I. félidő:

Kiegyenlített csata folyt a pályán a meccs elején, bár a hazaiak igyekeztek minden labdát azonnal a 16-oson belülre gyötörni. Egy ilyen beadásból a vezetést is megszerezték a 15. percben: Bale-t szabadon hagyta beadni a középről kihúzódó Lang, a világklasszis szélső pontosan tette középre a labdát jobbról, Ramsey pedig az ötösről a léc alá bólintott (1-0).

A gól megfogta a magyar csapatot, amely félórán át a kaput sem tudta eltalálni, a legveszélyesebb lehetőségünk Baráth előtt adódott, aki Dzsdzsák szabadrúgása után fejelt a jobb felső mellé-fölé.

A 30. percben aztán hirtelen két ziccerünk is akadt pillanatok alatt: Dzsudzsák felívelését Szalai remekül fejelte vissza Szoboszlai elé, aki ziccerben lőhetett, de középre helyezett, így Hennessey védett, majd a kapu Sallai ismétlését is elcsípte a jobb alsónál, hogy aztán magához ölelje a labdát.

1-0-ra vezetett Wales a félidőben…

II. félidő:

…és sajnos gyorsan megszerezte a szünet után a második gólját is. A 48. percben egy Davies-szabadrúgás érkezett balról a 16-oson belülre, Moore beleért középen, a labda pedig a teljesen üresen álló Ramsey-hez került, aki köszönte szépen és közelről a léc alá ágyúzott (2-0).

Az 52. percben majdnem ott volt a harmadik is, ekkora Bale ballal tekert 18 méterről egy szabadrúgást centikkel a bal felső sarok fölé. A 66. percben megint kialakított egy nagy helyzetet a hazai csapat a szétesőben lévő magyar válogatott ellen: James egy csel után, balról tekert a 16-os sarkáról alig a bal felső fölé.

A 75. percben Ramsey a mesterhármashoz is közel jutott, ám gólba tartó lövését lábbal hárította Gulácsi, majd a 82. minutumban Davies fejelt kevéssel a bal kapufa mellé. Maradt végül a 2-0.

Mivel Szlovákia közben 2-0-ra legyőzte Azerbajdzsánt, így a magyar válogatott végül a negyedik helyen végzett csoportjában, ahonnan Horvátország és Wales jutott ki egyenes ágon a jövő évi Európa-bajnokságra. A 2020-as, részben hazai rendezésű kontinenstornára Magyarország még a Nemzetek Ligája-playoff útján juthat el – a sorsolás pénteken lesz.

Európa-bajnoki selejtezők, E-csoport:

Wales – MAGYARORSZÁG 2-0 (Ramsey 15., 48.) – a meccs minden fontos mozzanata itt!

Szlovákia – Azerbajdzsán 2-0 (Bozenik 19., Hamsík 86.)

A csoport végeredménye: 1. Horvátország 17 pont (17-7), 2. Wales 14 (10-6), 3. Szlovákia 13 (13-11), 4. MAGYARORSZÁG 12 (8-11), 5. Azerbajdzsán 1 (5-18)

Rossi kemény szavai Walesben: “Ha kell, ma elmegyek” – súlyos hiányosságokról is beszélt