Pénteken a csakfoci.hu elsőként számolt be arról, ami még aznap végül hivatalossá is vált: az Újpest FC Budapesttől 175 km-re, a szegedi Szent Gellért Fórumban fogadja a MOL Fehérvár FC-t jövő héten a Magyar Kupa 9. fordulójában.

A negyedik kerületi klub a szombat délelőtti közleményében kitért arra, miért a Csongrád-Csanád megyei várost választották ideiglenes megoldásként, amíg a Szusza Ferenc Stadion játékterén munkálatokat végeznek.

– “Először természetesen Budapest és vonzáskörzete volt, melyen elindultunk, így megkerestük a Vasast, az MTK-t, Szolnokot, Dunaújvárost, a III. kerületi TVE-t, Csepelt, de sajnos vagy leterheltség miatt, vagy pedig a pálya hitelesítése miatt nem tudtak fogadni minket. Ezzel egyidőben persze vidéki vonalon is elindult a pálya kutatás, Győr, Szombathely, Debrecen, Szolnok és Szeged irányába. A leterheltség miatt Győr, Szolnok kiesett, Debrecen távolságban nem volt megfelelő, végül Szegedet választottuk, mert könnyebben megközelíthető Budapestről és a pálya, illetve a stadion adottságai is tökéletesen megfelelnek egy NB 1-es mérkőzés –lebonyolítására. Természetesen tudjuk, hogy nagy a távolság, éppen ezért szurkolóink részére a kupamérkőzés napján ingyenes buszjáratot indítunk a Szusza Ferenc Stadion elől, így is segítve, hogy csapatunk ne nélkülözze a tizenkettedik játékost” – olvasható az ujpestfc.hu-n.

Hihetetlen, de igaz: Az Újpest Budapesttől 175 kilométerre játssza a hazai meccsét – hivatalos