Feczkó: "Megmutatjuk, melyik az igazi arcunk", a Fradinál nem lesznek gondok a motivációval – ezt várják az edzők

Az OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójának mérkőzései előtt cikkünkben szokás szerint összegyűjtöttük, hogy várják a vezetőedzők és játékosok a mai bajnokikat.
Csakfoci Admin 2020. június 27., szombat 11:25
Az OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójának mérkőzései előtt cikkünkben szokás szerint összegyűjtöttük, hogy várják a vezetőedzők és játékosok a mai bajnokikat.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. június 27., szombat 11:25

ZTE FC - MOL Fehérvár FC, 15:15

Márton Gábor (ZTE): - A tavasz folyamán többször találkoztunk a Fehérvárral, bajnokit, Magyar Kupa-meccseket és felkészülési mérkőzést is játszottunk egymás ellen. Volt, hogy bravúrgyőzelmet arattunk és volt, amikor nem a terveink szerint sikerült a találkozó ellenük, de a szombati szezonzárón az a célunk, hogy győzelemmel búcsúzzunk el erre az idényre a közönségünktől. Nagy siker, hogy már a múlt héten bebiztosítottuk a bennmaradást, ráadásul a felsőházba is bekerültünk, és most már szeretnénk ott is maradni, amivel megkoronázhatnánk az elmúlt hetek, hónapok teljesítményét. Biztos vagyok abban, hogy ezúttal is sok szurkoló előtt és remek hangulatban léphetünk majd pályára, a lefújás után pedig velük együtt ünnepelhetjük meg azt, hogy sikerült elérnünk a célunkat. (ztefc.hu)

Joan Carrillo (Fehérvár):- Egy nagyon érzelemdús Ferencváros elleni rangadón vagyunk túl. Nagyon jól sikerült a nap számunkra, bízom benne, hogy a szurkolóink is így gondolják. Két remek ember, két remek játékos búcsúzott tőlünk hazai pályán, mindkettőjüknek külön oldal, külön oldalak járnak a klub történelemkönyvében. Remélem, hogy tudunk építkezni ezekből a pozitív érzelmekből, és egy harcos mérkőzésen le tudjuk győzni a Zalagerszeget, hiszen szeretnénk három ponttal zárni a szezont. (ztefc.hu)

DVTK - Kisvárda, 17:30

Feczkó Tamás (DVTK): - Az utolsó mérkőzésen megmutatjuk, melyik az igazi arcunk, mert vitathatatlanul egy jó szezon áll mögöttünk, még ha az utolsó négy mérkőzés nem is úgy sikerült, ahogy mindenki várta volna. Olyan időszakot élünk, amikor a labda kifelé pattan a kapufáról, és ha a játékvezetők nagy ritkán tévednek, akkor azt nem a javunkra teszik. A csapatnak ebben a helyzetben leginkább nem edzőre vagy pszichológusra van szüksége, hanem a szurkolótábor támogatására. Együtt értük el a sikereket, a szurkolóink kitartottak mellettünk jóban rosszban, és bízom benne, szombaton is belehajszolnak minket a győzelembe. A csapatom több tagja is átérzi, milyen lelkiállapotban lehetnek a debreceni, a paksi vagy éppen a kisvárdai játékosok, mert az utóbbi években rendre az utolsó mérkőzésen dőlt el a DVTK sorsa. Nekünk szombaton csak saját magunkkal kell foglalkozni annak érdekében, hogy szépen zárjuk le a bajnokságot. Egy sikerrel a mezőny első felében végezhetünk, ami az elmúlt évek egyik legjobb eredmény lenne. És amennyiben egy pozitív élménnyel tudunk elmenni szünetre, akkor a szurkolók és mi is jó érzéssel várhatjuk a következő bajnokságot. Ahogy többször elmondtam, senki nem ajándékba kapja a lehetőséget, mindenki keményen megdolgozott érte függetlenül attól, hogy egyessel, kettessel vagy hármassal kezdődik az életkora. A múlt héten is a miénk volt a legfiatalabb kezdőcsapat, amin sikerül még fiatalítani, hiszen Kiss Tamás fontos láncszem, visszatér a kezdőbe. (dvtk.eu)

