– Sok kölcsönadás után ez az év egyelőre nagyon jól sikerült neked. A Honvéddal bajnok lettél és a formádra sem lehet panasz. Minek köszönhető ez?

– Nagyon fontos volt, hogy a Honvédban Marco Rossi legyen az edzőm, mert pedagógiailag és taktikailag is igen képzett volt. Rengeteget tanultam tőle. Ő lehetett a fordulópont a karrieremben. Mindenben segített, bármiben hozzáfordulhattam, legyen szó magánéletről vagy a taktikáról.

– Többször is megmutattad már, hogy remek ballábad van, talán az egyik legjobb az NB I-ben, és távolról is előszeretettel lősz. Külön dolgoztál azon, hogy ez az erősséged legyen?

– Nem mondanám magam az NB I legjobb ballábasának, mert sok jó játékos van. Felcsúton nevelkedtem, ahol rengeteg gyakorlópálya volt, ezért is választottam azt az akadémiát.

Amikor csak tehettem, és időm volt rá, mindig lenn voltam, és a futtából lövéseket, átlövéseket gyakoroltam. Volt, hogy fizettem a kapusnak egy csokit, hogy jöjjön le nekem védeni. De korábban édesapámmal is sokat gyakoroltam, mert ő már akkor látta, hogy a szabadrúgások és az átlövések lehetnek a fegyvereim.

Nagyon másban nem is tudnék viaskodni, nem hinném, hogy szögleteknél felmegyek fejelni (nevet).

Feltették rá a család életét

– Szeged után a Puskás Akadémiát választottad. Milyen volt az akadémián felnőni, és onnan fölverekedni magad?

– Szegeden hét évet töltöttem, utána nagyon sok megkeresést kaptam: a Szombathelytől, a Vasastól, az MTK-tól és a Felcsúttól. Felcsúton nem is kellett próbajátékra mennem. Körbevezettek az egész akadémián, utána odamentem édesapámhoz, és azt mondtam, hogy nem is akarok gondolkodni ezen, én itt akarok játszani. Annyira megtetszett a közeg, a rengeteg pálya, hogy bármikor lehet menni gyakorolni. Ami ott van, európai szintű, Magyarországon pedig egyértelműen a legjobb. Csak a focival és a tanulással kell foglalkoznod. Minden adott: az étkezés, a remek szobák, és a közösség is együtt volt. Persze voltak rivalizálások, viták, de nem volt olyan komolyabb eset, hogy bárki például verekedett volna.

– Hogyan tudtál már 16 évesen bemutatkozni az akkor is már igen erősnek számító Vidiben?

– 16 évesen Paulo Sousa felvitt a nagycsapathoz. Épp benn voltam az iskolában, jött a kollégiumigazgató, hogy Donát öltözzél, szedd össze a cuccodat, várnak a nagycsapat öltözőjében. El sem hittem, hogy ez pont velem történik 16 évesen. Az első edzésem után Sousa odahívott, és mondta, hogy holnaptól megoldjuk, hogy magántanuló legyek, mert itt fogok edzeni. Nem sokkal később azonban elment a Videotontól. Félévre rá visszajött egy MTK-Videoton meccset megnézni, odamentem megköszönni, hogy ekkora lehetőséget adott.

Mondta, hogy ha még itt lenne Magyarországon, már stabil NB I-es játékos lennék. Az nagyon sokat jelentett, tudtam, hogy jó úton haladok, csak kitartónak kell lennem.

– Egy fiatal magyar Videoton-játékos érzi, hogy van esélye bekerülni a kezdőcsapatba?

– Az elején éreztem a bizalmat, mert kupameccseken játszottam, sok fiatalt megnéztek éles meccsen. Miután Sousa elment, jött Gomes. Azt azért nem éreztem, hogy bekerülhetnék a kezdőbe, mert fizikálisan nem ütöttem meg a szintet. De úgy gondoltam, hogy 15-20 percet tudtam volna játszani, ha fel akart volna építeni. Aztán volt egy év, amikor csak edzettem a felnőttekkel, de az NB III-ban játszottam, és egyáltalán nem kaptam lehetőséget. Egy téli felkészüléskor pedig mondta, hogy keressek magamnak csapatot, mert nem számol velem. Akkor mentem el kölcsönben Szolnokra. Nagyon kellett az a félév, mert a lépcsőfokokat végig kell járni. Nem léphettem egyszerre két szintet, jó volt, hogy Kis Károly számolt velem, látott bennem lehetőséget. 14 meccsen rúgtam 3 gólt, adtam 7 gólpasszt. Ez adott egy újabb lökést. Nekem nagyon fontos, hogy foglalkozzanak velem, ha pozitív, ha negatív a vélemény, de jelezzenek valamit.

– Nem zavart a sok kölcsönadás, hogy fiatalon mindig máshol kellett bizonyítanod?

– Mindig úgy fogtam föl, hogy ezek kellenek ahhoz, hogy profi játékos legyek. Dunaújvárosban is voltam félévet, aztán visszarendelt a Videoton, és kölcsönadott a Puskásnak. Benczés Mikinél minden meccsen játszottam, Sallai Rolanddal váltottuk egymást csereként, de Benczés elkerült, jött Robert Jarni, és nem kaptam annyi bizalmat, mint amennyit szerintem megérdemeltem volna. Mindig szorgalmas voltam, különedzéseket végzek 13 éves korom óta.

– Ezt ma is csinálod még?

– Igen, most kiegészítő sportként Lénárd Krisztiánhoz járok thai bokszra az erőnlétem miatt. Alacsony vagyok, a súlypontom lent van, ha erős, dinamikus vagyok, akkor nem tudnak ellökni. Ennek köszönhetően a Honvédnál is éreztem magamban az erőt, édesapám is mondta, hogy duzzadtam az erőtől. Saját testsúllyal edzünk, illetve iskolázunk, ami a ritmusérzék miatt is jó.

Fotó: www.ujpestfc.hu

– Említetted, hogy Sallai Rolanddal váltottátok egymást a Puskásnál. Gondoltad volna, hogy ő ilyen hamar kikerülhet Olaszországba? Neked miért nem sikerült hasonló?

– Roli remek és különleges játékos. Olyan képességei vannak, amik magyar játékosoknak kevesen. Jól lát a pályán, kiválóan ismeri fel a játékszituációkat.

Egy szinten voltunk, de jobban favorizálták őt, jobban bíztak benne, mint bennem. Muszáj voltam ezt elfogadni, mert ha megsértődtem volna, nem biztos, hogy itt tartanék. Úgy voltam vele, hogy biztos kétszer jobban kell dolgoznom azért, hogy erősebb legyek és bennem bízzanak ennyire.

– A szüleidnek mekkora áldozatot kellett hozniuk, hogy Szegedről NB I-es játékossá válhass?

– Feltették az életüket rám, erre az életvitelre. A focicipők, az utazások nagyon sokba kerültek. Amikor felkerültem a Videotonhoz, béreltem lakást, és úgy beszéltük meg a családdal, hogy Fehérvárra költözöm.

Édesanyám feladta a munkáját, feljött hozzám, hogy amíg nem érettségizem le, mindben segítsen. Utána Szolnokra is lejött velem. Két évig velem lakott.

Hosszú ideig utána nem is volt munkalehetősége, de próbáltam mindig is segíteni a családomat, bízom benne, legalább kis részt visszaadtam abból, mint amit ők adtak nekem egész életemben.

“Idegesít a nagyképűség”

– Hogy érzed, 21 évesen a mostani idény az, amikor igazán „robbantanod” kell?

– Most nagyon figyelnek rám és a többi fiatalra is, mert látták, hogy a magyar fiatalokkal lehet számolni. Ott van Nagy Ádám, vagy Nagy Dominik példája. Emiatt egyre több külföldi csapat, megfigyelő néz magyar meccseket, ezeket érzékelem is. Szivacski Donát, Vida Máté, Spandler Csaba, Jancsó András, Kundrák Norbert és Csernik Kornél is kiemelkedően tud teljesíteni, ha megkapják a bizalmat. Mi, magyar fiatalok is meg tudjuk állni a helyünket annyira, mint más országban a fiatalok.

– Ti, játékosok mennyire tudjátok, hogy éppen mikor figyel titeket egy külföldi klub? Foglalkozol ezzel?

– A meccs súlya is számít. Játszottunk a németek ellen, persze tudtam, hogy vannak ott megfigyelők. De ezzel soha nem foglalkoztam, minden meccsen a maximumra törekszem. Édesapám mindig azt mondja, élvezzem a játékot, mert ha ezt teszem, akkor mindig jól játszom. Nem foglalkozom, hány menedzser van kint, honnan vannak kint, ki ellen játszunk. Játszottunk a németek ellen, 86 millió euró volt a csapatuk értéke. Volt egy belső védőjük, Tah, akit 42 millióért akartak elvinni. Ezekkel mit foglalkozzak én? Ugyanolyan ember. Ott volt a Makrai Gabi, úgy futotta szét a 42 milliós belső védőt, ahogy akarta. Szervezett volt a játékunk, jó napunk is volt, és megvertük őket. Az eredmény magáért beszél.

Fotó: www.dpa.de

– Éreztél olyat, hogy lebecsülnek titeket?

– Igen. Amikor a játékoskijáróban vagy a kézfogásoknál végignéztek rajtunk lenézően.

Beszéltük is, hogy ezek lenéznek minket, de ne foglalkozzunk vele, élvezzük a játékot, játsszunk a tudásunk szerint, és akkor nyerhetünk. A Spandler Csabinak is mondtam, hogy érzem, hogy nyerni fogunk, mert nagyképűek. Így is lett. Idegesítő számomra a nagyképűség.

Ez is ad egy plusz motivációt ilyenkor. Van egy dac bennem, hogy megmutassam: semmivel sem különbek, mint én vagy bármelyik csapattársam. A meccs után gratuláltak, és ami pozitív volt, hogy az 5500 német drukker minket tapsolt meg először. Ez már nagy siker.

“A Fradit mindig elutasítottam”

– A Puskás Akadémiától elszenvedett vereség után igen egyértelműen véleményt nyilvánítottak az Újpest-szurkolók. Az elmúlt évek középmezőnye után már dobogót várnak a csapattól. Reális ezt a célt kitűzni idén?

– Aki az első két-három fordulót nézte, az tudja, hogy ebben a csapatban nagy erő van, de sok az új játékos. Idő kell az összeszokáshoz, és ez nem 7-8 forduló, hanem lehet, hogy fél év lesz. Jó a játékosanyag, de meg kell találnunk az összhangot. Türelem kell magunkkal szemben is, és a szurkolók részéről is. Ha összeállunk, biztos, hogy van esély odakerülni az első háromba.

– Mondtad, hogy a megfigyelők, vagy az ellenfél ereje nem annyira foglalkoztat. Az viszont mekkora hatással van rád, hogy a klubvezetés és a szurkolók között belháború dúl a címerbotrány miatt?

Ez azért rám is hatással van. De nem tudunk foglalkozni azzal, hogy a tulajdonos és a szurkolók között van egy háború. Nekünk azzal kell törődnünk, hogy nyerjük a meccseket, és jól teljesítsünk.

Ha a szurkolók mindig benn lennének a stadionban, több pontot szerezhettünk volna, az újpesti tábor bele tud hajszolni a győzelembe. A küzdeni tudásodnak is jót tesz, ha hallod az 5-6 ezer újpestit. Ez is hiányzik, de bízom benne, hogy rendeződni fog a helyzet, mert nagy szükség van a drukkerekre.

