Honvéd: Szlovák korosztályos válogatott védő írt alá - hivatalos

A 28 esztendős belső védő több mint 150 cseh élvonalbeli bajnokin lépett pályára. Lengyel csapattól érkezik, ahol azonban egyszer sem játszott.
Budai László 2018. február 2., péntek 13:51
A 28 esztendős belső védő több mint 150 cseh élvonalbeli bajnokin lépett pályára. Lengyel csapattól érkezik, ahol azonban egyszer sem játszott.
Szerző: Budai László 2018. február 2., péntek 13:51
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

A Honvéd másfél évre szóló szerződést kötött a korábban a szlovák korosztályos válogatottakat is megjárt Tomás Kosúttal - jelentették be a kispestiek hivatalos honlapjukon.

A Pöstyénben született, 28 éves, 189 centiméter magas ballábas belső védő Szlovákiában az FC Nyitra csapatában kezdte profi karrierjét, 2009-ben a cseh Sparta Prahához  - itt a második csapatban játszott -, majd egy évvel később a szintén cseh 1. FC Slovácko együtteséhez szerződött. Utóbbi klubnál hét esztendőt töltött, és több mint 150 első osztályú találkozót játszott.

Kosút 2017-ben klubot és országot váltott, a lengyel Arka Gdynia csapatához igazolt, ahol azonban egyszer sem lépett pályára.

Átigazolások
Légiósok
Kovácson a Juve szemei
A Juventus érdeklődését is felkeltette az AZ Alkmaar 19 éves magyar támadója, Kovács Bendegúz, akit Hollandiában már Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítanak.
Kérdéses a folytatás
Csercseszov
Elképzelhető, hogy külföldi klubtól kap ajánlatot Sztanyiszlav Csercseszov, aki hétfőn távozott az orosz élvonalbeli Akhmat Grozny csapatától.
ETO
Selyem hosszabbított
2030-ig kötelezte el magát az ETO saját nevelésű védője, Selyem Bálint.
Tovább az összes átigazoláshoz