Futács hiába várta a meghívót: „Azért nem leszek öngyilkos, amiért így alakult”

A magyar futballista nem tudja, mit gondolnak róla a nemzeti csapatnál.
Budai László 2017. március 14., kedd 11:57
A magyar futballista nem tudja, mit gondolnak róla a nemzeti csapatnál.
Szerző: Budai László 2017. március 14., kedd 11:57

Kilenc bajnoki gólnál jár ebben a szezonban Futács Márkó, akinek megfordult a fejében, hogy ezúttal meghívót kaphat Bernd Storck szövetségi kapitánytól, ám a válogatottnál egyelőre nem számolnak a hórihorgas magyar csatárral. Futács erről is beszélt a dalmatinskiportal.hr-nek adott interjújában.

- Féltem ettől a témától – válaszolta a játékos, amikor a magyar válogatott is szóba került. - Nem tudom, hogy mit gondolnak a nemzeti csapatnál rólam. Vártam, hogy meghívnak a portugálok ellen, de ez most már mindegy is. Menni kell tovább, nem fogom magam megölni, amiért így alakult. Játszom a Hajdukért, és várom az új kihívásokat.

Horvát csapata nemrégiben parázs derbit játszott a Rijekával. Honlapunk is beszámolt róla, hogy az egyik szurkoló egy bottal a kezében, maszkkal a fején sétálgatott a pályán, meccs közben. A konkrét esetről nem, ám az atmoszféráról megkérdezték Futácsot.

- Egészen őrületes volt a mérkőzés. Angliában, a Portsmouth is ismert volt a kiváló hangulatáról, ahhoz tudom hasonlítani a stadionunk atmoszféráját. Nagyon jó érzés volt hazai pályán, ilyen hangulatban pályára lépni a Rijeka ellen. A drukkerek tüzet gyújtottak bennünk. A Rijeka ellen nagyon bátran játszottunk, sajnos most a drukkerek is meglátták, hogy ilyen remek játékra is képesek vagyunk (nevet).

 
Átigazolások
Csákvár
Herjeczki érkezett
Az NB II-es Csákvár leigazolta az Ajkával januárban szerződést bontó, 27 éves Herjeczki Kristófot.  
ZTE
Diego Borges
A ZTE brazil védője jó eséllyel az MLS-ben folytatja.
Légiósok
Marad az utolsó Dárdai?
A Berliner Kurier szerint akár 16 távozója is lehet a Herthának a nyáron, de a magyar válogatott Dárdai Márton maradhat továbbra is a Bundesliga 2-es gárdánál.
Tovább az összes átigazoláshoz