A forduló születésnapos cseréje

Nem sokon múlt, hogy csalódást keltő vereséget szenvedjen Nyilas Elek születésnapján csapata, a Ceglédi VSE. Klausz László együttese a kiesés elől menekülő Mosonmagyaróvárt fogadta, és a vasárnap Nyíregyházán bravúros győzelmet elérő mosoniak ezúttal is előnyhöz jutottak. A ceglédiek edzője a szünetben kettő cserélt, majd a 69. minutumban kihasználta utolsó változtatási lehetőségét is, de sokáig úgy tűnt, ennek nem lesz eredménye. A 91. percben aztán jött a slusszpoén, a mérkőzés napján a 26. születésnapját ünneplő, a félidőben beállt Nyilas Elek mintegy 25 méterről, szabadrúgásból talált be, pontot mentve csapatának.

A forduló triplázója

Tavasszal egyértelműen a várakozások felett teljesít a Csákvár együttese, Szíjjártó István csapata 2018-ban már öt győzelemmel büszkélkedhet, elsősorban idegenben szerepelnek jól, és ha így folytatják, nem lesz gondjuk a kiesés elkerülésével. A szerdai, pótolt fordulóban a Győrt látták vendégül a csákvári Tersztyánszky Ödön Sportközpontban, és győztek 3-1-re (az ETO-t vasárnap is meglepetésre verte el simán a Budaörs, akkor 5-2-re kaptak ki a győriek). A sikerhez elengedhetetlen volt Bobál Gergely: a télen a Budapest Honvédtól kölcsönvett, ősszel még a kispestiek NB III-as csapatában is csak időnként lehetőséget kapó támadó háromszor villant a mérkőzésen. A 36., a 70. és a 81. percben talált be, előbb egy nagy kapushiba után, majd kétszer fejjel vette be Gyurákovics Erik kapuját, megszerezve felnőtt pályafutása első mesterhármasát.

“Nevetséges lett volna, ha leváltanak” – pocsék start után menetel az NB II-es csapat

A forduló nyilatkozatai

Ezúttal sem maradtunk érdekes edzői értékelések nélkül, ezúttal Bekő Balázs soproni, valamint Bognár György budaörsi tréner tett nem mindennapi nyilatkozatot a soros bajnoki után.

„Sok minden hiányzott a pontszerzéshez, de az egyik probléma, hogy a békéscsabaiak első gólja hat, a második másfél méteres les után esett. Ezt nehéz feldolgozni, de az is igaz, hogy nem ez volt a vereség legfőbb oka” – összegzett a Sopron 3-0-s békéscsabai veresége után a már szinte biztosan kieső hűség városiak mestere, Bekő Balázs.

„Sajnálom a játékosaimat, mert semmi mást nem szerettek volna, csak futballozni…” – vont rövid mérleget a már említett, Soroksár elleni 2-2 után a budaörsi szakmai igazgató, Bognár György.

A forduló meccse

Négy gólt, három tizenegyest és két piros lapot hozott a Budaörs és a Soroksár összecsapása, amelynek részleteiről bővebben is beszámoltunk honlapunkon.

Piros lap dzsúdózásért: “Leráztam, de rám ugrott”; Gyepes: “Nem akartam tétlenkedni” – videón a röhejes jelenet

A forduló hajrája

Kiesési rangadóra került sor a Balaton partján, a Varga Attila vezette Siófok a szezont még feljutási reményekkel kezdő Zalaegerszeget fogadta. A hazaiak játszottak aktívabban az első játékrészben, aztán a másodikban már a Zetének is akadt egy-egy helyzete, sőt egy ízben ziccert is hibáztak a vendégek. A 70. percben aztán hazai részről Lorentz Márton kiállításra került második sárga lap után, ami nagy esélyt kínált a ZTE-nek, ők azonban nem éltek vele, sőt: az első félidőben már egy lesgólig eljutó Elek Bence előbb egy higgadt befejezéssel juttatta vezetéshez csapatát a 86. percben, majd a hosszabbítás legvégén Króner kapitális hibája után egy pontos lövéssel beállította a 2-0-s végeredményt. A Siófok ezzel megelőzte ellenfelét, és bennmaradó helyen áll, a ZTE FC pedig immár a bennmaradásért küzdhet, és 16. az NB II-ben.

A forduló javítása

Tízmérkőzéses győzelmi szériája szakadt meg hétvégén a Nyíregyháza Spartacusnak. Lucsánszky Tamás gárdája akkor a Mosonmagyaróvártól kapott ki 1-0-ra egy hajrában kapott, „rendkívül sportszerűtlennek” minősített találattal, most hazai pályán a Dorog ellen javíthattak. Ez sikerült is, Pekár László duplájával és Hornyák Marcell góljával (a vendégek részéről Szedlák Zoltán talált be) 3-1-te verték a Komárom-Esztergom megyeieket. A tegnap megszerzett három pontjával a Nyíregyháza ötödik az NB II táblázatán, de azonos pontszámmal áll a harmadik helyezett Békéscsabával.

A forduló meglepetése

Bár a másodosztályban az MTK mögött a Kisvárdának van magasan a legtöbb esélye az NB I-be jutásra, tavasszal több kisebb pofont is kapott már Kondás Elemér csapata. A történetük első élvonalbeli szereplésére készülő szabolcsiaktól ennek ellenére nem számíthattunk a botlásra a Gyirmót otthonában. A Szepessy László vezetőedző által irányított Gyirmót azonban a 2009-ben U20-as vb-bronzérmes Kiss Máté látványos szabadrúgásgóljával 1-0-ra győzött, és bezsebelte a három pontot, valamint fellépett a negyedik helyre.

A forduló fordítása

Az elmúlt három bajnokiján nyeretlenül maradó MTK a Vác ideiglenes otthonában, a III. kerületi TVE pályáján próbált visszatérni a sikerek útjára, és ez a „visszatérés” egy fordulatos, öt gólt hozó találkozón sikerült Kanta Józseféknek.

Az említett, rutinos középpályás góljával hiába szerzett ugyanis már az 5. percben vezetést az MTK, a szünet előtt fordítottak a váciak. Az 50. minutumban Vass Patrik egyenlített, majd a 90.-ben jött a döntő találat: Lencse László higgadt büntetőjével nyerte meg a mérkőzést a fővárosi kék-fehéreknek, akik előnye 29 forduló után húsz pont a harmadik, már nem feljutó helyen álló Békéscsabával szemben.

A forduló visszatérője

Hosszabb kihagyás után tért vissza a pályára a hétközi fordulóban az MTK fiatal középpályása, Gera Dániel. A játékos a 3-2-es siker után boldogan értékelt.