– Az első finnországi meccsből tanulva úgy érezte a szövetségi kapitány, egy új taktika lesz a legjobb megoldás. Mindent részletesen elmagyarázott, hogy az egyes helyzetekre kinek-kinek miként kell reagálnia, hogyan kell letámadnunk. Amikor ilyen stabil a védelmünk és megvan a kommunikáció, mint most Baráth Botonddal, nekem is könnyebb döntést hoznom a különböző szituációkban – nyilatkozta Lovrencsics Gergő az MLSZ honlapján.

Sokat változtunk a tamperei találkozó óta. Minden meccsre úgy készültünk, mintha BL-döntőt játszanánk, hiszen a pontok mellett a renoménkat is elvesztettük idegenben, és ezt szerettük volna visszaszerezni.

Természetesen jó lett volna első helyen végezni, de tanultunk a hibáinkból. Ezen az úton kell mennünk tovább, így várjuk az Eb-selejtező sorsolását – összegzett Lovrencsics, aki a finnek elleni 2-0-s győzelmemből a mérkőzést végigjátszva vette ki a részét.

Így juthat ki a magyar válogatott a 2020-as Eb-re – a sorsolás előtti helyzet