NB I: A Diósgyőr még nem tud 90 percen keresztül dominálni, Pisont új stílust honosítana meg Kispesten - ezt várják az edzők

Vasárnap három mérkőzéssel zárul az OTP Bank Liga 17. fordulója. Kora délután a Budafok az MTK-t fogadja, majd jön a Paks-Diósgyőr mérkőzés, este pedig Honvéd-ZTE összecsapást rendeznek. Mind a hat edző elmondta, mire számít.
Privacsek András 2021. január 24., vasárnap 11:58
Vasárnap három mérkőzéssel zárul az OTP Bank Liga 17. fordulója. Kora délután a Budafok az MTK-t fogadja, majd jön a Paks-Diósgyőr mérkőzés, este pedig Honvéd-ZTE összecsapást rendeznek. Mind a hat edző elmondta, mire számít.
Szerző: Privacsek András 2021. január 24., vasárnap 11:58

Budafok – MTK Budapest, 13:30

Csizmadia Csaba (Budafok): - Nagyon bizakodó vagyok. Horvátországban kezdtük a hetet erős edzésekkel, természetesen már a vasárnapi mérkőzésre hangolva. A szerdai hosszú utazás után csütörtökön szabadnapot kapott a csapat, az elmúlt napokban pedig arra helyeztük a hangsúlyt, hogy a srácok fejben is rendben legyenek és maximálisan tudjanak koncentrálni az MTK elleni találkozóra. Jól ismerjük az MTK-t, az elmúlt években többször játszottunk ellenük. Vezetőedzőjükkel egy állandó filozófia mentén haladnak, amely az eredmények alapján működik. Minőségi játékosaik vannak. Nem mondok újat azzal, hogy száz százalékot kell nyújtanunk ahhoz, hogy eredményesek legyünk vasárnap. (budafokimte.hu)

Michael Boris (MTK Budapest): - Az a legfontosabb, hogy nincsen sérültünk, a koronavírusos játékosainkat leszámítva, nincs új hiányzónk. Elkerültek minket az izomsérülések, ami azt mutatja, jó munkát végeztünk, így optimista vagyok a rajtot illetően. A Budafok is erősített a télen, lehet taktikát is váltanak, ezért tudjuk, meg kell harcolni a pontokért. Szeretnénk újra jó sorozatot indítani, de tudjuk, ezért dolgozni kell, mert senki nem ad ingyen pontokat. Minden győzelem magabiztosságot kölcsönöz. Évek óta erősödünk, arra törekszünk, jól teljesítsünk és minél több meccset nyerjünk. Nagyon sűrű a program februárban és márciusban, tehát jó lenne minél hamarabb rátalálni a helyes útra és folytatni azt a felfelé ívelő irányt, amit másfél éve elkezdtünk. Mindig motiváltak vagyunk, hiszen remek a csapat hozzáállása, koncentrálni fogunk, hiszen most már pontokért fogunk küzdeni, de természetesen nem örültünk a múltkori vereségnek. Meg kell küzdenünk azért, hogy 2-3 gólt szerezzünk. Tudjuk, hogy veszélyes a Budafok, képesek meccseket nyerni, egyáltalán nem számít, ki hol áll most a tabellán. Harcosan, agresszívan letámadva kell játszanunk és meg kell nyernünk a párharcokat a győzelemhez. (mtkbudapest.hu)

Paks – DVTK, 15:45

Bognár György (Paks): - Jó játékosaink vannak, akik - ahogy már láthattuk - képesek ezt az előrefelé irányuló játékot játszani. Elsősorban továbbra is magunkkal kell foglalkoznunk, és ez az első meccsünkön is roppant fontos lesz, mivel a DVTK rengeteg új játékost igazolt, új edzőjük van, nem lehet tudni tehát, mit fognak nyújtani. (paksifc.hu)

Zoran Zekic (Diósgyőr): - A paksi csapat gyors, agresszív, sokat mozognak labda nélkül. Nekünk fel kell készülni arra, hogyan támadunk, hogyan védekezünk, mert jelenleg nem tudjuk 90 percen keresztül nyomás alatt tartani az ellenfelet, és már az ő térfelükön letámadni. Pontosan tudni kell, mit kell tenni a gólszerzés érdekében, de azt is, hogy mi a válasz arra, ha hat emberrel támadnak le a paksiak. Ráadásul a mérkőzés képe egyfolytában változik, és másként kell reagálni arra, ha mi szerezzük meg a vezetést, mint ha az ellenfél kerül előnybe. Ilyen rövid felkészülés után nem tudunk néhány napon belül ugyanazzal a csapattal kiállni, de az esetleges változtatás nem feltétlenül azt jelenti, hogy elégedetlen voltam valakivel, hanem előfordulhat, hogy a Paks elleni sikerhez más játékosra van szükség. (dvtk.eu)

Honvéd – ZTE, 18:00

Pisont István (Honvéd): - Egy kombinatív játékra épülő támadófutballt szeretnénk meghonosítani, a keret adja magát ehhez a stílushoz. A csapatépítés a pályán és pályán kívül történik. Ha tudom, hogy Gazdag, Zsótér, Balog jó kapcsolatban van, akkor az a pályán meg tud jelenni, alázatosan, egymást segítve fognak dolgozni. A csapatszellem fontos, jó irányt vettünk, remélem jól is fejezzük be. Bízom benne, hogy az ötletesség, a kreativitás felszínre jön, sokkal magasabb labdabirtoklás és dominancia kell, hogy jellemezzen minket. (honvedfc.hu)

Boér Gábor (ZTE): - Egy rövid felkészülésen vagyunk túl, a játékosokat szinten kellett tartani és a taktikai dolgokat is gyakorolhattuk. Folytatódik az erőltetett menet a bajnokságban, egy hónap leforgása alatt tizenegy mérkőzést fogunk játszani. Fontos, hogy ez időszak alatt kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtsunk, amiben a keret frissessége kulcskérdés lehet. A hétvége nehéznek ígérkezik, köztudott, hogy a kispestieknek minőségi a játékosállománya és a téli átigazolási időszakban további erősítéseket hajtottak végre. Természetesen felkészülünk a Honvédból és igyekszünk folytatni az utolsó fordulókban megkezdett utat, melynek lényeges eleme, hogy a mögöttünk lévő csapatok ellen is jó teljesítményt hozzunk. (ztefc.hu)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz