ZTE

Az eltűnt magyar légiós a ZTE-ben folytatja – hivatalos

Az NB I legutóbbi idényében hetedik helyen végző ZTE-ben folytatja pályafutását Tajti Mátyás.
Csakfoci Admin 2020. július 4., szombat 9:32
Az NB I legutóbbi idényében hetedik helyen végző ZTE-ben folytatja pályafutását Tajti Mátyás.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. július 4., szombat 9:32

Tavaly szeptember elején igazolt az akkor még Fernando Fernandez által irányított Diósgyőrből a lengyel élvonalbeli Zaglebie Lubinhoz Tajti Mátyás, ám azóta egyre kevesebbet lehetett hallani róla.

Az első csapatban csak február 2-án léphetett pályára, akkor 61 percet kapott csereként a Piast Gilwice ellen 2-0-ra elveszített bajnokin. Ezután még a Wisla Krakkó (16 perc) és a Slask Wroclaw (1) ellen még játszott a kispadról beszállva, majd csak kerettag volt, végül június 14-től egészen a múlt hétvégééig a keretben sem volt, de a tartalékcsapatban, a harmadosztályban is csak epizódszerepeket kapott. Három találkozón összesen 77 játékpercet kapott az edzőjétől.

Lengyelországban már sokan azt gondolták, alig pár hónap után - legkésőbb a nyáron - véget is ér a mellőzött Tajti lubini pályafutása, ami mostanra bekövetkezett: az NB I-ben szereplő ZTE hivatalos közösségi oldalán jelentette be Tajti Mátyás szerződtetését.

A zalaegerszegiek nem hozták nyilvánosságra, hány éves szerződést kötöttek a 22 éves középpályással.

Tajti a pályafutását a Fradiban kezdte, majd a Videoton és a Puskás Akadémia korosztályos csapataiban szerepelt, mielőtt a Barcelonához igazolt a fiatal középpályás. 2016 nyarán a Málagához vezetett az útja, ahol a tartalékoknál szerepelt, 2018 nyarán a Diósgyőrhöz került. A miskolciaknál összesen 35 tétmeccsen lépett pályára, 7 gólt szerzett, és tavaly nyáron sajtóhírek szerint 350 ezer euróért távozott a Zaglebie Lubinhoz.

Egy korábbi interjúnk Tajtival:

Olvastad már?
Interjú: "A magyarok elvárták, hogy pályára lépjek a Barcelonában" - Tajtit az édesapja miatt nem szerette minden DVTK-szurkoló
Szeptember elején vált hivatalossá, hogy átigazolási díj ellenében a lengyel élvonalbeli Zaglebie Lubinhoz igazolt a DVTK-tól Tajti Mátyás. A Barcelona utánpótlását is megjárt középpályás számára azonban eddig csalódás az Ekstraklasában eltöltött idő, miután csak 3 bajnokin kapott lehetőséget. A 21 éves labdarúgó a csakfoci.hu-nak mesélt arról, mi a legdühítőbb számára ebben a szituációban, kitért a Diósgyőrre, amely távozásakor még az utolsó helyen állt az NB I-ben, jelenleg pedig már az 5., valamint reagált korábbi csapattársa, Busai Attila kritikus nyilatkozatára is.
Elolvasom
Átigazolások
Puskás Akadémia
Soisalo marad
Túl magas ár miatt hiúsult meg Mikael Soisalo olaszországi átigazolása.
Nyíregyháza
Fontos posztra igazoltak
Vane Jovanov a Nyíregyháza játékosa lett, az északmacedón jobbhátvéd Horvátországból igazol az NB I-be.
Ajka
Tinédzser érkezett
Ajkán folytatja pályafutását az Illés Akadémia 16 éves fiatalja, a védősorban bevethető Papp Máté.
Tovább az összes átigazoláshoz