Fotó: www.molfehervarfc.hu

Vidi: "Az edzőváltás változást hozott az öltözőben" - ezért sülhet el jól a rövid téli felkészülés

A MOL Fehérvár FC kapusa, Kovácsik Ádám úgy látja, tavasszal a hazai mérlegen és a játék minőségén kell javítani, hogy jobban tudjanak dominálni.
Nyikes Zoltán 2019. december 20., péntek 17:51
Fotó: www.molfehervarfc.hu
A MOL Fehérvár FC kapusa, Kovácsik Ádám úgy látja, tavasszal a hazai mérlegen és a játék minőségén kell javítani, hogy jobban tudjanak dominálni.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. december 20., péntek 17:51

Az NB I őszi szezonjában mind a tizenhat mérkőzést végigvédte a MOL Fehérvár FC egyszeres magyar válogatott kapusa, Kovácsik Ádám, aki a klubhonlapnak értékelte a magunk mögött hagyott fél évet. A hálóőr emlékeztetett, hogy nagyon jól kezdték a szezont, hatból hat győzelemmel, aztán jött egy törés, de hogy pontosan miért, azt nem tudják.

– Nem sikerült ugyanazt a játékot mutatni, mint az elején, nehezen tudtunk kijönni belőle – folytatta a 28 éves kapus. – Aztán volt egy edzőváltás is, ami változást hozott az öltözőben néhány embernél, egyből két győzelemmel is kezdtünk, még ha a Magyar Kupában ez kicsit nyögvenyelős is volt, de tavasszal folytatjuk a szereplést, szóval a célunkat maximálisan elértük.

A bajnokságban mindenképpen javítani kell a hazai mérlegen, mert idegenben két döntetlenünk van, a többit megnyertük, sokkal kevesebb gólt is kaptunk, mint itthon.

Tavasszal a hazai mérlegen és a játék minőségén kell javítani, hogy jobban tudjunk dominálni. Pont emiatt voltak problémáink a hazai meccseken, amikor az ellenfél jobban visszaáll és azt a védelmet kell megbontani, az megy nekünk nehezebben.

Kovácsik hozzátette, januárban kezdik el a munkát Joan Carrillóval, akkor fog majd kijönni igazán, hogy mit is akar az új edző, és akkor fog a csapat is az ő képére változni.

– Jól fog jönni ez a két hét szünet mindenkinek, kicsit kitisztítjuk a fejeket, utána pedig százszázalékos erőbedobással kell küzdeni, hogy meg tudjuk előzni a Ferencvárost tavasszal. Hogy milyen hatással lesz a bajnokságra az, hogy január 25-én kezdünk, ezt nem tudom. Nyáron sem volt sok szünetünk, csak 8 napunk, azóta nem volt két napnál több egybefüggő szabadnap, ezért most ez jól fog jönni. Elsülhet jól is, hogy rövidebb lesz a felkészülés, mert egyből elkezdjük a munkát és onnantól kezdve lehet gyakorolni élesben – zárta a Vidi első számú hálóőre.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz