HORVÁTORSZÁG

A Sportnet szerint rendkívül kielégítő eredménye lett a sorsolásnak horvát szempontból, az ellenfelek mind verhetőnek tűnnek. A Dnevnik is kimagasló favoritnak tartja a horvátokat, míg a mieinkről azt írja, hogy “még a szlovákoknál és a walesieknél is egy szinttel lejjebbi szintet és minőséget képvisel” a csapatunk.

A portál a brit William Hill fogadóiroda oddsait is bemutatta az Eb-győzelem esélyei kapcsán: e szerint a horvátok kvalifikációja és végső sikere 21 (ezzel az összesített listán az 5. helyen állnak), a walesieké 67 (13.), a szlovákoké 126 (20.),

míg a magyar válogatotté 201-szeres (27.) pénzt fizetne jelenleg.

Azerbajdzsán esetében már-már “csillagászati” a szorzó, 1501-szeres (ez a 43. helyet jelenti most a számukra).

Zlatko Dalič, a horvátok szövetségi kapitánya úgy nyilatkozott, csoportjuk sem könnyűnek, sem nehéznek nem mondható.

Előnyös, hogy két rövid út áll előttünk Szlovákiába és Magyarországra. Wales lehet a csoportmásodik mögöttünk. De lebecsülnünk senkit sem szabad, a legjobbunkat kell nyújtanunk a rövid, mindössze nyolc hónapig tartó selejtezősorozat alatt – mondta a vb-ezüstérmes tréner.

 

WALES

Az egyik legkeményebbnek tartja a mi csoportunkat a walesi sajtó túlnyomó része, a lapok szinte kivétel nélkül nehéz sorsolásról írnak, elsősorban a vb-ezüstérmes Horvátország jelenléte miatt. Annak ugyanakkor örülnek, hogy elkerültek olyan nagycsapatokat, mint Franciaország, Anglia, Spanyolország vagy Belgium.

A Wales Online megjegyzi, hogy “el tudták volna viselni a hiányunkat”, miközben olyan ellenfelekkel szívesebben játszottak volna a kalapunkból, mint Ciprus, Észtország vagy Litvánia. Hozzáteszik, hogy minket külön is motiválni fog, hogy házigazdaként játszhatnánk legalább 3 meccset a 2020-as Eb-n – ha kijutunk – és ezt is kiemeli, hogy jelenleg Szalai Ádám a legveszélyesebb és legeredményesebb játékosunk. Ugyanakkor nem felejtik el azt sem megemlíteni, hogy az utóbbi időben olyan “megalázó” vereségekben részesültünk, mint az Andorra elleni zakó, de a kazahok és a skótok elleni hazai meccset sem tehetjük ki az ablakba.

Összességében mint lehetséges meglepetéscsapatra tekintenek ránk, amelyet otthon vernie kellene Wales-nek, de a budapesti találkozótól már jobban tart a lap.

A britek egy fontos adatot már közzé is tettek a selejtezők kapcsán, kiderült, mennyibe kerül brit fontban egy pint (0,568 liter) sör hozzávetőlegesen az ellenfeleknél…

Ryan Giggs, a walesiek szövetségi kapitánya elégedetten nyilatkozott a sorsolás után.

– Kiegyensúlyozott csoportba kerültünk, lehetett volna jobb is és rosszabb is a sorsolásunk, de összességében elégedettek lehetünk a csoportunkkal. A horvátok eredményeik alapján kiemelkednek a csoportból, esélyesei az ötösnek, aztán ott van még Magyarország és Szlovákia is, főleg a szlovákoknak van erős válogatottja.

A magyar válogatottról nem tudok túl sokat, fel kell még őket térképeznünk.

Örülök, hogy nem kell sokat utaznunk, leszámítva az azerbajdzsáni utat. Az biztos, hogy jól teljesítményre van szükségünk ahhoz, hogy továbbjussunk a csoportból – így Giggs.

SZLOVÁKIA

SME c. lap szerint a szlovák válogatott szurkolói több okból is elégedettek lehetnek a sorsolással. Egyrészt az E-csoportba kerültek, amely ötfős, ellentétben azzal az öt csoporttal, amelybe hat csapatot sorsoltak. Másrészt a második kalapból nem a németeket kapták, hanem Walest, amely hozzájuk képest könnyebb ellenfélnek bizonyul, továbbá izgalmas párharcokat tartogatnak a magyarok és a horvátok elleni összecsapások is.

A szlovákok legnagyobb sztárja odavan a magyar szurkolókért: “Telt ház lesz a meccseinken”

A Pravda már meg is szavaztatta olvasóit arról, hogy meddig juthat el a szlovák válogatott a csoportból. Egyelőre igen optimisták északi szomszédaink, a voksolók 56 százaléka úgy vélekedik, hogy a csoportgyőztes horvátok mögött a második helyen jutnak majd tovább, 30 százalék viszont azt gondolja, a horvátok mellett Wales is túl nagy falat lehet még a számukra. 13,1 százalék viszont csoportgyőzelmet vár Szlovákiától.

A Novy Cas is a horvátokat és a walesieket tekinti igazi ellenfélnek a csoportban, a mieinkről kevés szót ejtettek. A felvidéki Új Szó viszont nem felejtette el kiemelni a csoport legpikánsabb párharcát, a magyar-szlovákot.

Pavel Hapal, a szlovák válogatott szövetségi kapitánya a sorsolás után úgy nyilatkozott, kiegyenlített csoportba kerültek.

– Magyarországgal mindig izgalmas harcokat vívunk, minőségi játékosok alkotják csapatukat, nem szabad őket alábecsülni, sőt jól fel kell készülnünk ellenük. A horvátok jelenleg a világ második legjobb válogatottja; Wales ellen pedig szerepeltünk a 2016-os Eb-n, kellemetlen ellenfél lesz. A csoport ötödik tagja Azerbajdzsán, ahova hosszú utat kell majd megtennünk az idegenbeli mérkőzésre – fogalmazott a szakember.

AZERBAJDZSÁN

Az azeri lapok többnyire röviden és a tényekre szorítkozva számolnak be a sorsolás eredményéről, de az Axar című lap már “kemény csoportnak” nevezi a kialakult ötöst.

Gurban Gurbanov szövetségi kapitány így kommentálta a vasárnapi ceremónián történteket.

A csapatok jól ismerik egymást, de márciusig ki kellene alakítani a megfelelő keretet és még jobban fel kell mérni a riválisokat. Az azeri játékosok a nagyobb játékerőt képviselő csapatok ellen még jobban képesek játszani, mint általában, főként ha olyan ellenfeleik lesznek, akik a támadófocit részesítik előnybe. De fontos, hogy minden csapatot jól felmérjünk, mert változnak a játékstílusok, a játékos-generációk is évről évre. Hatalmas tapasztalatszerzési lehetőség ez a csapatunk számára és szeretnénk sokkal jobban futballozni a korábbiaknál. Szeretnénk kijutni a 2020-as Eb-re, ahol mi is házigazdák leszünk – tette hozzá.

Eb-selejtezők: Kevés dolog szól a magyar válogatott mellett – Szlovákiát még soha nem vertük meg