Válogatott: "Nem vagyunk varázslók, de a győzelem nem tervezhető" – Rossi kiiktatná a szerencsefaktort

Marco Rossi azt szeretné elérni, hogy a meccseken minél kevesebb szerep jusson a szerencsének. Elárulta azt is, miért döntött beválogatása mellett, és mit jelent neki a magyar szurkolók szeretete.
Csakfoci Admin 2018. október 2., kedd 8:40
Marco Rossi azt szeretné elérni, hogy a meccseken minél kevesebb szerep jusson a szerencsének. Elárulta azt is, miért döntött beválogatása mellett, és mit jelent neki a magyar szurkolók szeretete.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. október 2., kedd 8:40

Mint ismeretes, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi négy újoncot hívott be – Dzsudzsák nélkül – a keretbe a közelgő görögök és észtek elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre. Az 54 éves tréner elmondta, milyen szempontok alapján állította össze a mostani keretet.

A keret hirdetésénél most is az volt a legfontosabb kritérium, hogy milyen formában van az adott játékos. Az általam most először behívott futballistákat is figyeltük korábban, de akkor még kimaradtak. Volt aki sérüléssel küzdött, volt aki nem volt még olyan formában mint most, de most készen álltak a keretbe kerülésre – kezdte Marco Rossi az M4 Sportnak. – A legfontosabb az volt számomra, hogy az első összetartáson minden behívott játékos nagyon nagyon jó, profi hozzáállással végzett el minden munkát. Ez várható a mostani csapattól is.

A győzelem nem tervezhető, de az igen, hogy olyan keretünk legyen, amely bátran, felemelt fut ki a pályára. Olyan játékosok kellenek, akik tényleg mindent megtesznek a sikerért. Ez sem garancia a győzelemre, de az a csapat, amelyiknek a kvalitása mellett a hite is megvan a sikerre, nem szenved mindig vereséget.

A keretben az újoncok mellett meglepetésként szerepel a honosított védő, Wili Orban neve. Rossi, az RB Leipzig 25 éves játékosának kapcsán elárulta, mikor dőlt el a beválogatása.

Közvetlenül körülbelül egy hete beszéltem Wili Orbannal. Kaptam tőle egy üzenetet, és utána beszélgettünk egymással. Az MLSZ és nem Marco Rossi, – mert ez nem rólam szól –, de hát a szövetség minden magyar kötődésű és válogatott szintű játékosra számít a keretben, és minden ilyen játékosról tud is. Így volt ez Wili Orbannal is, aki sajátos szituációban van, hiszen egy topbajnokságban, a Bundesligában szereplő, kiváló játékosról van szó.

Nagyon fontos azonban, hogy nem lehet kényszeríteni senkit. Mi szívesen hívjuk ezeket a játékosokat a válogatottba, de az ő döntésük, hogy igent mondanak-e erre. Amikor láttuk, hogy tényleg őszintén és meggyőződésből jön a magyar válogatottba, onnantól örömmel fogadtuk őt köztünk.

Wili Orban középső védő pozícióban bevethető, de ahhoz a poszthoz nagyon sokat kell a társakkal gyakorolni. Meg kell ismerni a többieket, hogy automatizmussá váljon a mozgása, de erre most már megvan a lehetőség a döntését követően.

Olvastad már?
Rossi nagy húzása: Behívta Orbant a válogatottba - magyarul üzent a Bundesliga-védő
Több újonc is tagja lesz a magyar válogatott Görögország és Észtország ellen készülő keretének, köztük Willi Orban, az RB Leipzig magyar és lengyel gyökerekkel is bíró német U-válogatott játékosa, aki magyarul üzent a szurkolóknak.
Elolvasom

A 25 fős keretbe bekerült Nagy Dominik, Gyurcsó Ádám vagy éppen Németh Krisztián, akikről szintén szót ejtett a szövetségi kapitány.

Gyurcsó Ádám nagyon jó formában van, egyértelmű volt a döntés vele kapcsolatban. Németh Krisztián a szezon elején küzdött néhány problémával, nem játszott annyit, de korábban is figyeltem őt. Minden adottsága megvan a kerettagsághoz, és jó látni, hogy fokozatosan formába lendült. Szóval a csapat segítségére lehet úgy, ahogy Gyurcsó Ádám, akit már Vidis korszakából is ismerek. És ott van még Nagy Dominik is, aki véleményem szerint korosztálya egyik legtehetségesebb játékosa. Még mindig csak 23 éves, úgyhogy nagy út állhat előtte a válogatottban is – tette hozzá.

Rossi kifejtette azt is, hogy milyen magyar válogatottra számít a következő meccseken.

Soha nem szabad megelégedni az eddig elértekkel. Láthattunk már jó dolgokat a görögök ellen, de azt is láttuk, hogy miben kell még fejlődnünk. A legutóbbi görögök elleni mérkőzésen a legfontosabb az volt, hogy nyerni tudtunk. Az eredmény mindennél fontosabb, de dolgoznunk kell azon, hogy kijavítsuk a hibáinkat. Ez most a feladatunk.

Persze nem vagyunk varázslók, de intelligens csapatom van, a munka, a hozzáállás és az akarat pedig meghozza a gyümölcsét.

Az olasz szakember a Nemzetek Ligája-csoportunkról véleményt formált.

A csoportunkban a görög válogatott a legerősebb. Finnország pedig nagyszerűen, és igazán szerencsésen kezdett.

A szerencse nagyon fontos az életünkben, és nem csak a futballban. Nekünk azért kell keményen dolgoznunk, azért kell jól végeznünk a munkánkat, hogy minél kevesebb szerepe legyen a szerencsének.

Az eddigi találkozókat figyelembe véve Finnország volt a legszerencsésebb: habár vannak jó képességű játékosai, és jó csapatról van szó, de jobban áll, mint megérdemelné.

Sok szurkoló szeretné Dárdai Palkót is a válogatottban látni, akinek az esélyeiről is ejtett pár szót Rossi.

Figyelemmel követjük a játékát. Nemrég kezdőként kapott lehetőséget a Herthában – igaz végül vereséget szenvedett a csapata –, de utána legyőzték a Bayern Münchent. Érdekel bennünket Palkó. Éppen ezért beszéltem is az édesapjával, Pállal mégpedig egy olasz stábtag segítségével.

Húsz percen keresztül egyeztettünk, és habár erről nem mondhatok többet, de azt szeretném leszögezni, hogy nagyon érdekel bennünket Palkó teljesítménye. Szeretnénk, ha a magyar válogatottban is játszana majd, de az édesapja és én is egyetértettünk abban, hogy még korai lenne a szereplése.

Most a német U19-es válogatottban szerepel, illetve az U20-as csapatban, de nyomon követjük lépésről lépésre a fejlődősét. Ahogy Wili Orban esetében is említettem, olyan játékosokra van szükségünk, akik elkötelezettek a magyar válogatott mellett. A döntést tehát neki kell majd meghozni.

Rossi a Facebook-on is aktív, hiszen nemrég átlépte a közösségi oldala a 10 ezer követőt, ami örömmel tölti el – habár nem ő kezeli a felületeket.

Őszinte leszek. Nem vagyok annyira fiatal már, mint azok, akik gyakran használják az Facebookot, és a többi közösségi oldalt.

Az unokaöcsém győzött meg arról, hogy legyen egy hivatalos oldalam, mivel ez szerinte fontos tényező. De nem én kezelem a felületemet, viszont nagyon boldog vagyok, hogy milyen profi módon kezeli, és milyen sokan követik a munkámat, az életemet.

Például az Instagramra feltöltött rólam egy rettenetes karikatúrát: nagyon ronda voltam rajta (mosolyog).

Végül a szurkolóktól áradó szeretetre, támogatásra is kitért.

Tegnap (vasárnap – szerk.) Miskolc közelében vacsoráztam a barátaimmal, ahol szóba került az a fantasztikus légkör, amely körülvesz. Azt mondtam nekik, persze most én vagyok a válogatott szövetségi kapitánya, de engem már akkor tiszteltek, amikor még csak vezetőedző voltam.

A kezdetektől fogva így volt, és ez nagy büszkeséggel tölt el engem. Egy olyan népről beszélünk, amely nagyon szereti a hazáját. Magyarországon nagyon erős az emberek hazaszeretete. Nagyon büszke vagyok arra a szeretetre, amit az itteniektől kapok. Magyarországtól több elismerést kaptam, mint Olaszországtól.

Olvastad már?
Válogatott: Négy újoncot hívott be Rossi - itt az új keret Dzsudzsák nélkül
Négy újonccal vég neki majd a görögök és az észtek elleni Nemzetek Ligája-meccsek előtti felkészülésnek a magyar válogatott - Marco Rossi a legtöbb játékost volt klubjából, a Honvédból, illetve a Vidiből válogatta be.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz