Eldőlt: Két év után menesztik a Haladás vezetőedzőjét

A csakfoci.hu információi szerint a jövőben már nem Mészöly Géza irányítja a szombathelyi együttest.
Budai László 2017. augusztus 29., kedd 11:50
A csakfoci.hu információi szerint a jövőben már nem Mészöly Géza irányítja a szombathelyi együttest.
Szerző: Budai László 2017. augusztus 29., kedd 11:50

A csakfoci.hu információi szerint eldőlt, hogy a Haladás vezetősége meneszti Mészöly Géza vezetőedzőt a csapat éléről.

A szombathelyiek hét meccs után hat ponttal a tizedik helyen állnak az NB I-ben. A legutóbbi fordulóban 5-1-re kaptak ki hazai pályán a Puskás Akadémiától. Mínusz 10-zel pedig nekik van a legrosszabb gólkülönbségük az első osztályban. Ezután merült fel az edzőváltás lehetősége, és úgy tudjuk, a Haladás vezetői a menesztés mellett döntöttek.

Mészöly helyzetét az is nehezíthette, hogy Halmosi Pétert ideiglenesen kitette a keretből a játékos fiatalokat érintő nyilatkozata miatt.

A tréner 2015 tavaszán vette át a csapat irányítását, amelyet akkor benntartott az élvonalban. Első teljes szezonjában, a 2015/16-os idényben az ötödik, míg az előző kiírásban a hatodik lett az együttessel.

Mészöly távozását azóta a Haladás is bejelentette - az ügyvezető igazgató és az eddigi vezetőedző is megszólalt.

Olvastad már?
Hivatalos Mészöly távozása: „Joggal mondhatja, hogy a játékosok szarvashibákat követtek el”
Mészöly Géza szerint a Diósgyőr elleni mérkőzés volt csapata számára a fordulópont.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Nyíregyháza
Nem lesz nagy mozgás
"Lesz valamennyi változás a keretben, de nem sok" - fogalmazott Révész Bálint tulajdonos a szon.hu cikke szerint.
Légiósok
Callum Styles
Napokon belül döntést hozhatnak a Sunderlandnél a magyar válogatott Callum Stylesról.
Csapatot találhat
Sztanyiszlav Csercseszov
A Fradi korábbi vezetőedzője minden bizonnyal az orosz első osztályban veszi át az egyik csapat irányítását.
Tovább az összes átigazoláshoz