I. félidő

Az NB I 12. fordulójának szombati esti találkozóján a keddi BL-meccsen a Juventus otthonában kis híján bravúrdöntetlent jegyző Ferencváros fogadta az öt mérkőzés óta veretlen MTK Budapestet, amely rendkívül tartalékosan érkezett a Groupama Arénába, a legutóbbi Örökrangadós kezdőcsapathoz képest 9 játékos hiányzott, összesen pedig 11 labdarúgójára nem számíthatott Michael Boris vezetőedző sérülés, betegség és eltiltás miatt.

A fővárosi kék-fehérek kezdőcsapatában helyet kapott a 17 éves Biben Barnabás, míg a 18 esztendős Kata Mihály számára idegen poszton, balhátvédként játszott.

Remek iramban indult a találkozó, a 2. percben Botka jobb oldalról érkező beadásáról épphogy csak lemaradt középen Uzuni, ám így is jó lett a labda Tokmacnak, aki hat méterről, kapásból fölé lőtt, míg a túloldalon nem sokkal később Prosserhez vette célba 15 méterről a bal alsót, kísérlete kevéssel ment mellé. A 18. percben kis híján vezetést szerzett az MTK, ekkor Prosser kissé a jobb oldalról, 19 méterről végezhetett el szabadrúgást, a bal felsőbe tartó lövését Dibusz bravúrral védte. A félidő derekától többnyire már a mezőnyben zajlott a játék, az MTK egyenrangú ellenfele volt a BL-csapatnak, sőt a támadásokat sem adták fel a vendégek és több alkalommal is felértek a Fradi tizenhatosáig.

A 41. percben aztán a semmiből megszerezte a vezetést az FTC: Varju a jobb oldalról röviden passzolta hátrafelé a labdát Ferreirának, aki időközben el is csúszott, így Tokmac zavartalanul csapott le a játékszerre és nagy ziccerben, 7 méterről a bal alsóba helyezett, 1-0.

Az első félidő végét jelző hármas sípszó előtt még kisebb tűzijáték alakult ki a Fradi 16-osán belül egy szögletet követően, de előbb Dimitrov kísérletét blokkolta Laidouni, majd Prosser lövésébe lépett bele Botka, így nem változott az állás.

II. félidő

Nagyszerűen folytatódott a második játékrész is, Isael már négy perc elteltével nagy helyzetbe került, 6 méterről lőtt, de a játékszer Ferreirán picit irányt változtatva a jobb kapufára pattant, onnan pedig kifelé. Az 53. percben Ikenne-King jobb oldalról érkező beadása tökéletes volt a hosszún érkező Dimitrovnak, aki hét méterről, kapásból fölé lőtt.

Továbbra is lüktető volt a játék, a rendkívül tartalékos MTK bátran ment előre és több alkalommal is zavarba hozta a Fradi védelmét, a 71. percben például Blazic labdaeladása után Lencse lőtt 20 méterről, Dibusz védte a jobb alsóba tartó labdát. A hajrához érkezve azonban már kezdett fogyni az MTK lendülete, ám  Michael Borisnak nem igazán volt variációs lehetősége a cseresorban, hiszen a rutinos játékosok pár edzés után ültek csak le a kispadra.

A 75. minutumban aztán a fél perccel azelőtt pályára lépő Baturina lőtte ki a bal alsót 7 méterről, Heister passza után, így kétgólosra növelte az előnyt, 2-0.

A 78. percben az MTK-nál debütált a bajnokságban a 18 éves Andrija Drljo is, így Boris újabb tehetségnek adott lehetőséget.

A hátralévő időben már egyik kapu sem forgott veszélyben, így a Ferencváros kétgólos győzelmet aratott a tartalékos MTK ellen.

NB I, 12. forduló

Ferencváros-MTK Budapest 2-0 (Tokmac 40., Baturina 75.)

Fradi: Dibusz – Botka, Blazic (Kovacevic, 86.), Frimpong, Heister – Haratin, Laidouni – Uzuni (Skvarka, 74.), Isael (Varga, 81.), Tokmac (Mak, 74.) – Boli (Baturina, 74.)

MTK: Mijatovic – Ikenne-King, Varju, Ferreira, Kata – Cseke, Biben, Dimitrov – Prosser (Drljo, 78.), Miovski, Lencse.