Fotó: www.facebook.com/fradi.hu

Rebrov: "Valamennyit biztos költünk, télen megint erősíteni kell" - a Fradi-edző elismerte, kapott ajánlatokat

A Ferencváros vezetőedzője a BL-ellenfelekről elmondta, mindenki ismeri ezeket a csapatokat, mindenki tudja, hogy játszanak, de senki nem tudja, hogy kell ellenük játszani.
Nyikes Zoltán 2020. október 13., kedd 11:00
Fotó: www.facebook.com/fradi.hu
A Ferencváros vezetőedzője a BL-ellenfelekről elmondta, mindenki ismeri ezeket a csapatokat, mindenki tudja, hogy játszanak, de senki nem tudja, hogy kell ellenük játszani.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. október 13., kedd 11:00

A Ferencváros ukrán vezetőedzőjével, Szergej Rebrovval készített interjút az Origo, ahol szóba került a szurkolók jelenléte a BL-csoportkörben, a téli átigazolások, valamint az is, hogy kapott-e ajánlatot a szakember az elmúlt időszakban.

– Nagyon nehéz ezt feldolgozni a szurkolók nélkül – kezdte Rebrov arra a kérdésre válaszolva, hogy fel tudta-e már fogni, mit vittek véghez a BL-csoportkörbe jutással. – Különös helyzetben vagyunk, furcsa körülmények között kellett szerepelnünk, más szabályok vonatkoztak a bajnoki meccsekre és a BL-selejtezőkre.

Biztos vagyok benne, hogy sokkal nagyobb büszkeség lenne bennünk és sokkal jobban megünnepeltük volna a sikert, ha velünk lehettek volna a szurkolóink is. Nehéz volt nélkülük.

Természetesen megértem, mekkora siker ez a játékosoknak, a szurkolóknak és Magyarországnak. Ez egy nagy lépés előre, ami biztosan segít majd az egész magyar focinak. Igazi sztárok ellen lépünk majd pályára, sok fiatal kijön a meccsekre vagy elkezd majd focizni miattunk, biztos vagyok benne, hogy a magyar foci a jövőben csak profitálni fog ebből. A szurkolókért játszunk. Le kellett játszanunk ezeket a meccseket, de a játékosoknak és nekünk is nagyon nehéz volt üres stadionokban szerepelnünk, mert a szurkolók nélkül nincs hangulat. Boldog vagyok, hogy bejutottunk a csoportkörbe, örülök, hogy ha korlátozott számban is, de lehetnek majd nézők a meccseken. Nagyon fontos, hogy lássuk az embereket, akiknek igazán fontos a sikerünk.

Rebrov arra is kitért, szerinte mekkora sikert jelent a Fradi szereplése a magyar embereknek.

– Tudtam, hogy az ország nagy része szurkolt nekünk ezeken a meccseken, az emberek boldogok akkor is, ha más klubért szurkolnak. Az egész országot képviseljük nem csak a Ferencvárost. Látom, hogy az embereknek mennyire fontos ez az egész. Emlékszem, amikor a magyarok Szlovákia vagy Horvátország ellen játszottak, milyen hangulat volt. Tavaly a Dinamo ellen is nagyon sok szurkoló jött velünk idegenbe. Ez nagy siker az egész országnak, kicsit azt érezhetik a szurkolók, hogy most jobbak, mint a szomszédos országok csapatai. A szurkolók büszkék a csapatra – válaszolta a Fradi-tréner, akitől azt is megkérdezték, lehet-e ezen a szinten tartani a Ferencvárost. – Azt hiszem fontos a játékosoknak, hogy ne veszítsenek a motivációból, szeressenek keményen dolgozni, tovább fejlődni. Az én filozófiám az, ha a játékos elveszíti a motivációját, akkor változtatni kell. Meg lehet nézni, az első évemhez képest hány poszton változott a keret. A játékosoknak intenzíven kell dolgozni, és persze kellenek a megfelelő képességek is.

A legfontosabb, ha valaki nem motivált, annak mennie kell, és vérfrissítésre van szükség. Félévente három, négy, akár öt játékost is cserélünk, mindenkinek éreznie kell, hogy van konkurencia a posztján, így maradhatunk versenyben.

A klub komoly pénzt kap most, de nagyon nehéz döntés, hogy ebből érdemes-e drága játékosokat venni és az ő magas fizetésükre elkölteni ez. Nem egyszerű döntés, de valamennyit biztos költünk, télen megint erősíteni kell, figyelni kell a klub jövőjére is.

Az ukrán szakember a csoportellenfelekkel kapcsolatban megjegyezte, korábban is figyelte ezeket a csapatokat, mindig megnézi a Barcelona és a Dinamo Kijev meccseit is, a Juventusét talán kevesebbet.

A lényeg, hogy ismerem ezeket a csapatokat, nem úgy kell készülnöm, mint mondjuk a Molde ellen. Mindenki ismeri ezeket a csapatokat, mindenki tudja, hogy játszanak, de senki nem tudja, hogy kell ellenük játszani. Senki nem tudja, hogy kell a Liverpool ellen játszani, de az Aston Villának például sikerült, megtalálta a módszert. Meg kell mutatni a játékosoknak a csapatok erősségeit, esetleges gyenge pontjait. Nem kell félni, önbizalommal kell pályára lépni, és akkor tudjuk jól képviselni a magyar focit... Örülök, hogy itt lehetünk, hogy topcsapatok jönnek Budapestre. Alaposan fel fogunk készülni, de mindenki tisztában van azzal, mire képes Messi vagy Ronaldo, hogy mennyibe kerül egy ilyen játékos. A pályán szerencsére tizenegy játékos van és nem egy. Nagy esemény ez az egész országnak, a szurkolók pedig boldogok lehetnek, hogy a világ legjobbjait láthatják majd.

Rebrov röviden arra is válaszolt, kapott-e ajánlatot más csapatoktól az elmúlt két évben.

Igen, kaptam néhány ajánlatot, de szeretek itt lenni.

Az ukrán tréner azoknak a kritikusoknak is üzent, akiknek nem tetszik, hogy csak három-négy magyar kap rendszeresen lehetőséget.

– Mindig lesznek ilyenek. Amikor Szaúd-Arábiában fociztam és nyertünk a második meccsemen 6-0-ra, az első kérdés az volt, hogy mi ez az unalmas játék, minek passzolunk ennyit. A fociban a legfontosabb, hogy legyen konkurencia.

Én nem nézem, hogy magyar vagy külföldi az illető. Nekem fontos lenne, hogy a legjobb magyarok a Fradiban focizzanak, de ez nem így működik.

Ha megnézzük a válogatottat, a játékosok kilencven százaléka külföldön focizik. Nem egyszerű őket hazahozni. Ha továbbra is a legmagasabb szinten akarunk játszani, akkor konkurencia kell a posztokra, néha ezt a harcot pedig elveszítik a hazai játékosok. Valaki nem lehet csak azért a csapatban, mert magyar – mondta Rebrov.

A teljes interjú ide kattintva olvasható!

Neked ajánljuk
Átigazolások
Puskás Akadémia
Batik Bence
Az nb1.hu úgy tudja, nem hosszabbítják meg Batik Bence szezon végén lejáró szerződését. A korábbi Fradi-játékos helyét az angol harmadosztályú Charltonban játszó Terell Thomas veheti át.
Légiósok
Németh Hunor Vajk
Hosszú távú szerződést írt alá a dán Köbenhavnnál az U17-es magyar válogatott játékos, Németh Hunor Vajk.
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tovább az összes átigazoláshoz