Ezért nem tudja senki, melyik csatorna közvetíti C. Ronaldo, a Juve és az olasz bajnokság meccseit - a háttér

Sok a kérdőjel és a találgatás az olasz bajnokság hazai közvetítésével kapcsolatban, ezért cikkünkben próbáltuk összegezni, hogy forrásaink szerint hogyan is áll jelenleg az ügy, és mi vezetett ehhez a bizonytalan helyzethez.
Budai László 2018. augusztus 8., szerda 14:13
Sok a kérdőjel és a találgatás az olasz bajnokság hazai közvetítésével kapcsolatban, ezért cikkünkben próbáltuk összegezni, hogy forrásaink szerint hogyan is áll jelenleg az ügy, és mi vezetett ehhez a bizonytalan helyzethez.
Szerző: Budai László 2018. augusztus 8., szerda 14:13

10 nap múlva elrajtol a Serie A, az egész világ kíváncsian várja Cristiano Ronaldo bemutatkozását az olasz bajnokságban és a Juventusban. A nagy kérdés viszont az, hogy idehaza látható lesz-e mindez. Egy ideje már sejthető, hogy jelenleg még nem tisztázott, nálunk ki közvetíti a Serie A bajnoki meccseit, az olasz foci leghűségesebb követői is csak félinformációk alapján találgatnak erről.

Bár nyakunkon a rajt, hivatalos bejelentés egyelőre nincs: májusban jelent meg az utolsó ilyen jellegű hír erről, a hazai jogok megszerzését bejelentő TV2 csoport egyik vezetője egy médiakonferencián közölte, hogy ők közvetítik majd az olasz bajnokikat. Azóta viszont történt pár fordulat, és jelenleg ott tartunk, hogy ugyanez a cégcsoport a pár nappal ezelőtti hivatalos közleményében egyáltalán nem tért ki a Serie A közvetítéseire.

Iparági pletykák szerint jelen pillanatban szinte kizárt, hogy Magyarországon is látható legyen a televízióban Cristiano Ronaldo debütálása a Chievo ellen augusztus 18-án, ahogy például az AC Milan, az Inter Milan, az AS Roma, a Lazio, a Napoli - és még sorolhatnánk - rajongói sem nézhetik a szezon elején csapatuk meccseit magyar kommentárral.

Mivel sok a kérdőjel és a találgatás, az alábbi cikkünkben próbáltuk összegezni, hogy forrásaink szerint hogyan is áll jelenleg az ügy, és azt is, mi vezetett ehhez a bizonytalan helyzethez.

Kezdjük ott, hogy május 9-én a tv2.hu arról tájékoztatott, hogy bővül a TV2 Csoport sportportfóliója, a Bajnokok Ligája, a Premier League mellett a La Liga, valamint az olasz bajnokság, a Serie A is a cégcsoport kínálatát erősíti ősztől. Hogy minél több meccset sugározni tudjanak, előrevetítették azt is, hogy a spanyol és olasz bajnokság mérkőzései két új csatornán lesznek láthatók, a Spíler2-n és a Spíler3-on.

A Spíler most már nem beszélt az olasz bajnokikról

Július 26-án aztán jött az újabb közlemény a TV2 csoporttól, amelyben jelezték, augusztus 11-én indítják el legújabb sportcsatornájukat, amin mások mellett az Bajnokok Ligája és a La Liga közvetítései is láthatóak lesznek. Azt is bejelentették, hogy lesz Spíler2.

A korábban közzétettekhez képest két nagy változásra figyelhettünk fel: nem tértek ki semmilyen formában a Serie A közvetítéseire, és nem esett szó a Spíler3-ról, csak arról, hogy a megváltozott nézői igényekhez igazodva OTT szolgáltatást indítanak Spíler Extra néven (amely az erre leszerződött televíziós szolgáltatókon keresztül rendelhető majd meg és televízión, okostelefonon, tableten és számítógépen is hozzáférhető lesz).

Jelek, amely szerint nincs még győztes

Ennyi, amit hivatalosan tudunk. Többet azért nem, mert forrásaink szerint jelen pillanatban patthelyzet van az ügyben. Nagyon úgy fest, hogy az olasz bajnokság első fordulója a tévében idehaza sehol nem lesz látható (és ez érinthet még további köröket is). Ezt több dolog is előrevetíti, lássuk ezeket:

- mivel egy-egy jog megszerzése presztízsértékű, a győztes az aláírás után általában azonnal közzéteszi ezt. Az utóbbi időszakban ilyet már senki nem közölt. Ne feledjük, közben C. Ronaldo Olaszországba igazolt, nincs olyan jogtulajdonos, amely a klubváltás után 1-2 nappal ne erre fűzné fel a kampányát.

- az olasz meccsek esetében van olyan előírás, hogy a közvetítő csatorna már az első közvetített mérkőzés előtt 15 nappal köteles promózni a meccset, a bajnokságot az arculati elemekkel. Jelen pillanatban egyetlen hazai adón sincs erre utaló jel. Mivel a szezon augusztus 18-án indul, vagyis 10 nap múlva, ennek az előírásnak egyetlen csatorna sem tud már eleget tenni. Az IMG persze tehet ez esetben kivételt, van olyan bajnokság, ahol 7 nap az előírás.

- akad olyan forrásunk, amely szerint aki a Serie A jogait megszerezte (volna), lehetőséget kapott (volna) az Angol Community Shield közvetítésére is. Erre múlt szombaton került sor, de egyetlen hazai adó sem sugározta a Chelsea-Manchester City párharcot.

Ezekből a jelekből az következtethető ki, hogy olyan jellegű aláírt szerződése egyelőre senkinek nincs az olasz bajnokságra, amely minden kétséget kizár, mindenben tiszta helyzetet teremt. Természetesen mindez akár órákon, napokon belül is megtörténhet, de az elmúlt napokban még ez volt a helyzet.

Külföldi médiaháború az egyik legfőbb ok

Hogy ez a helyzet mégis miért állt elő? Ennek legfőbb okait meglepő módon nem belföldön, hanem külföldön kell keresni. Pár hónappal ezelőtt a spanyol MediaPro szerezte meg a Serie A gyártási jogait a SkyItalia elől. Ez már önmagában óriási meglepetés volt, egyes külföldi vélemények szerint az, hogy egy spanyol cég pár hónapja óriási összeget ígérve feltűnt az olasz piacon, összefüggésben lehetett azzal, hogy C. Ronaldo nyáron átteszi majd a helyét Olaszországba.

Miután a spanyol cég nem tudta megadni az olasz klubok garanciáit - vagy néhány klub képviselője egyszerűen megfúrta az üzletet -, a világbajnokság alatt a tendert érvénytelenítették.

A katalán MediaPro megjelenését az olasz piacon - szemben a részben hazai tulajdonú SkyItaliával - rosszul fogadta a helyi klubok (értsd: elnökök) egy része. A MediaPro-nak rengeteg módosítási javaslata volt, például olyan kötelezettségeket próbált átverni a klubokon, hogy nem adhatnak el a stadionokba a kanyarokba jegyeket, amíg a kamerával szembeni főlelátó meg nem telt (mivel a képernyőre kerülő üres sorok rontják a "bizniszt").

Az olasz bajnokság nemzetközi jogait birtokló IMG a gyártási jogokat a tender vesztesének, a Sky Italiának adta át pár héttel ezelőtt (nem mellékesen kevesebb pénzért, mint amennyit a MediaPro fizetett volna). Az elmúlt években is ők kezelték a gyártást, tehát a nemzetközi jogok esetében a helyzet visszaállt arra az állapotra, ami az elmúlt szezonokban fennállt.

Mint ismert, idehaza a jogokat az elmúlt években a DigiSport birtokolta. Ám úgy tűnik, a Spíler TV hiába előzte meg őket májusban, a jogszerzés a MediaPro és a SkyItalia belharca miatt nagyjából semmis lett, várhatóan újra kell tárgyalni a megállapodást, vagy legalábbis egyes elemeit (van, aki azt is megkérdőjelezi, megtörtént-e egyáltalán a hivatalos szerződéskötés). Anélkül ugyanis nem kerülhet képernyőre egy külföldi országban egy adott bajnokság egyetlen meccse sem, amíg a gyártási jogról végleges megállapodás nem születik.

A gyártó felel az arculati elemekért, műholdparaméterekért, a technikai gyártásért, tehát rajtuk múlik mindaz, milyen is lesz egy bajnokság képi megjelenése (ezen a téren az olasz bajnokságnak például komoly lemaradása volt az angol vagy a spanyolhoz képest). Rajtuk múlik mindaz, a külföldi országokban lévő jogtulajdonosok pontosan mit kapnak a pénzükért, és mivel a legfontosabb kérdések csak alig 2-3 hete dőltek el, ez okozza a jelentős csúszást.

Az, hogy Olaszországban ki kezeli a belföldi sugárzás jogait, rendeződni látszódik, de az európai piacon egyelőre nagy a káosz, ez érint minket is. Csak a világbajnokság után kezdték el bejelenteni abban a 4-5 európai országban is, ahol minden szerződés aláírásra került, hogy melyik csatorna közvetít majd. Norvégiában, Írországban, Csehországban például már elértek a folyamatok végére, de nagyon sok országban még nem, így Magyarországon sem.

Mi szól a Spíler és mi a Digi mellett?

Nálunk leginkább két csatorna jöhet szóba esélyesként: a Spíler TV és az eddig közvetítő DigiSport. Zárásként az ő esélyeiket boncolgattuk.

Spíler TV

Ami mellettük szól:
+ a korábbi megállapodás miatt még mindig ők vannak pole pozícióban
+ pénzügyileg jobb ajánlatot tudnak tenni a konkurenciánál

Ami ellenük szól:
- mivel Spíler3 egyelőre nincs, kérdés, van-e elegendő műsorsáv az angol, a spanyol és az olasz bajnoki meccsek sokszor egyidejű közvetítésére. Az is nagy kérdés egyelőre, hogy a Spíler2-t hány szolgáltató veszi fel a csomagjába
- a Spíler még mindig küzd a fenti problémával, azaz a szolgáltatók egy része például ellenáll (ilyen a konkurens Digi, amely például Romániában a napokban a TV2 csoport csatornáit teljesen száműzte a kínálatából). Iparági pletykák szerint a mostani helyzet akár elősegítheti azt, hogy az eddig elutasító szolgáltatók "rugalmasabbak" legyenek e téren, amennyiben a Spíler nem hajtja fel a jogdíjak értékét, hiszen ha ők nem szállnának ismét harcba a jogokért, az javíthatja a többiek alkupozícióit

DigiSport

Ami mellettük szól:
+ az elmúlt években ők közvetítettek, a jogtulajdonosnál pedig némi előnyt jelenthet az, hogy az utóbbi időszakban nálunk ők építették a brandet
+ csak a francia bajnokságot tudják közvetíteni, vagyis szükségük lenne egy topligára

Ami ellenük szól:
- egyszer már alulmaradtak az utóbbi hónapokban ebben a csatában
- az anyacég - amely nemrégiben megvette az Invitelt is - egy ideje az összes erőforrását arra fordítja, hogy a mobilpiacra be tudjon törni, így kérdés, mennyi pénz jut például a futballközvetítésekre.

MOKÁNY LAJOS

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz