Egy héttel ezelőtt kisebb-nagyobb parázs csatákkal tarkított mérkőzést játszott egymással a Honvéd és az Universitatea Craiova az Európa Liga-selejtező 2. fordulójának odavágóján a Győri ETO Parkban. A találkozó keménységére nem is lehet nagyobb bizonyíték, hogy 18. percben a Craiova elefántcsontparti védője, Stephane Acka szaladt össze Ivan Lovriccsal – mindkettejüket ápolni kellett – , miután felszakadt a szemöldökük.

Nem ez az egyetlen eset volt, ami miatt sokáig állt a játék, hiszen a 27. percben a Craiova csapatkapitánya, Nicusor Bancu egy, a francia David N’Goggal történt ütközés eredményeként szorult hosszas ápolásra, miután felszakadt a fejbőre, hogy a csapatorvosnak a pályán össze is kellett öltenie az igencsak vérző sebet.

A csütörtök esti összecsapást megelőzően a románok 28 éves afrikai labdarúgója, Stephane Acka a Gazeta Sporturilor sportújságnak elmondta, tisztában van a román-magyar ellentéttel, és rémálommá akarja tenni a kispestiek estéjét.

Fel kell vennünk velük a harcot, és ki kell ejtenünk őket! Motiváltak vagyunk! – idézi a gsp.ro Acka szavait, aki azt állítja, emlékszik arra, hogy ki ütötte meg – Nem volt szándékos, de tisztán láttam, miután megnéztem a felvételeket a tévében, majd a párharc esélyeit latolgatta.

A találkozó esélyesei vagyunk, és idegenben jobban játszottunk. Remélem, hogy az AEK Athén ellen meccselhetünk, és továbbjutunk az EL-csoportkörbe. Három mérkőzés óta nem kaptunk gólt, ami önbizalmat ad nekünk.

A Craiova támadója, Mihai Roman úgy véli, nem fognak fizikailag ugyanúgy fellépni a Honvéd ellen, mint ahogy tették a kispestiek.

Tényleg agresszívek voltak, de nem fogunk harcolni velük. Bosszút akarunk állni a pályán, de minőségi futballt játszva – jelentette ki a csatár. Végül Nicușor Bancu, aki fentebb említettük –  fejsérülést szenvedett – hozzátette, szerinte az egyik Honvéd-játékos agresszívan játszott, mert megengedték neki.

EL: “Ő a tökéletes választás?” – a botránybíróban bíznak a románok a Honvéd-meccs előtt