Mint ismeretes, a belga Jonathan Heris is az Újpest nyári távozói között volt, a védő szerződése lejártával már másodszor köszönt el a lila-fehérektől. Nem sokkal később az is kiderült, hogy a 29 éves játékos új csapata a ciprusi élvonalbeli Nea Salamina lett.

Legalábbis időlegesen: a ciprusi kerkida.net számolt be arról, hogy Heris nem sokkal aláírását követően távozhat a szigetorszégból. A lap szerint egy meg nem nevezett belga klub igényt tart a bekk szolgálataira, így Heris 80 ezer euróért (mintegy 30 millió forintért) cserébe hazaigazolhat.

Az ajánlatra állítólag már mindegyik fél rá is bólintott, a befolyt összeget pedig a Nea Szalamina további erősítésekre fordítja majd.

Júniusban azonban lejár a szerződésem, és nem maradok tovább. A célom az, hogy ismét örömöt leljek a futballban, hogy találjak magamnak egy csapatot, valamilyen napos országban, amit én és a családom is élvezhetek. Ciprus. Izrael…majd meglátjuk. Most egyelőre az a fontos, hogy sikeresen fejezzük be az idényt az Újpesttel. Ciprusról már érdeklődtek irántam, majd kiderül, mit hoz a jövő. (…) Belgium? Korábban azt mondtam, a karrierem végén majd hazatérek. De még nem tartok ott – mondta a jövőjéről korábban a belga védő, aki a hír szerint mégis hazatérhet.

A ciprusi klub kommunikációs igazgatója, Dimitris Lazos később a larnakasports.com-nak adott nyilatkozatában megerősítette a korábbi újpesti védő távozását.

– Aláírta nálunk a szerződést, de közbejöttek olyan tényezők, amelyek miatt mégsem tud hozzánk csatlakozni. Jonathan tájékoztatott minket, hogy el szeretné hagyni a klubot, ám a pontos okokról még nem tájékoztatott minket, hétfőn ülünk le tárgyalni vele – nyilatkozta Lazos.