Bódog Tamás (Kisvárda):Nagyon szerettünk volna nyerni szerdán, egyben már akkor bebiztosítani a bennmaradásunkat.Fogalmazhatunk úgy, hogy kimaradt az első meccslabdánk, de még van egy, amit mindenféleképpen értékesíteni szeretnénk. Ehhez jó alapot ad, hogy szerdán is sokkal jobban játszottunk, mint az ellenfelünk, amely talán nem is tudja, miként egyenlített ki. Az természetes, hogy a végén nagyon letört volt a társaság, ebből az állapotból kell őket kimozdítani. Diósgyőrbe jó érzésekkel, kellemes emlékekkel utazom, de erre most nem lehetek tekintettel. Győzni megyünk, győzni fogunk, amivel biztosan elérjük a célunkat. (dvtk.eu)

Újpest - Kaposvár, 17:30

Waltner Róbert (Kaposvár): - Nehéz a mérkőzésre való felkészülés, hiszen az ezt megelőző, illetve a mostani meccs előtt is csak két nap állt a rendelkezésünkre, hogy regenerálódjanak a játékosok. Akkor a Honvédnak, most pedig az Újpestnek is egy nappal több állt a rendelkezésére. Ebben a feszített tempóban igen nehéz a felkészülés, így egy nap is sokat számít. Ráadásul nagyon sok játékosunk megsérült az utolsó hétre, többen kiestek a tervezett kezdőcsapatból, de megpróbáljuk összekapargatni magunkat, mert szeretnénk úgy búcsúzzni az NB I-től, hogy ne valljunk szégyent. A Honvéd ellen az utolsó másodpercig bíztam abban, hogy sikerül döntetlenre mentenünk a meccset.Erre meg is volt a lehetőségünk, az utolsó pontrúgásnál már mindenki, mindent egy lapra feltéve támadott. Ilyenkor benne van a meccsben annak a lehetősége, hogy megkontráznak minket és ez meg is történt, amikor már csak harminc másodperc volt hátra a mérkőzésből. Ennek ellenére Vachtler Csabának nem kellett volna akkorát hibáznia a negyedik gólnál, de sajnos egész évben elkísérnek minket az egyéni hibák. Ezeket nehéz megélni, de a mentalitásunkat nem érheti panasz. Még akkor sem, amikor már fordulókkal ezelőtt meghúzták felettünk a vonalat, egy meccset sem vettünk félvállról. Még ebben a feszített tempóban sem, amire mindenki panaszkodik. Még azok is, akinek bő a keretük. Nekünk nincs bő keretünk és még ki is estünk, azonban a játékunkon ez nem látszik. Elég csak megnézni az ellenfelek edzőinek nyilatkozatát, sokan mondták, hogy a Rákóczi ellen nem mehetnek biztosra, még akkor sem, ha már kiesett. Pisont István és Bódog Tamás is elismerően, pozitívan nyilatkozott, Hornyák Zsolt pedig azt mondta, hogy az egyik legnehezebb meccse volt a Kaposvár elleni a Puskás edzőjeként. Az utolsó mérkőzésünkön is az a minimum, hogy a csapat mentalitása rendben legyen. Ha törik, ha szakad, ha esik, ha fúj, ha fáradtak is a játékosok, de oda kell tenniük a szívüket és a lelküket. Bízom benne, hogy ez eredménnyel párosul majd. (rakoczifc.hu)

Olvastad már?
Hivatalos: Megvan az Újpestről távozó alapember új csapata
Az Újpest hátvédje, Jonathan Heris a Nea Salaminában folytatja pályafutását.
Elolvasom

DVSC - Paksi FC, 17:30

Kondás Elemér (DVSC): - Hogy mire számíthat az ember egy olyan csapat ellen, amely szintén az életéért küzd? Nyilván nagyon nehéz találkozóra. Úgy vélem, apró tényezők dönthetnek, melyek bízom benne, felénk billennek majd. A matyóföldiek ellen nagyon sokan eljöttek, jó volt látni a teljesen megtelt vendégszektort, de a kispad felett is rengeteg debreceni szurkoló volt. Óriási segítséget adtak, szeretnénk, ha most a Paks ellen is sok drukker előtt léphetnénk pályára. Minden találkozón szeretek nyerni, úgy látom, ezt a fiúk is érzékelik. Úgy kell hozzáállniuk az utolsó kilencven perchez, hogy igenis meg kell oldaniuk ezt a feladatot. (dvsc.hu)

Balogh Balázs (Paksi FC játkéosa): - Ugyanolyan elánnal kell küzdenünk, mint a DVTK ellen, de mondhatnám, mint az újraindulás óta. A vírushelyzet óra mindenki sokszoros alázatról, szorgalomról és akaratról tanúskodott a csapatban. Kőkemény munkát végeztünk el ezen az eddigi a hét meccsen, és igazi nagybetűs csapat lettünk. Mindenki csúszik, mászik és harcol a sikerért, és ez most szombaton is így lesz! (paksifc.hu)

Ferencváros - Mezőkövesd, 20:00

Szergej Rebrov (Ferencváros): - Hazai pályán, a szurkolóink előtt búcsúztathatjuk a szezont, ez pedig mindannyiunk számára dupla motivációt jelent. Szeretnénk ismét örömet szerezni nekik, ez mindenképpen motivációt jelent majd a csapatnak. Számunkra minden mérkőzés egyformán fontos, ez az alapelvünk, bajnokként ráadásul nem engedhetjük meg magunknak, hogy félvállról vegyük a Mezőkövesd elleni meccset – ezzel a játékosok is tisztában vannak, így motivációs gondjaink aligha lesznek szombaton. (fradi.hu)

Hagyacki József (Mezőkövesd ügyvezető igazgatója):Természetesen utazom a fővárosba, ott leszek az esti mérkőzésen. Tudjuk jól, mert napvilágot láttak a statisztikák, hogy az FTC ötvenvalahány meccse óra veretlen otthon, a sorozatát ezért különösen jó lenne megszakítani. Győzelmi szándékkal megyünk a zöld-fehérekhez, minden ember az utolsó leheletéig küzd, és csapatunk is így tesz. A Ferencvárossal szemben egyébként is jó az idénybeli mérlegünk: vendégként ikszeltünk, városunkban pedig egyszerűen elgázoltuk az akkor még csak bajnokaspiráns gárdát, két meccs, 4 pont nekünk, bizakodásunkat erre alapozzuk. Az összecsapást még nem fújták le, sőt el sem kezdték, a szándékunk pedig egyértelmű. A létező legmagasabb célért küzdünk: ez a dobogó harmadik foka és az ezzel járó nemzetközi szereplés. Óriási fegyvertény lenne, hiszen ilyen még nem adatott meg klubunk életében, nagyon megdobogtatná a szívünket, ha a sorsoláskor az urnában szerepelne a nevünk. A sorsunk most nem csak a saját kezünkben van, de nem foglalkozunk másokkal, a magunk portáján seprünk. (boon.hu)

Puskás Akadémia - Honvéd, 20:00

Hornyák Zsolt (Puskás Akadémia): - A hétközi, kisvárdai meccsen a küzdőszellemünkre nem lehetett panasz, példásan harcoltunk, és a végén szereztünk egy pontot, lehet, hogy a legfontosabbat ebben a szezonban. A Honvéd elleni mérkőzést is úgy kell kezelnünk, mint az összes többit, azaz meg kell nyernünk, ugyanakkor természetesen fontos, hogy a fiúk átérezzék az összecsapás jelentőségét. Ellenfelünk jó csapat, de nem fogjuk vissza magunkat, hatékony támadófutballt akarunk játszani, és remélem, begyűjtjük a harmadik helyhez szükséges három pontot. (pfla.hu)

Pisont István (Honvéd): - Törekszünk az ötödik hely megszerzésére, nagyon fontos lenne számunkra, több okból kifolyólag is. A következő évi sorsolás miatt is lényeges, hiszen a háromfordulós bajnokságban jelentősége van annak, hogy milyen helyezéssel végzünk a tabellán. Emellett természetesen nagyon szép lezárása lenne ennek az évnek, ha a kupagyőzelem mellett az ötödik helyet is megszerezhetnénk. (honvedfc.hu)

Olvastad már?
NB I: 29 éves újonc a ZTE-Vidin, Berke a DVSC-Paks kiesési rangadón – bíróküldés
A Magyar Labdarúgó Szövetség kijelölte a 33., utolsó forduló játékvezetőit: Káprály Mihály debütál az élvonalban, míg Berke Balázs ismét fontos meccset kapott.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz