Mint ismeretes, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hétfői határozata után, a koronavírus-járvány terjedésének megelőzése érdekében határozatlan időre felfüggesztették az összes hazai labdarúgósorozatot, így az NB I küzdelmeit is. A csapatok és a játékosok egyéni edzésekkel készülnek a folytatásra, amely az egyre fokozódó koronavírus-helyzet miatt egyelőre bizonytalan dátumú.

Terv azonban létezik, erről honlapunk több klubvezetővel történt háttérbeszélgetés alapján értesült. A csakfoci.hu információi szerint a hazai egyesületek vezetői a bajnokság május közepi indulását valószínűsítik – amennyiben ezt a járványügyi helyzet megengedi.

Hasonlóan bizonytalan a helyzet természetesen a többi európai bajnokságban is, de viszonylag egységesnek mondható a vélemény – ez jelent meg például a járvány által Európában leginkább sújtott Olaszországban, illetve csütörtökön Angliában is bejelentést tettek -, hogy májusban már visszatérnének a pályára a klubok ott, ahol egyelőre lefújták a versenysorozatokat.

Az NB I-ben még nyolc fordulót kellene megrendezni, és egy május közepén történő indulással június 30-ig be lehetne fejezni a szezont. A június 30-i dátum azért fontos, mert sok játékosnak ekkor jár le a szerződése az adott csapatnál, így ha átcsúsznának a meccsek júliusra, az komoly gondot jelenthetne a kluboknak.

Az UEFA mindenesetre úgy tervez, hogy az első nyári hónap végére minden országos és nemzetközi sorozat lezárulhat. Igaz, Angliában pedig már most úgy számolnak, hogy a megszokott helyett szinte biztosan tovább húzódik majd el az idény…


A koronavírus-helyzet kezelése kapcsán ajánljuk az alábbi cikket, amely rendkívül hasznos segítség és részletes tájékoztató a játékosoknak – és a szurkolóknak is:

Az MTK orvosa mindent elmagyarázott: Ez a magyar játékosok teendője a koronavírus-járvány idején