Furcsa magyar fieszta: Dupla költségvetést és edzőváltást jelentettek be a bajnokcsapatnál

Biztos, hogy az NB II-ben már nem Koleszár György ül a Kazincbarcika kispadján.
Dudás Gábor 2017. május 16., kedd 18:56
Biztos, hogy az NB II-ben már nem Koleszár György ül a Kazincbarcika kispadján.
Szerző: Dudás Gábor 2017. május 16., kedd 18:56

A vasárnap délutáni Putnok elleni, 1000 szurkoló előtt megrendezett és győztes bajnokival (3-0) eldőlt, hogy három körrel a bajnoki zárás előtt a Kazincbarcika feljutott az NB II-be a harmadosztály Keleti csoportjából.

- Azt látni kell, hogy a jelenlegi NB II egy kőkemény bajnokság, és jövőre is az lesz - mondta Koleszár György, a KBSC szezon végén leköszönő szakmai igazgatója a boon.hu-nak. - Évek óta szeretett volna a csapat, a klub visszakerülni az NB II-be, eddig nem sikerült, most igen. Amikor annak idején itt dolgoztam, a másodosztályban ötödik volt a társaság, az utána történteket azonban nem tisztem megítélni. Ennek a városnak helye van a másodosztályban, de azt látni kell, hogy a jelenlegi NB II egy kőkemény bajnokság, és jövőre is az lesz. Az biztos, hogy az új szezonban már nem lehetek majd a csapat edzője, ugyanis a második vonalban pro-licences trénert kell foglalkoztatni, hogy ez a személy ki lesz, a klubvezetés eldönti – tette hozzá.

 

Gulyás Tibor, a KBSC FC Kft. ügyvezetője így nyilatkozott a lapnak:

- Nyilván örülünk annak, hogy hamarabb beérett a munka, az a hároméves program, amit elterveztünk. Szeretném megköszönni támogatóinknak az eddigi segítséget, bízunk abban, hogy a helyi önkormányzat továbbra is mellettünk áll majd, hiszen a másodosztályban körülbelül dupla költségvetésre lesz szükségünk. Szeretnénk összerakni egy olyan hátteret, személyi összetételben is, ami garantálni fogja az NB II-ben való stabil bennmaradást – magyarázta a klubvezető.

TABELLÁK: Így állnak az NB III csoportjai!

Átigazolások
Vasas
Eldőlt Erős sorsa
Magyar játékosokban gondolkodnak a Vasasnál, de elsősorban a saját nevelésű futballistáknak akarnak lehetőséget biztosítani.
Légiósok
Sallai Angliában?
Sajtóhírek szerint Sallai Roland ügyében a szezon végén születik döntés a Galatasaraynál - és nagy valószínűséggel Angliában folytatja pályafutását.
ETO
Ő lehet az első érkező
A Csakfoci úgy tudja, jó esély van rá, hogy a Puskás Akadémia kölcsönjátékosaként idén Csákváron szereplő Umathum Ádám Győrben folytassa karrierjét.
Tovább az összes átigazoláshoz