A klubhonlap tájékoztatása alapján új nevekkel bővült a fehérvári klub scout-csapata. Egyikük Pető Tamás, aki játékosként az 1996-’97-es szezonban erősítette a Vidit, majd dolgozott már megfigyelőként és másodedzőként is Székesfehérváron, 2015 őszén megbízott vezetőedzőként irányította a felnőtt együttest. Filipe Oliveira pedig 2011 nyarától öt és fél éven át játszott a Vidiben, 192 tétmeccsen 29 gólt szerzett. Egy bajnoki aranyérmet és három ezüstérmet ünnepelhetett, nyert Szuperkupát és Ligakupát is. Darázs Tamás az ETO FC Győrtől érkezett Fehérvárra.

A scouting-hálóztatunk bővítése egy hosszútávú projekt, amelynek egyik lépcsőfoka, hogy tavaly óta a háttérben már technikai játékosmegfigyelők is segítik a munkánkat, a legújabb lépés pedig az, hogy három főállású scout is csatlakozott a stábhoz. Pető Tamás Filipe Oliveira és Darázs Tamás személyesen térképezi fel az általunk figyelt játékosokat.

Talán szurkolóink is emlékeznek, Olitól úgy köszöntünk el két éve, hogy, amikor befejezi pályafutását, várjuk vissza a klubhoz – ez nemcsak egy üres szólam volt részünkről. Nagyon gyorsan megállapodtunk vele, nagy ambíciókkal tért vissza a Vidihez, nem meglepetés, hogy kapcsolatai révén ő elsősorban az ibériai térségért felel majd. Pető Tamás feladatkörébe a klasszikus megfigyelői feladatokon kívül a kölcsönjátékosok fejlődésének követése is beletartozik majd, a felvidéki származású Darázs Tamás pedig elsősorban a környező országokért lesz felelős – nyilatkozta a megfigyelő-hálózat bővüléséről a sportigazgató, Kovács Zoltán.

Úgy gondolom, sikeres lehet a Vidi megújult játékosmegfigyelő-csapata, hiszen mindannyian fiatalok és sikerre éhesek vagyunk. Nagy előny, hogy egy már kialakult rendszerhez csatlakozhattunk és nem a nulláról kell mindent felépíteni. A klubnak van egy világos filozófiája, melynek mentén mi is dolgozni fogunk. Fontos kiemelni, hogy nemcsak az első csapathoz keresünk játékosokat, hanem tehetséges fiatalokat szeretnénk a Vidi utánpótlásába, valamint az NB III-as együttesbe is hozni. Nagy örömmel és bizakodva tekintek a közös munka elé – fogalmazott Pető Tamás, majd a következőkben Filipe Oliveira nyilatkozott a molvidi.hu-nak.

Amikor két éve Ciprusra igazoltam a Viditől, Kovács Zoltán sportigazgatóval úgy váltunk el, hogy visszavárnak. Én pedig örömmel tértem most vissza, hogy játékosmegfigyelőként dolgozzak a klubnál. A Vidire mindig is úgy tekintettem, mint a második családomra, Székesfehérvár pedig a második otthonom. Főállású scoutként főleg Portugáliában figyelem majd azokat a játékosokat, akik potenciálisan szóba jöhetnek a Vidinél. Emellett természetesen nyomon követem a csapat szereplését is, az internet segítségével eddig is minden meccset megnéztem, de a Haladás elleni bajnokin például a helyszínen voltam” – mondta a portugál szakember.

Korábbi klubomnál az első csapat mellett mint csapatmenedzser tevékenykedtem, valamint az akadémián játékosmegfigyelőként dolgoztam. Nagyon megtisztelőnek tartottam a megkeresést és a lehetőséget is, hiszen a MOL Vidi FC jelenleg az ország legprofibb klubja, Közép-Európában is jelentős tényező, a szakmai kihívások mellett pedig kamatoztathatom eddig megszerzett tudásomat is – nyilatkozta Darázs Tamás.