Zalaegerszegi TE FC–Mezőkövesd Zsóry FC (14.45)

Boér Gábor (ZTE): – Magunkat hoztuk nehéz helyzetbe és most győzelmi kényszerben várjuk a hétvégi találkozót. Fehérváron ismét elkerülhető gólokat kaptunk és az eltervezettekből nagyon kevés dolgot tudtunk megvalósítani. A Mezőkövesd ellen egy igazi ki-ki mérkőzés vár ránk, a szezon eddigi legfontosabb meccse. Biztos vagyok benne, hogy a játékosok is átérzik a felelősséget és maximális lesz a koncentráció. Ki kell küszöbölnünk az egyéni hibákat és ki fogunk lábalni a hullámvölgyből. Pozitívan állunk a találkozóhoz és a csapatunk is egységes. Hétvégén minden áron nyerni fogunk. (www.mezokovesdzsory.hu)

Pintér Attila (Mezőkövesd): – A héten elsőként regeneráló edzést tartottunk, ahol a játékosokat felkészítettük a heti munkára. Ezt követően főleg a taktikai elemek gyakorlására helyeztük a fő hangsúlyt, amit a Zalaegerszeg ellen szeretnénk majd megvalósítani. Négy forduló van hátra idén, megpróbálunk minél eredményesebben szerepelni ezeken a mérkőzéseken. A 12 csapatos élvonalban bármi megtörténhet, természetesen azzal a céllal vágunk neki a szombati találkozónak is, hogy pontot, vagy pontokat szerezzünk. Nehéz mérkőzésre számítok, meglátjuk, hogy kinek az akarata érvényesül és melyik gárda tud a másik fölé kerekedni. A Zalaegerszeg egy fegyelmezett csapat, a MOL Fehérvár ellen is megmutatta, hogy van tartása és jól tud futballozni. Kiváló labdarúgók vannak ellenfelünknél, Könyves és Babati tagja a magyar válogatott keretének is, de kiemelhetném például Demjént, Lesjakot, valamint Bobált is, akik szintén nagyon tehetségesek és kiemelkedő teljesítményre képesek. Nekünk azonban saját magunkkal kell foglalkoznunk, hogy a rendelkezésre álló keretünkből ki tudjuk hozni a legjobbat. A Diósgyőr elleni mérkőzés után arra kértük a játékosokat, hogy még bátrabban futballozzanak, ugyanis voltak olyan holtpontok és hibák, amit ki kell, hogy küszöböljünk, ehhez pedig a pálya teljes területén bátrabb játékra van szükségünk. A keretből Guzmics, Lakvekheliani és Jagodics bajlódik sérüléssel, rajtuk kívül mindenki rendelkezésre áll. (www.mezokovesdzsory.hu)

Diósgyőri VTK–Ferencvárosi TC (17.00)

Feczkó Tamás (DVTK): – Molnár Gábor rehabilitációja tovább tart, még mindig gyógytornára jár, és nem edzésre. A csapatkapitányunk, Dejan Karan igazi harcos, már edzésre jelentkezett, de majd az orvosi stáb mondja ki, hogy szombaton pályára léphet-e. Serhii Shestakov pedig szinte elpusztíthatatlan, összevarrták a sebét, és szerdától százszázalékos intenzitású munkát végez. Az edzések során minden játékelemet gyakorlunk, a védekezést, az átmeneteket és a befejezést is, bízom benne végre kijön a sok befektetett munka. Ha tetszik, ha nem, ki kell mondani: az FTC kinőtte az OTP Bank Ligát. És ezt nem csak a nemzetközi színtéren elért eredmények, hanem az NB I-ben mutatott játékuk is alátámasztja. Mindegy, milyen összeállításban állnak fel, nagyon magabiztosan nyernek, néha még azt is megengedhetik maguknak, hogy csak annyit adjanak ki magukból, ami feltétlenül fontos. Mindent elmond, hogy 10 bajnokin négy gólt kaptak. Adott a feladat, úgy kell gazdálkodni a helyzetekkel, hogy elég legyen egy bravúros eredményre. Természetesen láttam a Barcelona elleni találkozójukat is, de a felkészülés során elsősorban az FTC Honvéd és MTK elleni bajnokiját vettük alapul, hiszen várhatóan ellenünk is azok játszanak, akik a bajnokikon szerepeltek. Az ellenfél keretének erősségéről sokat elárul, hogy a BL-keretből kimaradt, csak az NB I.-ben szereplő Varga Roland és Michal Škvarka egyaránt válogatott labdarúgó. A bajnokságban eddig senki nem tudta megőrizni a hálóját az FTC ellen, és a Bajnokok Ligájában is csak a Barcelona hozta le kapott gól nélkül a budapesti mérkőzést. Irigylésre méltó helyzetben van a kollégám, szinte mindegy, hogy a nyolc támadójából melyik négyet küldi pályára. Jól szervezett, nagyon koncentrált játékkal arra törekszünk, hogy mi legyünk a következő csapat, amelyik megismétli a Barcelona teljesítményét. (www.dvtk.eu)

Puskás Akadémia–Kisvárda (19.30)

Hornyák Zsolt (Puskás): – Ellenfelünk masszív csapattá állt össze, öt forduló óta nem szenvedett vereséget – egyszóval igen nehéz dolgunk lesz. Amit átmenthetnénk, sőt, át kell mentenünk a szeptemberi mérkőzésből az a mentalitás, az, hogy akárcsak akkor,fegyelmezetten, agresszívan, egymásért küzdve futballozzunk.Azon leszünk, hogy folytassuk ezt a sorozatot, a hazai pálya akkor is kötelez, ha a szurkolók ezúttal sem lehetnek ott a lelátón. Színvonalas összecsapást várok, arra fogunk törekedni, hogy lendületes, élvezetes támadófutballt mutassunk be, és győzelemmel kedveskedjünk az értünk szorítóknak. (www.pfla.hu)

Supka Attila (Kisvárda): – Továbbra sincs különösebb tünetem, de a heti edzésmunka nagyobb részébe csak úgy folyhattam bele, hogy telefonon tartottam a kapcsolatot a stáb azon tagjaival, akik nem kerültek karanténba. Abból a szempontból nyugodtan engedtem útjára a csapatot, hogy megvan a kialakult játékunk, a srácok tudják, hogy mi a dolguk, bízom benne, ez a futball most is működni fog. Honvédos időszakomban volt már olyan, hogy eltiltás miatt nem ülhettem le a kispadra, ez a mostani annyiban más helyzet, hogy nem is lehetek ott a helyszínen, csak a televízión keresztül követhetem a mérkőzést. Amikor itthon játszottunk a Puskással, ők voltak hasonló helyzetben, mégis nyerni tudtak, most a jelek szerint nálunk van több probléma, de bízunk benne, hogy ezúttal mi győzünk. (www.kisvardafc.hu)