Remek mérkőzésen gyűjtötte be a három pontot a feljutásra hajtó Gyirmót utolsó 2018-as bajnokiján: a győriek 3-1-re és 4-2-re is vezettek Tiszakécskén, de a hazaiak a 89. percben nagyon közel kerültek a pontszerzéshez, ám Rusák kivédte Kardos második 11-esét – két perccel korábban még a hazaiak játékosa nyerte a különpárbajt. Így maradt a 3-4, ha a ZTE nem nyer a Csákvár ellen, a Gyirmót lesz az NB II őszi bajnoka.

A Kaposvár újonccsapatként telelhet a dobogón, Waltner Róbert együttese a Kazincbarcika elle diadalmaskodott zárásként (2-0).

A negyedik helyre ugró Békéscsaba kalandos és bravúros győzelmet aratott az előzmények ismeretében. Boér Gábornak és csapatának a kéztörés miatt hiányzó Szélpál, valamint az eltiltott kezdőkapus, Ribánszki és a sárgák miatt kényszerpihenőn lévő rutinos védője, Nagy Sándor nélkül kellett meccselnie közvetlen riválisával, a forduló előtt még előtte álló Budaörssel. A meglehetősen felforgatott összeállításban pályára lépő viharsarkiak azonban nyertek, így úgy állnak a dobogótól alig lemaradva, hogy az idény előtt még a kiesés elkerülése volt a kimondott cél.

A csabai kezdőben egyébként egy 17 éves kapus, Uram János állt a gólvonalon (és hozta le a meccset kapott gól nélkül), de két 2000-es, egy 1999-es és egy 1998-as születésű játékos is volt a csapatban. Boér, a padon lévő hat játékosa közül a “legöregebb” 1997-es születésű volt, a többi csere pedig mind a “fiatalszabálynak” megfelelő, tehát legalább 1998-ban született futballista volt. A meccs krónikájához hozzátartozik, hogy a vendégek rutinos játékosa, Czvitkovics Péter az 56. percben 11-est hibázott, csúnyán a kapu fölé lőtte a labdát.

A Siófok, az ETO és a Soroksár (Lőrinczy Attila triplázott) is győzelemmel zárta az évet. A kiesőhelyeken telel a tavaly még NB I-es Balmazújváros, a Mosonmagyaróvár és az újonc Monor.

Merkantil Bank Liga, 21. forduló:

Tiszakécske – Gyirmót 3-4 (Puskás 37, Benkó 46., Kardos 87. – 11-esből, ill. Lázár 22., Szarka 42., 77., Herjeczki 44.)

Kaposvár – Kazincbarcika 2-0 (Nagy K. 36., Beliczky 80.)

Békéscsaba – Budaörs 2-0 (Urbin 72. –11-esből, Szatmári I. 77.)

ETO FC Győr – Cegléd 1-0 (Bagi 31.)

Nyíregyháza Spartacus – Mosonmagyaróvár 1-1 (Dragóner 29., ill. Forgács 94.)

Soroksár–Balmazújváros 4-0 (Lőrinczy 13., 32., 80. – a harmadik 11-esből, Gyömbér 72. – 11-esből)

Siófok–Monor 1–0 (Elek B. 33. – 11-esből)

Vác – Dorog 1-1 (Zsolnai 12. ill. Vígh 28.)

Később:

NB II: A Vasas 4 góllal búcsúztatta az évet, megvan az őszi bajnok – eredmények, videó, tabella

Az NB II állása: