Mindhárom magyar kupacsapat meccsét közvetíti a tévé - itt a program

A versenyben maradt három magyar labdarúgócsapat közül előzetesen csak az Európa Ligában szereplő Budapest Honvéd nevezhető párharca esélyesének, a Bajnokok Ligájában érdekelt Vidi FC és a szintén EL-induló Újpest továbbjutásához viszont bravúrra lenne szükség a nemzetközi kupák selejtezőjének második fordulójában.
Privacsek András 2018. július 24., kedd 15:50
A versenyben maradt három magyar labdarúgócsapat közül előzetesen csak az Európa Ligában szereplő Budapest Honvéd nevezhető párharca esélyesének, a Bajnokok Ligájában érdekelt Vidi FC és a szintén EL-induló Újpest továbbjutásához viszont bravúrra lenne szükség a nemzetközi kupák selejtezőjének második fordulójában.
Szerző: Privacsek András 2018. július 24., kedd 15:50

A Vidi FC a bolgár Ludogorec együttesével küzd meg, s az első mérkőzést szerdán Bulgáriában vívja. A kevesebb mint 35 ezer lakosú Razgrad város csapata favoritnak számít, a sorozatban hétszer bajnok együttes ugyanis az elmúlt években rendszeres résztvevője volt a nemzetközi kupák főtáblás küzdelmeinek. 2014-ben és 2016-ban a BL-ben szerepelt a legjobb 32 együttes között, míg a legutóbbi szezonban az EL-ben volt érdekelt a csoportkörben és jutott a legjobb 32 közé.

Olvastad már?
Negyedosztályból a BL-csoportkörig: a kelet-európai futballcsodát kellene kivernie a Vidinek
A MOL Vidi FC Bajnokok Ligája-selejtezős ellenfele irigylésre méltó utat járt be az elmúlt években, a Ludogorec néhány év alatt egy ismeretlen kisvárosi futballcsapatból lett az európai klubfutball állandó résztvevője és tényezője. A Vidinek kisebb csodára lenne szüksége a továbbjutáshoz.
Elolvasom

A második számú sorozatban harcoló két magyar csapat egyformán csütörtökön játszik. Az erőviszonyok ismeretében az első mérkőzésen pályaválasztó Budapest Honvédnak illene búcsúztatnia a luxemburgi Niedercorn csapatát, míg az első felvonáson vendég Újpest célja a tisztes helytállás lehet a Sevilla gárdájával szemben.

A spanyol gárda az EL specialistájának számít, 2014 és 2016 között sorozatban háromszor hódította el a trófeát, 2006-ban és 2007-ben pedig elődjét, az UEFA Kupát nyerte meg.

A főtáblára kerüléshez mindkét sorozatban a mostani párharcon kívül még további két ellenfelet kell búcsúztatniuk a magyar kluboknak. A harmadik körben biztosan lesz magyar együttes, mivel a Vidi BL-búcsúja esetén átkerül az Európa Liga selejtezőjébe.

Bajnokok Ligája, selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés:

szerda:
Ludogorec (bolgár)-Vidi FC 19.00 (Tv: M4 Sport)

Európa Liga, selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzések:

csütörtök:
Budapest Honvéd-Niedercorn (luxemburgi) 19.00 (Tv: Duna World)
Sevilla (spanyol)-Újpest FC 21.45 (Tv: Duna World) (MTI)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz