Álomcsoport is összejöhet a Vidinek az EL-ben: ezekkel a csapatokkal játszhat a magyar bajnok - a lista

Pénteken kerül sor az Európa Liga csoportkörének sorsolására, a magyar bajnokot sztárcsapatokkal, valamint távolabbi, de kevésbé kiemelkedő együttesekkel is összesorsolhatják.
Csakfoci Admin 2018. augusztus 29., szerda 11:17
Pénteken kerül sor az Európa Liga csoportkörének sorsolására, a magyar bajnokot sztárcsapatokkal, valamint távolabbi, de kevésbé kiemelkedő együttesekkel is összesorsolhatják.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. augusztus 29., szerda 11:17

Kedden este kiélezett párharc után eldőlt, hogy a MOL Vidi FC szeptembertől az Európa-liga csoportkörében folytatja. A Bajnokok Ligája sem tűnt elérhetetlennek az AEK elleni meccseken a látottak alapján, de az EL olyan sorozat lehet, amelyben a Vidi akár pontokat is szerezhet, ha tartja eddigi jó formáját.

Ehhez elengedhetetlen lenne egy jó sorolás is, amelynél lassan körvonalazódik, milyen csapatok várhatnak a magyar bajnokra. A kalapok csak csütörtökön késő este alakulnak ki, a sorsolás pedig péntek 13 órakor lesz.

Az Európa Liga főtáblája 48 csapatból áll, ebből egyelőre 24 biztosította a helyét a csoportkörre. Íme, a lista (kiegészülve a Vidivel):

Chelsea (angol), Arsenal (angol), AC Milan (olasz), Lazio (olasz), Betis (spanyol), Villarreal (spanyol), Eintracht Frankfurt (német), Bayer Leverkusen (német), Sporting (portugál), Olympique Marseille (francia), Rennes (francia), Fenerbahce (török), Anderlecht (belga), Standard Liege (belga), Szpartak Moszkva (orosz), FK Krasznodar (orosz), Dinamo Kijev (ukrán), Vorszkla Poltava (ukrán), Dinamo Zagreb (horvát), FC Zürich (svájci), Slavia Praha (cseh), Jablonec (cseh), Akhisarspor (török).

Hozzájuk csatlakozik majd a három szerdai BL-selejtező vesztese (Crvena Zvezda-Red Bull Salzburg 0-0, BATE Borisov-PSV 2-3, Benfica-PAOK 1-1), valamint a hátralévő 21 EL-playoff párharcának győztese, olyan lehetséges továbbjutókkal, mint a spanyol Sevilla, a német RB Leipzig, a skót Celtic és Glasgow Rangers, az angol Burnley, az olasz Atalanta, az osztrák Rapid Wien, a francia Bordeaux és a szerb Partizan Beograd.

Az UEFA a résztvevőket kalapokra osztja, az elért pontszámaik alapján. A MOL Vidi FC 4,25-ös együtthatójával biztosan a 4. kalapba kap besorolást.

A Vidi sztárcsapattal is összekerülhet az első két kalapból.

Az első kalapból az alábbi klubok jöhetnek: Chelsea, Arsenal, Leverkusen, Villarreal, Dinamo Kijev - ez kiegészülhet még például az AC Milannal, a Lazioval, a Sportinggal, az Anderlechttel vagy a Marseille-jel.

Utóbb említett öt klub a második kalapban is kerülhet, ahová odaférhet a Frankfurt, a Betis és a Fenerbahce is. Az, hogy melyik nagy klub hova kerül, az UEFA-koefficiensük alapján dől majd el, hiszen néhány még versenyben lévő klub megelőzheti a felsoroltakat.

A Vidinek összejöhetne akár egy Chelsea, AC Milan, Betis trió is ellenfélként, ahogy de az Arsenal, Lazio, Standard Liége, Vidi csoport is ütős lenne.

Előfordulhat azonban igazi húzónév nélküli csoport is, kelet-európai ellenfelekkel, sok-sok utazással.

Érdemes azt is kiemelni, hogy a magyar csapat legyőzött ellenfelei közül még mindhárom versenyben van. Kettővel akár találkozhatna is a fehérvári klub, a bolgár Ludogorec szinte biztosan a második kalapba kerülne, a svéd Malmö a harmadikba. Biztosan nem játszhatnának Lazovicsék a Dudelange ellen, amelyik a legkeményebb perceket okozta a mieinknek. Ha a luxemburgi csapat továbbjutna, biztosan a negyedik kalapba kerülne.

Olvastad már?
BL: Elszabadultak az indulatok a Vidi meccse után, Lazovic hasba rúgásáért járt a piros - videó
Az AEK Athén - MOL Vidi Bajnokok Ligája-rájátszás lefújása után nem csillapodtak az indulatok. A görögöknél egy - újabb - piros lapot is kiosztott a játékvezető.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz