Mint ismeretes, a vb-ezüstérmes horvát válogatottat, az Eb-elődöntős walesieket, valamint a mumusnak számító szlovákokat, illetve az azerieket kapta ellenfélül a magyar labdarúgó-válogatott az Eb-selejtezők sorsolásán. Az mlsz.hu szedte össze a legfontosabb információkat az ellenfelekről, illetve arról, hogyan szerepeltünk eddig a velük vívott meccseken.

HORVÁTORSZÁG

Minden érdekelt rivális szövetségi kapitány szerint a csoport favoritja, világbajnoki ezüstérmes, amely az őszi Nemzetek Ligája-mérkőzéseken legyőzte otthon a spanyolokat is. Soraiban játszik az év egyéni díjakkal leginkább kidekorált futballistája, Luka Modric. A világbajnokság után maradt Zlatko Dalic a kapitány, s nem változott sokat a keret sem.

A válogatott nem kezdte jól az NL-mérkőzéseket, súlyos vereséget szenvedett Spanyolországban, majd „csak” döntetlent játszott otthon az angolokkal, de a spanyolok legyőzése után, a Wembley-ben még továbbjutási esélye is volt. Vezetett, s ha nyer, továbbjutott volna. Végül kikapott, s kiesett a B-osztályba, talán a legerősebb hármasból. Játékosai világklasszisok, elég csak Modricon, a Real Madrid ékességén kívül Ivan Rakiticot (Barcelona), Mario Mandzukicot (Juventus), Ivan Perisicet (Inter), Mario Brozovicot (Inter), Dejan Lovrent (Liverpool) emlegetni, közel sem a teljesség igényével. A csatár Andrej Kramaric Szalai Ádám klubtársa a Hoffenheimben.

A magyar válogatott legutóbb 2016 őszén, Budapesten, felkészülési mérkőzésen találkozott a horvátokkal, 1-1-re végződött a mérkőzés. Az összesített mérleg a mi szempontunkból 1 győzelem, 6 döntetlen, 3 vereség, mindössze két tétmeccset játszottunk eddig, a 2006-os vb előtt, Zágrábban 3-0-ra kikaptunk, Budapesten 0-0-ra végeztünk.

WALES

A franciaországi Európa-bajnokság elődöntőse nem jutott ki az oroszországi világbajnokságra, s közepesen szerepelt a Nemzetek Ligája B osztályában: az íreket kétszer megverte, a dánoktól kétszer kikapott.

A szövetségi kapitány a legjobb futballista volt a csoport kapitányai közül: Ryan Giggs a Manchester United történetének trófeákkal leggazdagabban „kidekorált” tagja. Játékosként soha nem jutott el világversenyre – kapitányként, mint mondta, ez a célja. Csak a horvátokat véli kiemelkedőnek a csoportban. A walesiek legjobbja Gareth Bale, a Real Madrid csillaga, kiemelkedő képességű még Aaron Ramsey, az Arsenal futballistája, Ashley Williams a Stoke Cityből. Változott sokat a keret a legutóbbi Eb óta, nyolc játékosuk volt a novemberi keretben, aki elhagyta már a negyvenedik válogatottságát.

A magyar válogatott tíz mérkőzést játszott eddig a walesiekkel, a mérlegünk 3-2-5. Legutóbb 2004-ben, 2005-ben játszottunk két (sikertelen) meccset, tétmérkőzésen hatvan éve, a svédországi vb-n, valamint az 1964-es és az 1976-os Eb selejtezőin találkozott a két válogatott.

Rossi a sorsolásról: “Csak rajtunk múlik, hogy…” – különleges Eb-re számít

SZLOVÁKIA

Bő egy hónapja új kapitánya van a szlovák válogatottnak, a cseh Pavel Hapal. Mostani csapata éppen a csehekkel volt versenyben a Nemzetek Ligájában, egy győzelemmel és három vereséggel kiestek a C osztályba. Egyetlen győzelmüket (4-1 az ukránok ellen) már az új kapitánnyal érték el Nagyszombatban.

A szlovákok a magyarokhoz hasonlóan részt vettek a 2016-os franciaországi Eb-n, hozzánk hasonlóan a nyolcaddöntőbe jutottak. Kiemelkedően leghíresebb játékosuk Marek Hamsik, a Napoli kapitánya, aki immár több mérkőzést játszott és több gólt szerzett a klubban, mint Diego Maradona. Rajta kívül kiemelést érdemel még Martin Skrtel Besiktas, ex-Liverpool), Milan Skiriniar (Inter) és Tomás Hubocan (Olympique Marseille). Peter Pekarik és Ondrej Duda egyaránt Dárdai Pál játékosa a berlini Herthában.

A szlovákokkal négy hivatalos meccset játszottunk eddig, a mérleg két döntetlen és két vereség. Legutóbb 2008-ban találkozott a két válogatott. Tétmeccseket a 2000-es Eb selejtezőiben vívtunk (0-1, 0-0), érdekes, hogy Győrben kikaptunk, Pozsonyban döntetlent játszottunk. A szlovák válogatott legutóbbi, novemberi keretében nem szerepelt játékos a hazai ligából, így Marco Rossi korábbi dunaszerdahelyi csapatából sem.

AZERBAJDZSÁN

Az azeriek ötödikek lettek egy hatos csoportban a 2016-os Eb és a 2018-as vb előtt is. A Nemzetek Ligájában a D osztályban szerepeltek, magabiztosan megelőzték a feröeri és a máltai csapatot, de nem bírtak a meglepően jó koszovói válogatottal.

Az azeri nemzeti tizenegy az FC Qarabagra épül, amely 2017-ben szerepelt a Bajnokok Ligája csoportkörében. A második számú ottani klub, az FC Gabala, amely 2016 nyarán kettős győzelemmel búcsúztatta az MTK-t az európai kupaporondon. A válogatott szövetségi kapitánya Gurban Gurbanov, az azeri futball legendája, egyben az FC Qarabag edzője is. Az azeriek honosított brazil középpályása, Richard Almeida az FK Asztana játékosa, s így Kleinheisler László klubtársa Kazahsztánban.

Az azeriekkel eddig 5 mérkőzést játszott a magyar válogatott, mind az ötöt megnyerte, 15-1-es gólkülönbséggel.