Közlemény: Nem áll ki az Újpest a Diósgyőr ellen - a lilák most már megértik ellenfelük döntésének okát

Az újpestiek ezúttal változtattak a kommunikáción, mert az MTK elleni meccsel ellentétben most megértőek az ellenféllel szemben, és úgy fogalmaztak, hogy megértik a Diósgyőrt, amiért nem ment bele a halasztásba.
Nyikes Zoltán 2020. november 4., szerda 11:38
Az újpestiek ezúttal változtattak a kommunikáción, mert az MTK elleni meccsel ellentétben most megértőek az ellenféllel szemben, és úgy fogalmaztak, hogy megértik a Diósgyőrt, amiért nem ment bele a halasztásba.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. november 4., szerda 11:38

Mint ismert, kedden a koronavírus-járvány által sújtott Újpest FC halasztási kérelemmel fordult a DVTK felé, amely végül jelezte, hogy a korábbi halasztások és a sűrű versenynaptár miatt ezt nem fogadja el.

A negyedik kerületi klub szerda délelőtt újabb közleményt adott ki a hivatalos oldalán, amelyben kiemelte, hogy  a tegnapi napra a fertőzöttek száma még rosszabb képet mutat, az MLSZ részére leadott 25-ös keretből 2 játékos tudott csak negatív tesztet produkálni, és a legutóbbi mérkőzésre az U19-es csapatból felhozott játékosok közül többen szintén pozitív tesztet produkáltak.

"Figyelembe véve, hogy az elmúlt másfél hétben milyen ütemben terjedt a csapatban a fertőzés, illetve mivel sem a halasztás, sem a 25-ös keret bővítése sem lehetéges az NB3-ban futballozó 2002.01.01 előtt született labdarúgókkal  a vezetőség arra jutott, hogy nem kockáztatunk, nem állunk ki a DVTK ellen pénteken"  – olvasható a klub közleményében, ami azt is megjegyzi, hogy sem az ellenfél csapatát, sem a még negatív újpesti játékosokat, fiatalokat nem akarják kitenni ekkora veszélynek.

Az újpestiek ezúttal változtattak a kommunikáción, mert az MTK elleni meccsel ellentétben most megértőek az ellenféllel szemben, így fogalmaznak:

"Megértjük, hogy az ellenfél, tartva attól, hogy esetleg ők kerülhetnek emiatt hátrányos helyzetbe, nem fogadja el a halasztást"

– olvasható a közleményben, ami azt is megjegyzi, hogy " a hétvégén még azt mondtuk, hogy az Újpest harc nélkül nem adja oda a 3 pontot, de ebben az esetben a harc nem a pályán folyik, és a játékosaink egészsége, a további mérkőzések jövője a tét.

A teljes közlemény ide kattintva olvasható.

Az MLSZ rövid reakciója az Újpest közleményére:

Neked ajánljuk
Átigazolások
Diósgyőr
Kecskés hazatért
Kecskés Ákos  személyében korábbi magyar válogatott belső védőt igazolt a DVTK.
Ferencváros
Virgil Misidjan
Virgil Misidjan a hírekkel ellentétben nem ingyen távozott, hanem komoly összegért adták el, pláne az előzmények ismeretében.
Ferencváros
Matheus Saldanha
A délszláv fociban jártas nogomania.com szerint a volt Partizan-játékos, Matheus Saldanha (FTC) a szaúd-arábiai élvonalban köthet ki.
Tovább az összes átigazoláshoz