Ő maga is azt mondja, sokáig csak azt tudták róla, hogy egy korábbi remek kapus fia, akiről néha hallani ezt-azt. Gróf Dávid Kispesten érzése szerint felépített valamit, amit idehaza biztosan nem váltana pénzre, hiába hívná bárki más ötször-tízszer annyi pénzért.

Az, hogy ittas vezetés miatt zárkában töltött egy éjszakát, az ugyanúgy kellett a későbbi bajnoki címhez, mint néhány további mélypont. Egyáltalán nem számított arra, hogy Bernd Storck meghívja a keretébe, de szerinte akár az NB I-ből is lehetne a válogatott kezdőkapusa, viszont úgy gondolja, rettentő nehéz itthon tartósan motiválnia magát egy játékosnak. A Honvéd kapusa elmondta, miért nem került korábban a Ferencvároshoz, miért nem válna meg semmi pénzért a hajától, de arról is beszél, milyen érzés volt lemaradni élete nagy álmáról: hogy a Wembleyben védhessen.


28 éves korodig magyar élvonalbeli meccsed sem volt, aztán egy szezon alatt bajnok kapus lettél, akit a válogatottba is meghívtak. Mitől fordult ekkorát a világ veled?
– Tény, hogy nagyon sok nehézséggel járt az, hogy idáig eljussak, viszont ezeknek az éveknek volt olyan időszaka bőven, amit nagyon élveztem. Skócia és Anglia is ilyen volt, egyedül Németországba, alacsonyabb osztályba igazolni volt rossz döntés, ott másfél-két évre megállt a karrierem. Mielőtt hazajöttem, és Csákvárra igazoltam, itthon szerintem nagyon kevesen ismertek, vagy legfeljebb úgy, mint a korábbi kapus, Gróf Attila fiaként, aki évek óta külföldön van, ide-oda szerződik és néha történik vele valami. Ebben az évtizedes időszakban nagyjából a hazajövetelem előtt jutottam el a mélypontra. Úgy éreztem, hogy addigra már bőven megfizettem a tanulópénzt, és jó lenne előbbre tartani. Egész életemben csak futballozni akartam, semmi más nem érdekelt, de akkoriban az elég távolinak tűnt. Éreztem, hogy ideje lenne valamit kezdeni magammal. Nem tudok semmi eget rengető dologról beszámolni, ami egyik napról a másikra megváltoztatta az életemet, egyszerűen csak egyszer felébredtem, és más szemlélettel álltam a dolgokhoz, mert ami addig volt, az nem működött. Kellett egy mentő kéz, amit nekem Csákvárról nyújtott Bognár György.

Azt mondják, ekkoriban még finoman szólva is fegyelmezetlen voltál. Amikor például Németországból hívott a Békéscsaba próbajátékra, akkor hiába vártak a második napon, nem jelentél meg, mert olyan állapotban voltál, ami ezt nem tette lehetővé.
– Való igaz, hogy az első nap még edzettem, a másodikon már nem, de ennek az volt az oka, hogy láttam, nincs esélyem a klubváltásra. Elég fura szerződésem volt a német klubommal, ahol egy török vállalkozó volt a tulajdonos, és látható volt, hogy több tízezer eurót szeretne értem kapni, abban a helyzetben pedig reménytelennek tűnt, hogy azt bárki is kifizesse értem itthonról. Később megkeresett a Honvéd is, de akkor már szavamat adtam Bognár Gyurinak, hogy hozzájuk megyek, tartoztam neki ennyivel, mert ő látott bennem hosszú idő után fantáziát.

Addig én olyan voltam, aki benne volt minden hülyeségben, és aki ahelyett, hogy örülne annak, hogy a világon neki van a legjobb munkája, nem becsüli meg igazán ezt. De ez az időszak is kellett ahhoz, hogy most magyar bajnok legyek.

Mikortól kezdtél hinni abban, hogy bajnok lehetsz a Honvéddal?
– A bajnoki döntő előtt már biztos voltam benne. Soha nem voltam olyan nyugodt a szezon során, mint akkor. Körbenéztem az öltözőben, mindenkin olyan érzelmek látszódtak, ami előrevetítette, hogy mi ott kikapni biztosan nem fogunk. A bajnokság első felében azt éreztük, hogy lenéznek minket, még szezon közben is, amikor első helyen álltunk. A riválisok aztán sorra botladoztak, a Vidi elég sokat ikszelt, a Fradi egyre nagyobb hátránya különösen megnyugtató volt, amikor bukott ez a két csapat, az mindig extra motivációt jelentett. Én Kispestre úgy érkeztem, hogy második számú kapus leszek, ami kockázatos dolog volt. Hívott ugyanis a Nyíregyháza, Mátyus János egyértelműen jelezte, hogy nála kezdő lennék. A páromtól – aki akkor Kisvárdán kézilabdázott – néhány kilométerre lettem volna, minden amellett szólt, hogy inkább a Szparihoz igazoljak, a kispesti szerződésben óriási volt a kockázat, például amiatt is, mert a feleségem lemondott a profi karrierről annak érdekében, hogy Pesten maradhassak. Hemingway úrral viszont gyorsan megállapodtunk.

“Más vagyok, mint a többi kapus”

Kispestről nemcsak bajnok lettél, hanem válogatott kerettag is. Mennyire számítottál a meghívóra?
– Szinte semennyire. Én az elmúlt hónapokban azzal voltam elfoglalva, hogy kiélvezzem a Honvéd sikereit, meg azt, ami velem történik, így teljesen váratlanul ért Storck meghívója, erre gondolni se mertem előtte. Pár fordulóval a szezon vége előtt aztán kijött egy meccsre, ahol Eppel Marcit is nézte, és ott közölte, hogy be fog majd hívni, de még akkor se bíztam ebben különösebben.

A kapitány egyébként egyből félrehívott az edzőtáborban, és csak annyit mondott, hogy azért hívott meg, mert más stílusú vagyok, mint a kapusok többsége, vagányabb vagyok a többieknél, semmi mást nem kért, csak amit a Honvédnál lát tőlem.

A magyar ellenlábasaid – Gulácsi, Megyeri, Dibusz – már szinte a 20-as éveik elején komoly helyeken védtek rendszeresen. Hátrányban vagy-e emiatt? Szerinted lehet NB I-ből valaki a válogatott kezdőkapusa?
– Vannak nagyon jó kapusaink külföldön, de ha valaki a magyar első osztályban véd jól, akkor miért ne lehetne? Storcknál amúgy is nehéz megmondani, mi előny, mi hátrány, erre Kleinheisler esete remek példa. Tény, hogy a Fradiból könnyebb volt mindig is válogatottnak lenni, egy ideje a Videotonból is az, mert évek óta ők is élcsapatnak számítanak, de mi vagyunk az aktuális bajnokok, miért ne lehetnék Kispestről válogatott?

“Nem mennék át például a Fradiba azért, hogy többet keressek, de közben leromboljak mindent”

Itthon a Honvéd a végállomás?
– Ebben biztos vagyok, innen akkor megyek el, ha külföldre hívnak vagy ha valamilyen oknál fogva kitesznek. Tisztában vagyok azzal, hogy akadnak klubok, ahol 2-3-szorosát is meg tudnám keresni, ha én lennék a kezdőkapus, de megmondom őszintén, ez a része nem izgat a dolgoknak.

Komolyan mondom, hogy ötször, tízszer több pénzért sem váltanék. Amikor nagyon mélyen voltam, akkor döbbentem rá igazán, milyen sokat is jelent nekem a futball. Én úgy érzem, hogy Kispesten felépítettem valamit, nem mennék át például a Fradiba azért, hogy többet keressek, de közben leromboljak mindent, amit nehéz munkával felépítettem.

Soha nem voltam sérülékeny, alig kellett edzést kihagynom, van még 10-12 évem, pénzt keresni ráérek később is.

