Puskás Akadémia–Gyirmót FC Győr 3-0

A mérkőzés részleteiért kattints ide!

Hornyák Zsolt (Puskás): – Nagyon elégedett voltam a második félidei játékunkkal, a sebességgel, a gyorsasággal. Az első játékrészben kicsit elkapkodtuk az utolsó passzokat, nagyon sok pontatlansággal játszottunk, úgy éreztem, hogy kicsit riadtak voltunk. A fordulás után azonban próbáltuk gyorsítani a játékot a középpályáról és kihasználva a sebességünket a széleken is. Ehhez az ellenfél is hozzásegített minket, de ezek a helyzetek abból is adódhattak, hogy nagyobb nyomást helyeztünk rájuk. Örülök, hogy nyertünk egy nagyon nehéz ellenfél ellen, hiszen a Gyirmót játéka a védekezésen és a kontratámadásokon alapul, ettől rettegtünk. Félénkek voltunk az első félidőben, hiszen csak egy vagy két kapura lövésünk volt, ez megváltozott az első gól után, felszabadultunk, majd pedig lőttünk két szép gólt. A második játékrészben értük el azt a tempót, amit elvártam a csapattól. (M4 Sport)

Csertői Aurél (Gyirmót): – Ilyen hibákat nem lehet elkövetni az NB I-ben, ráadásul az ellenfél jó képességű játékosokból áll és sajnos odaadtuk a centernek, aki berúgta. Utána kicsit szétesett a játékunk, kihasználta az ellenfél a hibákat, akkor már nem tudtunk újítani, habár volt két gólszerzési lehetőségünk. Pedig jól kezdtük a mérkőzést, partiban voltunk a tavalyi második helyezettel, ami extra teljesítmény, de a védelmi hibánkat könyörtelenül kihasználta az ellenfél. A hátrány után megváltozott a játék képe, nekünk kellett kezdeményezni, és ilyenkor benne van, hogy az ellenfélnek akadnak kontrái, abban pedig jó a Puskás. (M4 Sport)

Budapest Honvéd–Zalaegerszegi TE FC 2-2

A mérkőzés részleteiért kattints ide!

Horváth Ferenc: – Nagyon nehéz mit mondani. Megtanultam már a Honvéd kispadján, hogy a két gól sem előny. Azt kértem, hogy folytassuk a letámadást, hiszen rengeteg labdát szereztünk belőle. Birtokoljuk a labdát, legyen nálunk, mi irányítsuk továbbra is a meccset, ahogy az első félidőben is történt. Helyette visszaálltunk, átadtuk a kezdeményezést a ZTE-nek, és a letámadásból sem valósult már meg semmi. A játékosokban is benne van az, hogy a bajnokság során volt már több ilyen lehetőség, amikor ennyivel vezettünk, és féltek attól, most is fordul a mérkőzés. A szünet előtt le lehetett volna zárni a meccset, de a szünet után is kétszer vihettük a kapusra a labdát a félpályáról. Másfél órás edzésen belül is több ilyen hullámvasút van. Próbálok olyan gyakorlatokat csinálni, akár pénzbüntetéssel, hogy koncentrálni tudjanak az elsőtől az utolsó percig, de úgy érzem, ez még várat magára. Minden pontra égető szükség van, így természetesen a Ferencváros ellen is szeretnénk pontot, pontokat szerezni.

Waltner Róbert (ZTE): – Az első félidőben sajnos nem úgy játszottunk, ahogy megbeszéltük és amit szerettem volna. Nem voltunk kellően agresszívak, az ellenfél jobban belement a párharcokba, az első féldő a Honvédé volt. Felhívtam a figyelmet, hogy a középpályán ne veszítsünk labdát, erre az 5. percben labdát veszítettünk és meg is büntette Lukic, aki egy nagyon jó játékos. Rosszkor kaptuk a két gólt, a meccs elején és a szünet előtt, de a félidőben rendeztük a sorokat. Elmondtuk, hogy taktikailag többet forgassuk a játékot, sokszor volt üres a két szélsőnk. Felvettük a kesztyűt, agresszívak voltunk a védekezésben, a labdaszerzéseknél és így a labdabirtoklás is a mi javunkra billent a második félidőben. A játék képe alapján megérdemelten hoztuk döntetlenre a meccset, jobbak voltunk, igaz az ellenfélnek is volt kontralehetősége, de nekünk is volt lehetőségünk a két gólon kívül, például Tajtinak, Kosztának és Zimonyinak is. Kétgólos hátrányból, idegenben a Honvéd ellen nem vagyok elégedetlen az eredménnyel, de én végig abban bíztam, hogy meg fogjuk fordítani a meccset, főleg, amikor már elkezdte húzni az időt a Honvéd az 50. percnél, az nagyon idegesítő volt. Ez a meccs is bizonyítja, hogy sosem szabad feladni, ezt elmondtam a félidőben is, és ez megmutatkozott.

MTK Budapest–MOL Fehérvár FC 0-2

A mérkőzés részleteiért kattints ide!

Márton Gábor (MTK): – Érdekes mérkőzés volt. A döntetlenre abszolút rászolgált volna a csapat, voltak kiváló lehetőségeink, sajnos ez így alakult, sajnálom a srácokat. A végén a Fehérvár eljött egy kontrából és eldöntötte a meccset, az előtte lévő szituációval nem szeretnék foglalkozni, mindenki látta, hogy mi történt, én pedig úgy sem tudok ezzel mit csinálni. A csapatot felkészítettük arra, mi az, amit az ellenfél csinál, mivel tudjuk őket megzavarni, ez abszolút működött, megvoltak a lehetőségeink. Az eredmény ellenére azt gondolom, hogy léptünk előre az Újpest elleni meccshez képest. Egy ilyen csapat ellen is helyenként nyomás tudtunk gyakorolni, ami pozitív. A befejezéseknél sajnos nem voltunk a topon.

Szabics Imre (Vidi): – Örülünk az első idegenbeli győzelmünknek, már ideje volt, szerencsére nem tolódott át a következő évre, hiszen ez volt erre az utolsó lehetőségünk idén. Nagyon jó reakciót mutatott a csapat a múlt heti vereségre. Magunknak tettük nehézzé és izgalmassá a meccs végét, hiszen jól futballoztunk, voltak komoly lehetőségeink arra, hogy megszerezzük a második és a harmadik gólt is. A meccsnek van egy lélektana: ha nem sikerül megrúgni az újabb gólokat, akkor az ellenfél erőre szokott kapni, a vezető csapat elkezd védekezni, kontrákra játszik, mi pedig nem tudtunk gólt szerezni a kontrákból. Örülök, hogy végül sikerült még egyszer betalálnunk, de megspórolhattuk volna az idegörlő végjátékot. 

Szalai Ádám autóbalesetet szenvedett, ezért nem játszott a Bayern ellen – részletek