– Többször nyilatkoztad, hogy a kispesti kölcsönszerződésed miatt nem volt választásod a nyáron, és az Újpestben is bizonyítani akarsz. Tényleg nem viselt meg, hogy el kellett hagyni az aranyérmest?

– Egy bajnokcsapattól azért sosem jó eljönni. Az évzárón odahívott George Hemingway, és mondta, hogy szeretne megtartani. Mondtam neki, hogy próbálja meg. Roderick Duchatelet, az Újpest tulajdonosa azonban hallani sem akart róla, mert már régóta megkerestek. Már két éve hallottam, hogy az Újpest, egy ekkora múltú klub hív, és akartam is itt játszani. Már a Puskásban is elgondolkodtam, hogy azért egy Újpestben játszani, az azért nagy szó. Megnéztem sok Újpest-Fradi szurkolótáborok közötti rivalizálást, és ez is nagyon tetszett.

– Miért az Újpest tetszett meg, és nem a Fradi?

– Gyerekkorom óta, ha Újpest-Fradi volt, mindig az Újpestnek szurkoltam. A Fradi kétszer is megkeresett, először 8-9 éves, majd 12-13 éves koromban, de mindkétszer mondtam, hogy nem szeretnék ott játszani.  

Fotó: www.instagram.com/zs.donat23

– Azért nem akartál odamenni, mert az Újpest volt szimpatikus, vagy mert a Fradi nem volt az?

A Fradi nem volt szimpatikus. Nem tudom elmondani, hogy miért. Édesapám 40 éve Vasas-szurkoló, tehát nem is az játszott közre, hogy ő Újpest-drukker lett volna. Ez ösztönből jött, mindig jobban megfogott az újpesti „feeling”, mint a Fradié.

Volt egy emlékezetes Instagram-posztod is, amellyel alaposan kiakasztottad a zöld-fehéreket? Miért tetted azt ki?

– Nagy butaság és felelőtlenség volt, de úgy gondoltam, hogy ez valamilyen szinten vicces. Nem gondoltam volna, hogy ennyire felkapják, hogy mindenhol ezt kérdezik majd. Butaság volt, de vállalom a felelősséget. Visszacsinálni nem tudom. Megbántam egy kicsit, de mindig is elutasítottam a Fradit. Nem gondolnám, hogy a jövőben Fradi-játékos lennék, édesapám is mondta, hogy aki már egyszer újpesti volt, az Fradista nem nagyon lehet. Persze volt egy Szűcs Lajos, vagy Rósa Dénes, de ezek ritka esetek.

Nem is tudnék most olyat mondani, amiért egyszer odamennék. Az erkölcs nálam többet ér, mint a pénz.

– A szurkolók nem találtak meg a posztod után?

– De, azért kaptam. Inkább rosszat. De ezekkel nem foglalkozom. A komoly emberek nem üzengetnek, hanem megkeresnek, ha gondjuk van. Édesapám arra tanított, vállaljam a felelősséget, és én vállalom is. Az újpestiek örültek, a fradisták nem. De annyira nem viselt meg. Hülyeség volt, de azért arról nem volt szó, hogy emiatt most ne menjek az utcára.

– A Derbin azért számítasz valami különlegességre?

– Akkor lenne igazán különleges, ha a két tábor a régi lenne. Bízom is benne, hogy minél többen lesznek. Biztos kapni fogom az ívet a derbin, mint régen egy Lipcsei, akiről nótákat zengtek. Persze nem akarom egy Lipcseihez hasonlítani magam, mert komolyabb játékos volt, mint én. Ez az egész nekem plusz motiváció, feldobja a napomat és a meccset is, de nem szoktam ezeket azért meghallani.

“Bátran nyúlhatnak a fiatalokhoz”

– Hogy látod, a mostani U21-es válogatottban van 4-5 olyan játékos, aki hamarosan a felnőtt nemzeti együttesnek is erőssége lehet, és jobbá teheti a válogatottat a mostani szintnél? Már csak azért is fontos ez, mert hamarosan több kulcsjátékos is kiöregedhet.

– Tudunk lendíteni, ha megtörténik, amit most csinál a Storck, hogy próbálja beépíteni a fiatalokat. Az U21-ben is sok jó játékos van, aki játszik NB I-ben vagy külföldön. Egy-két év múlva bátran nyúlhatnak már ezekhez a fiatalokhoz, és meghatározóak lehetünk a felnőttek között is.

– Bernd Storckkal már az U20-as válogatottban is dolgoztál együtt. Milyen a kapcsolatotok?

– Az elsők közt voltunk, akiket edzett. Jó a kapcsolatom vele, mindig mondja, ha jól megy a játék, és azt is elmondja, hogy miben kell fejlődnöm, hogy odakerüljek a felnőtt válogatottba.

– Miben? Andorra ellen például több fiatal is bekerült a keretbe, de te nem voltál köztük.

– Meg kell mutatnom magam az U21-es válogatottban.

Mindig is mondja, hogy az U21 a felnőtt válogatott előszobája. Ott kell tudni jól játszani és úgy is viselkedni… Mert Storckról tudni kell, hogy nála nemcsak a pályán nyújtott teljesítmény számít, hanem a pályán kívüli viselkedés is. Ha lesz két-három jó U21-es meccsem, biztos vagyok benne, hogy ott leszek a keretben.

Nem várom magamtól, hogy egyből kezdjek, az is óriási megtiszteltetés lenne, ha ott lennék a bő keretben.

– A külföldi szerződés mennyire fontos a számodra?

– Most az motivál, hogy idén olyan teljesítményt nyújtsak az NB I-ben és az U21-es válogatottban, amivel felfigyelnek rám. Bízom benne, hogy egy-másfél éven belül külföldre tudok menni. A lengyel, holland, belga vagy német bajnokság vonz és jó is lennék ott szerintem, mert kombinatív, kispasszos játékot játszanak.

Fotó: www.ujpestfc.hu

– Az U21-es válogatott szövetségi kapitányáról, Michael Borisról viszonylag keveset tudni. Milyen edző egy játékos szemével?

– Az mindent elmond, hogy Rossival együtt ő eddigi karrierem legjobb edzője. Nagyon hasonló személyiségek. Taktikailag sokat követel, de emberileg is bármit megbeszélhetsz vele. Az is nagyon pozitív nekem, hogy idejött Magyarországra, és egyből elkezdett magyarul tanulni. A pálya széléről és az edzéseken is magyarul adja az utasításokat.

A taktikai megbeszéléseken pedig mindig hangoztatja, hogy nemcsak ő akar beszélni, hanem kíváncsi a mi véleményünkre is, hogy mi miként látjuk belülről a játékot, mert tudja, hogy az mindig sokkal másabb.

– Mostani edződ, Nebojsa Vignjevic ebből a szempontból mennyire más?

– A Balkán-habitus megvan benne, nagyon temperamentumos. Már a taktikai megbeszéléseken is megköveteli, hogy pontosan úgy csináljunk mindent, ahogy mondja.

– Te mit szeretsz jobban, ha valaki az oldalvonalnál is ezer fokon ég, vagy ha kicsit higgadtabb?

– Egy idő után zavaró, ha meccsek óta csak kiabálnak hozzád. Jobban szeretem, ha a lényeget mondják. Az nem jó, ha folyamatosan beszélnek kívülről, mintha egy joystickkal irányítanának. Zavaró, mert görcsössé válsz. Meg akarsz felelni magadnak, a csapatnak, de azért tartsd be az edzői utasítást is… Próbálom elengedni, de azért nehéz. Jobb, ha bízik bennem, hogy betartom a minimumot, amit kér, én meg hozzáteszem a saját részemet.

BUDAI LÁSZLÓ