Sokak szerint éppen ekkor, életed formájában és a bajnoki cím után ki kellett volna ismét külföldre menned, mert soha nem lesz ennyire teljes szezonod. Nem volt erre lehetőséged?
– Csak hallomásból jutottak el hozzám ilyen hírek, de nem is különösen hoztak lázba. Két évem van még van a Honvédnál, amíg Hemingway úr nem mondja azt, hogy menjek fel hozzá az irodába, mert elfogadott egy ajánlatot, addig nem mozgat a dolog. Ha 1-2 év múlva kerül erre sor, akkor sincs baj, 30 évesen sem késnék le még semmiről.

2010-ben, 21 évesen hívott a Ferencváros és a Debrecen is. Miért nem jöttél haza?
– Skóciában akkor egy zűrös időszak volt, éppen ezért nyitott voltam erre. Debrecenben edzettem is pár hetet, de a hozzám eljutott hírek alapján a nekem kínált pénz elég alacsony volt, így jött képbe a Fradi, ahol Megyeri utódját keresték. Akkor az a Craig Short volt ott az edző, aki már tudta, hogy hamarosan továbbáll. Azt mondta, hogy ha mégsem írnék alá a zöld-fehérekhez, akkor legyek türelmes, talán pár hét múlva lesz Angliában csapata, visz magával, vagy pedig beajánl valahova. Egy időben ő volt a legdrágább angol védő, nagy neve van odakint. Nem sokkal később meg is kapta a Notts County irányítását, és le is igazolt. Az angol harmadosztály ígérete csábítóbb volt, mint a magyar elsőé. Ne feledjük, az még egy másik korszaka volt a magyar futballnak, rendkívül rossz infrastruktúra volt még idehaza, egy játékosnak azért ezek elég fontos szempontok. Anglia nekem amúgy is gyerekkori álmom volt, amikor láttam, hogy a Manchester United hogyan verte meg a Bayernt a BL-döntőben, beleszerettem az angol fociba. Onnantól az motivált, hogy egyszer ott védhessek, illetve legalább egyszer eljussak kapusként a Wembleybe.

Centikre a Wembley-től

Erről 2011-ben egészen furcsa okok miatt maradtál le.
– Igen, az alacsonyabb osztályú kluboknak kiírt FA-Trophyban a döntőbe jutottunk, akkor én a Mansfieldnél voltam kölcsönben. Az elődöntőkben még én védtem, egész jól, de néhány nappal a finálé előtt lejárt a kölcsönadásom. Ott álltam életem nagy álma előtt, de nem jöhetett létre, 5-6 napon múlott az egész. A klubom próbálta valahogy meghosszabbítani a kölcsönadást, de nem volt rá mód, az FA nem adott engedélyt. Majdnem 40 ezer néző várt ránk, a Mansfield rendes volt, mert elvittek magukkal még úgy is, hogy már nem voltam a játékosuk, kicsit megtapsoltattak, felejthetetlen élmény volt. Egész Anglia az volt, de előtte Skócia is, még akkor is, ha időnként borzasztóan nehéz volt. A kinti lét árnyoldala az volt, amikor 16-18 évesen ott voltam magamra hagyatva.

Örök vita: fiatalon kimenjen-e egy játékos vagy maradjon itthon és erősödjön. Te mit tanácsolsz?
– Tanulópénznek nagyon jó dolog, mert amikor kikerülsz, azt hiszed, minden szuper. Jó a pénz, nagy a klub. Az első 2 hónap nagyon izgalmas, de ha egyedül vagy, akkor később nagyon nehéz. Ma már könnyebb, mert van Viber, Facebook bármikor bárkit felhívhatsz, ráüzenhetsz valakire, de 10 éve ez még nem így volt, akkor csak rettentően drágán tudtam elmesélni a szüleimnek, ha valami bajom akadt. A legfontosabb tanács, hogy csak oda szabad elmenni, ahol látod az esélyét, hogy a posztodon Te vagy a fő jelölt, mert abban a pillanatban, hogy van egy hasonló képességű hazai riválisod, akkor őt fogják betenni. De a mérleg másik oldalában is sok van. Megtanulsz egy edzésmorált, ami kint normális, itthon még sok helyen nem az.

Amikor Csákvárra hazatértem, azt éreztem, hogy néha röhögnek rajtam a csapattársaim, mert kívülről nézve úgy tűntem, mint egy hülye, aki túljátszik mindent, pedig kint ez az alapmorál, még a “legcsínyesebb” szituációkba is belemennek.

Az is sokat ad, hogy kint vannak nézők, még alacsonyabb osztályban is. Volt, hogy ötödosztályban védtem, de 7000 lutoni dobálta rám az érméket, és ettől extra motivált lettem. Utálnak, dobálnak, a hazai drukkerek meg imádnak, akkor is, ha nem vagy egy Messi vagy Schmeichel, ez az egész hiányzik itthonról. Ez persze a mi, a játékosok hibája is, mert nem elég színvonalas a bajnokságunk, de ezzel együtt is borzasztó nehéz tartósan motiválnia magát egy NB I-es játékosnak, ha nincsenek nézők. Szerencsére Kispesten, akik kijárnak, ők kellően fanatikusak, ezért is mondtam azt, hogy nem cserélném el ezt a közeget.

“Azt hittem, enyém a világ”

Skóciához kötődik életed legkellemetlenebb élménye, amikor ittas vezetés miatt, 2008-ban zárkában töltöttél egy éjszakát.
– Fiatalon elég jól kerestem, profi szerződésem volt. Ott voltam egyedül, önálló keresettel, vettem egy Audit, és azt hittem, enyém a világ. Elmentem 18 évesen karácsonyi bulira, kint ennek hagyománya van, ott azért isznak az emberek. Én pezsgőztem, de csak óvatosan, de így is túlléptem az engedélyezett szintet, mondjuk egy fél egységnyivel. Valaki aztán szólt a buliról, hogy láttak inni, felhívták a rendőröket, akik megállítottak elég gyorsan, és be is vittek.

Nem arról volt szó, hogy matt részegen ültem volán mögé, ahogy azt sok helyen olvastam utána itthon, de ezzel együtt ez egy nagy hiba volt, fel kellett vállalnom kint ezt az egészet. Azért merek erről beszélni, mert az ilyen esetek is kellettek ahhoz, hogy tudjak tanulni önmagam hibáiból.

Édesapád, Gróf Attila védett a Honvédban, Újpesten és a Vasasban is többek között. Mennyire volt nehéz egyébként valahol az ő árnyékában lenni?
– Két teljesen különböző személyiség vagyunk, de mindig remek volt a kapcsolatunk. Amikor esetleg nem volt csapatom, vagy nem voltam tökéletes állapotban, mindig edzésben tartott. Ő kétszer volt magyar bajnok, de mindig válogatott riválisai voltak, így nem tudott első számú kapus lenni. Ezzel természetesen szoktam cukkolni, tréfásan odavetem neki, hogy én úgy lettem bajnok, hogy közben végigvédtem. Ezért jó lenne még egyszer aranyérmet nyerni a Honvéddal, hogy én is azt mondhassam, kétszeres bajnok vagyok, mint ő.

Hosszú évekig Kemenes Szabolcs személyében egy nagyon karizmatikus kapusa volt a Honvédnak, aki leordította a társakat, konfrontálódott az edzővel, a tulajdonossal is, ha kellett. Te is ilyen vagy, vagy nyugodtabb természetű?
– Egyéniségnek tartom magam, de szándékosan nem keresem a bajt. Volt, hogy bentragadtam az öltözőben, és nélkülem kezdték el a második félidőt, de nem jellemzőek rám a nagy viták. Az egyetlen dolog, amire különösen odafigyelek, az a hajam, annak mindig remekül kell állnia.

Mennyi pénzért engednéd meg, hogy levágják?
– Semennyiért, most ezt a korszakot élem. Ez most hozzám tartozik, szeretem, ha van valami extravagáns az ember külsejében, ha arról megismerik. Erre a legjobb példa Zsótér nagymamája volt, aki állítólag Donáton kívül egy focistát sem ismer meg, de a Grófról már tudja a TV-ben, hogy melyik. De azt az egészet amúgy nem úgy kell elképzelni, hogy órákat ülök a tükör előtt, csak annyi történik, hogy reggel vagy az edzés után belövöm, aztán utána tökéletesen áll.

MOKÁNY LAJOS