Mint arról beszámoltunk, némiképp váratlanul, a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetben döntöttek úgy a Budapest Honvédnál, hogy – közös megegyezéssel – szerződést bontanak Giuseppe Sannino vezetőedzővel, akinek az utódja – egyelőre ideiglenesen – a klubikon, Pisont István lett.

Sanniónak nem túl sok idő jutott Kispesten, hiszen mindössze 2019 májusának végén került a kispadra, ahol így 10 hónapot sem tölthetett el, ráadásul eltiltások és otthoni karatén is gátolta az utóbbi hetekben-hónapokban munkáját.

A mindössze 36 tétmeccs azonban közel sem jelent mélypontot az olasz tréner pályafutásában, sőt, csak két olasz csapatnál, a Varesénél (első időszakában, 86 mérkőzés) és a Sienánál (44) tölthetett el hosszabb időt a Transfermarkton fellelhető statisztika szerint.

Sannino egyébként is anno épp a Varesénél járt a csúcson, a klub egykori futballistája épp szeretett klubjánál érte el első meghatározó edzői sikerét: 2008 októberében az akkor Serie C2-ben szereplő együttes irányítását vette át és nem egészen két szezon alatt két feljutásnak köszönhetően a Serie B-be vezette együttesét. Harmadik évében az első osztály előszobájáig vitte a megtáltosodott csapatot, amely a Padova ellenében alulmaradt a feljutásért való küzdelemben. Sőt, nem csupán a Varese szurkolói választották meg őt minden idők legjobb edzőjének, hanem kiérdemelte a Serie C1 – Prima Divisione “Év edzője” (Panchina d’oro) díjat, majd egy évvel később, a 2010-11-es idényben az olasz másodosztályban, a Serie B-ben is az Év szakvezetőjévé választották.

Sannino a sikereknek köszönhetően hamarosan az olasz első osztályban találta magát. 2011 júniusában két évre szóló szerződést kötött a Sienával. A toszkán csapatot nem csak hogy sikeresen benntartotta az első osztályban (14. helyezés és a korábbi klubrekordot beállító 44 szerzett pont), de klubtörténelmi sikert elérve Coppa Italia elődöntőig vezette együttesét.

A Honvédnál kevesebb időt töltött el viszont a Triestina, a Salernitana, a Catania, a Chievo, a Novara, a görög Levadiakosz, a Palermo és a Carpi csapatánál is. Külföldön egyedül az angol Watfordnál jutott ugyanannyi (36) találkozó, mint Kispesten.

Ami pedig a meccsenként szerezhető pontokat illeti, Sannino a Honvédnál pályafutása második legjobb mérlegét (1,53 pont/találkozó) tudhatja a magáénak, hiszen csak a Varese csapatánál volt jobb az erre vonatkozó mérlege (1,67), de ugye utóbbira nem az élvonalban került sor.

Sannino Honvéd előtti karrierjéről bővebben itt:

Honvéd: A lázadó játékosok elüldözték, de minden idők legjobbja is volt – szakértői elemzés az új edzőről