Honvéd – Debrecen 2-3

Giuseppe Sannino (Honvéd): – A labdarúgást eredményekben mérik, és lehet ilyen mérkőzést is játszani, ez is szép ebben a sportban, hogy mi vagyunk a jobbak, mégis az eredménykijelző nem a mi győzelmünket mutatja. A DVSC-nek három lehetősége volt és mind a hármat értékesítette, mi pedig több helyzetet is kihagytunk. Egyáltalán nem kellemes érzés ránézni a tabellára és látni, hogy utolsók vagyunk. Megnéztem sok mérkőzést, amit a Honvéd játszott a DVSC ellen a múltban, és ez volt az a meccs, ahol a Honvéd egyértelműen felülmúlta a Lokit, sajnos az eredmény ezt nem mutatja. Az eredmények nincsenek összhangban a játékosok teljesítményével, ezért őket sajnálom nagyon, jól esne nekik egy kis elégtétel. Szeretném hangsúlyozottan aláhúzni, hogy rendkívüliek a játékosaim, most is rászolgáltak arra, hogy ezt a mezt viseljék. Sajnálom, hogy a mai mérkőzés eredménye ezt nem igazolja. Ilyenkor egy elgondolkozó üzemmódba kell átállnia az embernek és kitalálnia, hogyan tovább. (www.honvedfc.hu)

Herczeg András (DVSC):Izgalmas, jó mérkőzést játszottunk.Úgy készültünk a Honvéd elleni találkozóra, mint egy rangadóra, és igazolást is nyert, hiszen a Honvéd nagyon jól játszott, éppen ezért értékes ez a győzelem. Az első tíz percben nagyon jól kezdtünk, megszereztük a vezetést, ezt követően viszont a Honvéd átvette az irányítást, nem tudtuk megtartani a labdát, ellenfelünknek veszélyes támadásai voltak, s benyomott minket a kapunk elé, majd ki is egyenlített az első félidő végén. A második felvonás elején változtattunk, higgadtan tudtunk játszani, több támadást is vezettünk, amelyekből kettőt góllal sikerült befejezni. A Honvéd végig veszélyesen futballozott, a bedobásokból, pontrúgásból, felívelésekből helyzeteket teremtett, szóval értékes győzelmet arattunk, amiért jár a gratuláció a srácoknak. (www.honvedfc.hu)

DVTK – Mezőkövesd 0-3

Fernando (DVTK): – Nehéz napon vagyunk túl, 0-3 után nem is lehet mást mondani. Az első félidőben döntetlenszagú meccset játszottunk, nekünk megvolt az esélyünk a gólszerzésre, de nem lőttük be a ziccert. A második játékrészben a kövesdiek megrúgták az első góljukat, majd sok helyzetükből hármat értékesítettek, erre mondják, hogy kivégeztek minket. Az első gól döntőnek bizonyult, lassan mentünk át támadásból védekezésbe, párharcot veszítettünk az oldalvonal mellett, majd középen is elvétettük az érkező embert. A Mezőkövesd rendkívül szervezett csapat, az előny birtokában már a saját játékukat tudták játszani. Tudtuk, hogy a vendégek sok játékost csoportosítanak a középpálya közepén, ezért mi próbáltuk széthúzni a mezőnyt a bal oldalon Korbéllyal, a jobbon pedig Shestakovval. A tömörülő védelem mögé akartunk kerülni, vagy gyors, védekezésből támadásba történő átmenettel megbontani azt (Prosser helyzete erre a jó példa). A második félidőben minőségi cseréket terveztem pályára küldeni (Hasani, Tabaković, Zsolnai), talán későn történt. Vendégeink jól kezdték a bajnokságot, egy jó csapat jó játékosokkal, jó edzővel, megérdemlik a gratulációt.(www.dvtk.eu)

Kuttor Attila (Mezőkövesd): – Nem volt egy egyszerű mérkőzés, az első félidőben kicsit tompábban is játszottunk, és ennek meglehetett volna a böjtje. Szerencsére nem lett meg, a második játékrész alapján pedig megérdemeltük a győzelmet. Tudtam, hogy a sajtótájékoztatón szóba jön a mérkőzést megelőző téma, de azt gondolom, hogy a találkozó kapcsán fölösleges erről beszélni. Én inkább azt szeretném kiemelni, hogy gratulálok a csapatomnak, amiért a Diósgyőr otthonában így futballozott és nyert! (www.mezokovesdzsory.hu)

NB I: Lanzafame duplája pontot sem ért, idegenben simázott a Kövesd és a ZTE – eredmények, videók

Kaposvár – Zalaegerszeg 0-4

Disztl László (Kaposvár): – A vereség sosem jön jól és mindig fájó. Ez egy igazi NB I-es mérkőzés volt, dicséret illeti a csapatomat, szerintem bebizonyítottuk, hogy helyünk van az élvonalban. Az első félidőben a kiállítás, a tizenegyes és a két sérülés rosszul érintett minket, de a második félidőben tíz emberrel is jól játszottunk. A 4-0-s vereség ellenére dicséret illeti a csapatomat.

Dr. Dobos Barna (ZTE): – Mindenek előtt szeretném megköszönni a csapat nevében is fantasztikus szurkolást. Nagyszerű érzés volt átélni, hogy ennyien eljöttek a meccsre és végig buzdítottak minket, ez óriási erőt adott a fiúknak. Bízom benne, hogy egy hét múlva, hazai pályán is hasonló hangulatban játszhatunk majd. A mérkőzést értékelve, kicsit idegesen kezdtünk, talán annak köszönhetően, hogy az előző két bajnokin bár jól játszottunk, nem sikerült pontot szereznünk. Folyamatosan fejlődünk, ezúttal a kiállítást jól tudtuk kihasználni, de a győzelem volt a legfontosabb, hiszen mindenképp szerettem volna, hogy a három idegenbeli meccsből szerezzünk három pontot. Jövő héten végre hazai pályán lépünk pályára, azért dolgozunk, hogy a jövőben is sikeresek legyünk.

Kisvárda – Újpest 2-0

Miriuta László (Kisvárda): – Remek győzelmet arattunk, úgy gondolom, meg is érdemeltük a három pontot. Jól futballoztunk, különösen a második félidőben. A gólokat Gheorghe Grozav szerezte ugyan, de a többieket is dicsérni kell. Boldog vagyok, hogy ilyen jól kezdtük a bajnokságot, jó csapatunk van, jó karakterű játékosokkal, de nagyon messze még a vége. (www.kisvardafc.hu)

Nebojsa Vignjevic (Újpest):Nem volt egy szép mérkőzés a mai, rendkívül sok harcot láthatott a közönség. A hazai együttes a védekezéssel volt elfoglalva és vártak a kínálkozó lehetőségre, amiből támadhatnak. Ma a különbséget a két csapat között a két gólt szerző Grozav jelentette. Nálunk nem volt senki, aki betalált volna, a tizenhatoson belül könnyűszerrel hatástalanítottak minket. Most már meg kell fordulnunk és el kell induljunk előre. (www.ujpestfc.hu)

Paks – MOL Fehérvár FC 0-2

Tomiszlav Szivics (Paks): – Mindkét oldalról jó mérkőzést láttam. Maximálisan odatettük magunkat egy jó csapat ellen, de amikor nekünk kellett volna gólokat rúgni, pont akkor mi kaptunk gólt. Ezt jelenti a rutin és a minőség. Gratulálok a Vidinek a győzelemhez! Az első félidőben háromszor-négyszer sikerült lekontrázni az ellenfelet, de technikai hibák miatt ezek elmentek. Szerintem a második félidőben is nekünk volt több lehetőségünk, de egy ilyen jó csapat kihasználja a hibákat. Ellenfelünk kapusának 11 védése is volt, ez azért sokat jelent, nekünk még egy kicsi plusz hiányzik a jobb eredményekhez. Két hónap alatt sokat javítottunk, de még sokat kell dolgoznunk. A játékosok is partnerek ehhez, jó úton járunk. (www.molfehervarfc.hu)

Marko Nikolic (Vidi): – Gratulálok a játékosoknak a mai győzelemhez és ahhoz, hogy négyből négy sikerrel kezdtük a bajnokságot! Ha nem tévedek, ez a Vidi elmúlt éveinek legjobb rajtja. Olyan meleg volt, hogy még a kispadon is nehéz volt ülni, el tudják képzelni, milyen lehetett a pályán játszani, ráadásul a Paks ellen mindig nehéz meccselni, ezért is értékes ez a három pont. A játékosok arcán is lehetett látni az örömöt az öltözőben. Ez a négy siker azt jelenti, hogy jól kezdtük a bajnokságot, de semmi többet, dolgozunk tovább a céljainkért és megyünk előre meccsről-meccsre. Úgy gondolom, hogy az első és a második félidőben is a gólokig nálunk volt az irányítás, utána kicsit megálltunk, amivel nem vagyok elégedett, de ez egyben azt is jelenti, hogy tudunk még ennél jobban játszani. Ahogyan látták, volt újra rotáció a kezdőcsapatban, egyre többen kerülnek jó formába, nagy a versenyhelyzet a csapaton belül. Sok sikert kívánok a Paksnak a folytatásra, jó hangulat volt ma a stadionban, a Vidi-szurkolóknak külön is köszönöm, hogy sokan elutaztak – mondta a vezetőedző, akit a sajtótájékoztatón a Ferencváros elleni versenyfutásról kérdezték, ő azonban kitért több csapatra is. – Először is, sok sikert a Ferencvárosnak az EL-visszavágóra, a magyar focinak is jót tenne, ha csoportkörbe jutnának. Nekünk sajnos idén ez nem a terveink szerint alakult, de a korábbi európai szerepléseinkre büszkék vagyunk. Viszont nem szeretem, ha a bajnokságban csak a Vidiről és a Ferencvárosról szólnak a kérdések, hiszen a Mezőkövesd például négyből négy győzelemmel kezdett, a Debrecen pedig három bajnokiból hármat nyert meg – ezek is nagy dolgok. Minden csapat megérdemli a tiszteletet. (www.molfehervarfc.hu)

Ismeretlen diagnózist állítottak fel a Vidi nyári igazolásának – ezért volt közel a magyar válogatottsághoz