Csányi másképp gondolja: mégsem ússza meg a balhét a Puskás és a Vidi

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke, Csányi Sándor megfellebbezte a független fegyelmi bizottság első fokú döntését.
Csakfoci Admin 2018. október 2., kedd 9:44
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke, Csányi Sándor megfellebbezte a független fegyelmi bizottság első fokú döntését.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. október 2., kedd 9:44

Az MLSZ Twitter-oldalának híre szerint az eljárás ennek értelmében másodfokon folytatódik.

A felcsúti összecsapás a kapus Kovácsik Ádám sérülése miatt elhúzódott, és az Európa-liga résztvevő bajnokcsapat 2-1-es hazai vezetésnél a 102. percben büntetőhöz jutott. Marko Scepovic 11-esét Branislav Danilovic hárította. Szőts Gergely játékvezető ezt követően lefújta a találkozót, az indulatok pedig elszabadultak: Anel Hadzic szólalkozott össze a felcsúti kispadon helyet foglalókkal, majd több csapattársa is csatlakozott hozzá - volt, aki nyugtatni akarta -, a csetepatéban egy pillanatra még Benczés Miklós, a Puskás Akadémia vezetőedzője is a földre került.

A fegyelmi bizottság múlt heti, közel kétórás ülésén azt állapította meg, hogy "a hivatalos jegyzőkönyvek, a meghallgatások és a videofelvételek alapján egyértelmű, hogy ütés, rúgás, vagy más a fegyelmi szabályzat alapján büntetendő erőszakos cselekmény nem történt, és ilyen irányú szándék sem volt megállapítható".

Az mlsz.hu korábbi híre szerint a két klub játékosai, valamint vezetői kivétel nélkül elismerték, hogy a mérkőzés lefújása utáni viselkedésük elítélendő, sajnálják, megbánták, amit tettek, és elnézést kérnek az ellenféltől és a szurkolóktól.

(MTI)

Olvastad már?
Az MLSZ senkit nem büntetett meg a Puskás-Vidi balhéja miatt
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága egyik klubot sem büntette meg a szeptember 15-i, Puskás Akadémia-MOL Vidi FC OTP Bank Liga-mérkőzés lefújását követően a pályán történtek ügyében.
Elolvasom
Átigazolások
ETO
Tóth kell a Nürnbergnek
A Bundesliga 2-es 1. FC Nürnberg már a második ajánlatot tette az ETO-nak Tóth Rajmundért. A játékost képviselő Fehér Milán azt is elárulta emellett: szeretnék, ha a felek megegyeznének egymással. (M4 Sport)
ETO
Benbouali helyzete
Ismét arról írnak külföldön, hogy az egyiptomi Al Ahly szerződtetné az ETO FC támadóját, Nadhir Benboualit. Steven Vanharen sportigazgató szerint egyelőre nem kaptak ajánlatot a játékosért.
ZTE
Akpe Victory újabb kérője
A Benfica és a Rangers után ezúttal a francia élvonalbeli Strasbourg együttesével hozták szóba a ZTE 19 éves nigériai belső védőjét, Akpe Victoryt. (Topmercato)
Tovább az összes átigazoláshoz