Thomas Doll azt mondta, legalább a szezon végéig ő marad a német labdarúgó Bundesligában sereghajtó Hannover 96 vezetőedzője.
Thomas Doll azt mondta, legalább a szezon végéig ő marad a német labdarúgó Bundesligában sereghajtó Hannover 96 vezetőedzője.
– Tegnap beszéltem az elnökkel. Azt közölte, hogy az idény végéig folytatjuk, aztán majd megint leülünk egymással – mondta csütörtökön a szakember Martin Kindről, akiről a dpa német hírügynökség megjegyzi, hogy ugyan a klubot működtető gazdasági társaság vezetője, de már nem elnöke az egyesületnek.
Dollnak, a Ferencváros volt vezetőedzőjének 2020 nyaráig szól a szerződése Hannoverben.
A sereghajtó csapat 27 forduló alatt mindössze 14 pontot szerzett. Dollt január végén nevezték ki vezetőedzőnek, nyolc meccsen három pont a mérlege. (MTI)
Átigazolások
Új szerzemény
Mamadou Sarr
A zalaiak egy 18 éves szenegáli támadót szerződtettek, aki már az U19-es csapatban bemutatkozott.
Légiósok
Kovácson a Juve szemei
A Juventus érdeklődését is felkeltette az AZ Alkmaar 19 éves magyar támadója, Kovács Bendegúz, akit Hollandiában már Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítanak.
Kérdéses a folytatás
Csercseszov
Elképzelhető, hogy külföldi klubtól kap ajánlatot Sztanyiszlav Csercseszov, aki hétfőn távozott az orosz élvonalbeli Akhmat Grozny csapatától.