Így fejezhetik be a félbeszakadt NB I-es idényt - 4 forgatókönyv jöhet szóba

Négy lehetséges út állhat a csapatok és a szövetség előtt az OTP Bank Liga-szezon befejezését illetően. Van közöttük olyan, amely két osztályban is komoly támogatottsággal bír, és olyan is, amely mindent "törölne".
Dudás Gábor 2020. március 26., csütörtök 9:38
Négy lehetséges út állhat a csapatok és a szövetség előtt az OTP Bank Liga-szezon befejezését illetően. Van közöttük olyan, amely két osztályban is komoly támogatottsággal bír, és olyan is, amely mindent "törölne".
Szerző: Dudás Gábor 2020. március 26., csütörtök 9:38

Ahogy a leállás után a folytatást tekintve a nemzetközi futballban, úgy a hazai labdarúgásban is csak a bizonytalanság az egyetlen biztos dolog. Senki nem tudja még, be lehet-e fejezni egyáltalán a szezont, mikor lehet folytatni a folyamatban lévő idényeket, és ha lehet is, hogyan. A nemzetközi labdarúgásban is számos forgatókönyv látott már napvilágot, az elképzelések sok helyen egyeznek egymással (legkésőbb május közepéig mindenki szeretné folytatni a futballévet), sok helyen például a rájátszás is szerepel vészforgatókönyvként. Ez az, ami információink szerint nálunk nincs napirenden, úgy tudjuk, jelenleg négy forgatókönyv van a folytatásra idehaza.

Hangsúlyozzuk, nem hivatalos tervezetről beszélünk, de a folytatást illetően aktív kommunikáció van a klubok és a szövetség között, hiszen értelemszerűen mindenki próbál felkészülni arra a helyzetre, amikor újra lehet meccseket játszani. Háttérbeszélgetések, hozzánk eljutott információk alapján összesítettük, milyen forgatókönyvei vannak a magyar futballnak az esetleges folytatásra.

Fontos, hogy ezeket nem a megvalósulás esélyei alapján rangsoroltuk (mindezt úgyis a következő napok, hetek eseményei befolyásolják).

1. Május közepén folytatódik a bajnokság

Korábbi cikkünkben már beszámoltunk arról, hogy a klubok leginkább erre készülnek, ha a járványügyi helyzet ezt lehetővé teszi. Június 30-ig - sok játékos szerződése eddig él - még éppen be lehetne fejezni az első és másodosztályt.

Támogatottság/Ellenérdekeltek: Utóbbi nincs, alighanem mindenki kapásból aláírná ezt a forgatókönyvet. Minden azon múlik, javul-e addig a járványhelyzet.

2. Bővítenék a létszámot, több kiesővel, kevesebb fordulóval

Van olyan elképzelés, amely elsősorban a csapatok környezetéből indult. Az elképzelés szerint, amennyiben nem sikerül elindítani a folytatást május közepéig (és így nem zárulhat le időben a szezon), akkor bővíteni kellene a mezőnyt. Idén nem lenne kieső, lenne 2 (esetleg 4) feljutó, így jövőre legkevesebb 14 csapatosra bővülne a mezőny. Ez az állapot azonban csak egy szezonra szólna, 14 csapatos bajnokság esetén 4 kieső lenne 2021 nyarán.

Támogatottság: Jelentős, értesüléseink szerint a mezőny legalább fele már most nyitott lenne erre. Sok klubot veszélyeztet még a kiesés, senki sem látja előre, hogy ebben a rendkívül speciális helyzetben mire is lenne képes a csapata a folytatásban. Számukra megnyugvás lenne egy ilyen döntés. Nem lennénk meglepve, ha a klubok álláspontja leginkább ez lenne a szövetség felé.

A kluboknak van racionális érvük is: valószínűsíthető, hogy ha június 30-ig sikerülne is befejezni valahogy a szezont, a következő idényre ennek komoly hatásai lennének. Nem lehetne időben elkezdeni az új idényt, így 33 (illetve a másodosztályban 38) forduló esetén a következő szezonban is állandó időzavarban lennének a csapatok. 14-es mezőny esetén viszont 26 forduló lenne, így normális mederben lehetne lejátszani a következő, speciális évadot, azt követően pedig minden visszaállna a normális kerékvágásba. A másik racionális érv az, hogy az átmeneti szezonban a kevesebb forduló alapból kevesebb kiadást jelent (szervezési, utazási költségek, meccsprémiumok), ami nem elhanyagolható szempont, hiszen a gazdasági nehézségek a klubok költségvetéseire is hatással lesznek.

