Már hónapokkal korábban felröppentek olyan híresztelések, melyek szerint a Balmazújvárosnak további tőkeinjekcióra lesz szüksége az NB II-ben való induláshoz, majd később a futballklubot üzemeltető kft. július 26-ig kapott határidőt a Magyar Labdarúgó Szövetségtől 196 millió forintos tőkehiánya pótlására. Mint ismert, a klub nem teljesítette a kiszabott feltételt, így az MLSZ licencadó bizottsága megvonta a csapat másodosztályú indulási jogát. A döntés hátterét a klub részéről Dr. Tiba István ismertette.

Ezért nem indulhat a Balmazújváros az NB II-ben: “Sajnáljuk, hogy az egyéni bosszúja motiválta”

Vasárnap délelőtt az is hivatalossá vált, hogy a Balmazújváros még pályára lép az NB II. idei kiírásának 1. fordulójában a Siófok vendégeként, hiszen a szövetség döntése még nem jogerős, ezt a balmazfoci.hu oldalon jelentette be a klub.

A csakfoci.hu információi szerint a hajdúsági csapat fiataljaival fog kiállni, mivel a felnőtt keret játékosainak jelentős része a kialakult helyzet miatt elhagyta az együttest.

A klubhonlap közleményében megköszöni a Magyar Labdarúgó Szövetség munkatársainak, valamint a Hajdú-Bihar megyei Igazgatóságnak azt az áldozatos munkáját, mely elmondásuk szerint “még a munkaidejükön túlra is elhúzódott”.