétgólos előnybe kerültek. A váratlan litván nyitány kapcsán honlapunk felidézte, mikor fordult elő utoljára a litván együttessel, hogy tétmérkőzésen kettővel vezetett a félidőben.
2016. szeptember 4-én Szlovénia vb-seljtezőn szintén 2-0-s hátrányba került Litvániával szemben a félidőben. Érdekesség, hogy a második játékrészben a szlovénok szintén vissza tudtak jönni a mérkőzésbe, és végül az a találkozó is 2-2-re végződött. Szintén figyelemre méltó, hogy azon a találkozón az a Fedor Cernych szerzett vezetést a litván csapatnak, aki kedden a magyar válogatott elleni első gólt is szerezte.
Olvastad már?
A litvánok szerint "közel jártak a csodához" Magyarország ellen: "Az első félidő olyan volt, mint egy álom" - lapszemle
Így látták a litván lapok és internetes portálok a keddi Litvánia-Magyarország Eb-selejtezőn (2-2) történteket. Lapszemle.
Elolvasom
Átigazolások
Újpest
Újabb fordulat jöhet a Duarte-ügyben?
Romániában azt írják, hogy André Duarte akár vissza is térhet az Újpesthez, amennyiben a CAS úgy dönt.
Légiósok
Lőw Zsolt
Új vezetőedzőt keres a Bundesliga utolsó helyén szerénykedő Mainz - egy listán pedig Jürgen Klopp társaságában felbukkan Lőw Zsolt neve is.
Ferencváros
Kenan Kodro
Kenan Kodro jövője továbbra is nyitott, de egyre valószínűbb, hogy a bosnyák csatár a szezon után is a Real Zaragozánál maradhat.