Ellenérdekeltek: A szövetség régóta nem támogatja a 12 csapatos mezőny bővítését, az az egyik szempont, hogy több klub esetében több felé kellene osztani a központi bevételeket. De erre megoldást kínálna az, hogy mivel a másodosztály létszáma is csökkenthető lenne így 2 vagy 4 csapattal, így az oda szánt pénzek egy része átcsoportosítható lenne.

3. A mostani tabella szerint véglegesítik a bajnokságokat

Érdekesség, hogy a bajnokság helyezéseinek eldöntésének módjáról így rendelkezik a versenykiírás: a bajnokság során lejátszott bajnoki mérkőzések eredményei döntik el a bajnokság végső sorrendjét. A döntés így az eddig lejátszott meccsek alapján születne meg, és mivel mindkét hazai profi osztályban lejátszották már a meccsek közel 75%-át, így kialakult egy kép az erőviszonyokról.

Támogatottság: Bár a fair play szellemisége sérülne, de azon klubok nyilván elfogadnák a döntést, akik számukra megfelelő pozícióban vannak (bajnoki cím, feljutás, bentmaradást érő helyezés, nemzetközi kupaindulás).

Ellenérdekeltek: Az UEFA elnökének megszólalása útmutatás lehet, aki azt mondta, hogy aki vezeti a bajnokságot, az még nem bajnok. Egy ilyen döntés nagyon nem jönne jól olyan kluboknak, akik még bíznak abban, hogy előrébb juthatnak: a legnagyobb vesztes kétségkívül a ZTE lenne, amely újra valós esélyt teremtett magának a bentmaradásra, ám egy ilyen döntéssel kiesne. Ők érthetően minden szálba belekapaszkodnak, még egy olyan forgatókönyvet is szorgalmaznának a legvégső esetben, hogy a csapatok vonuljanak be szállodába, ne legyenek utazások és játsszák le a meccseket semleges helyszínen. De a Fehérvár is aligha mondott le még a bajnoki címről, és a tavasszal remek formába kerülő Vasas sem a feljutásról.

4. Törlik a szezont, jövőre "újrajátszás" lesz

Bármennyire is abszurdnak tűnik, de úgy tudjuk a kluboktól, hogy a hozzájuk eljutott információk alapján sajnos ez a forgatókönyv is benne van a levegőben, még ha a csapatok ezt nem is szeretnék.

Támogatottság: Abszurditás lenne, ezt az opciót el kell felejteni. Bár egy szezont lehet egy tollvonással annullálni, de ezzel nem lehet eltörölni például a klubok eddigi kiadásait, akik a sikeres szereplés érdekében pénzt költöttek annak érdekében, hogy ennek egy következő szezonban haszna legyen.

Ellenérdekeltek: Szinte mindenki részéről meglenne ez, de leginkább mindkét osztály listavezetőjére igaz ez. A Ferencvárostól egy ilyen döntés a bajnoki címet vehetné el jelen állás szerint, míg a fél lábbal az NB I-ben lévő MTK számára csapás lenne egy ilyen forgatókönyv, hiszen ők az azonnali visszajutásra építették az idei szezont. A sport szellemiségével ellentétes lenne egy ilyen szövetségi döntés.

Értesüléseink szerint tehát a magyar futballban jelenleg ez a négy forgatókönyv tűnik elképzelhetőnek. Idővel felbukkanhat még egy ötödik is, de ezt majd leginkább az UEFA lépései indukálhatnák.

A lehetséges forgatókönyvek előnyeit és hátrányait napok óta latolgató szervezet ugyanis a június 30-i mellett már a július 31-i és augusztus 31-i záróhatáridővel is számol. Ezek rengeteg kérdést felvetnek (lejáró szerződésű játékosok helyzetének átmeneti rendezése, hatályban lévő pénzügyi, jogi és egyéb szerződések kitolása 1-2 hónappal),

a gondot legfőképpen az időpontok jelentik, itt lenne szükség óriási változtatásokra, hiszen nem tudnának időben elindulni a nemzetközi kupaszezonok, de a következő idények rajtjainál is óriási késésekkel lehetne csak tervezni, amely ismét óriási túlzsúfoltságot jelentene a programban (ne feledjük, jövő nyáron Eb is lesz).

Olvastad már?
Komoly bércsökkentés jöhet néhány klubnál az NB I-ben - a részletek
Az elhúzódó koronavírus-járvány egyre inkább érezteti gazdasági hatását a labdarúgásban is. Úgy tudjuk, a Debrecennek volt egy igen komoly egységes fizetéscsökkentési javaslata az NB I-es klubok felé, amit azonban nem fogadtak el. Sok csapatnál azonban így is jelentős bércsökkentésre kell számítani. A részletek.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz