A magyar U18-as válogatott 2 meccsen 9 gólt kapott

Az Egyesült Államoktól elszenvedett 4-1-es vereség után ezúttal a japánoktól kapott ki 5-2-re az U18-as válogatottunk a csehországi Václav Jezek-emléktornán.
Privacsek András 2017. augusztus 24., csütörtök 7:11
Az Egyesült Államoktól elszenvedett 4-1-es vereség után ezúttal a japánoktól kapott ki 5-2-re az U18-as válogatottunk a csehországi Václav Jezek-emléktornán.
Szerző: Privacsek András 2017. augusztus 24., csütörtök 7:11

A japánok az első félidőben kétszer is megszerezték a vezetést, a magyar csapat először Gréczi Márton góljával még a szünet előtt, majd Németh Ádám találatával a fordulás után egyenlíteni tudott.

A mérkőzés utolsó félórájában azonban nem bírtuk a japánok által diktált magas iramot, ráadásul Temesvárit a hajrá előtt kiállította a játékvezető, így nem tudtuk megakadályozni, hogy ellenfelünk ismét maga javára fordítsa a mérkőzést, majd két további góllal biztossá tegye a győzelmet - írja az mlsz.hu.

A magyar csapat a csütörtöki pihenőnap után pénteken az oroszok ellen játssza harmadik csoportmérkőzését.

- Az első hatvan percben rendben volt a csapat játéka, helyzeteket alakítottunk ki, kétszer is egyenlítettünk, az utolsó félórában azonban nem bírtuk azt a tempót, amit ellenfelünk diktált, és a hajrában nem tudtuk tartani velük a lépést, ez vezetett a nagy különbségű vereséghez - mondta Németh Antal a találkozót követően.

Japán-Magyarország 5-2 (2-1)

Magyarország: Kovács Péter - Major Gergő (Molnár Dominik, 73.), Temesvári Attila, Arday Dominik, Horváth Róbert (Bolla Gergő, 59.) - Darabont Gábor, Garacs Erik - Gréczi Márton (Szendrei Norbert, 62.), Szilágyi Adrián, Babinszky Bence (Kiss Tamás, 62.), Németh Ádám

Magyar gólszerzők: Gréczi 23., Németh 47.

 

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Fradi
Saldanha távozott
Megerősítést nyert, amit korábban a Csakfoci előre jelzett: Matheus Saldanha az Al-Wasl együtteséhez szerződött.
ZTE
Németh Ervin
A Zalaegerszeg kapusa, Németh Ervin egy évre kölcsönben a Lendva csapatához került.
Kazincbarcika
Könyves Norbert
A Csakfoci információi szerint Könyves Norbert lehet a Kolorcity Kazincbarcika új igazolása.
Tovább az összes átigazoláshoz