NB I: Az MTK hajrágóllal verte a Diósgyőrt és odaért a dobogósok mögé - videó

11-esből és több komoly helyzetből sem tudott betalálni a DVTK kapujába az MTK Budapest, de a hajrában, egy jól eltalált Kata-lövéssel mégis megszerezte az összességében megérdemelt három pontot a héten edzőt váltó borsodiak ellen.
Dudás Gábor 2020. december 13., vasárnap 18:50
11-esből és több komoly helyzetből sem tudott betalálni a DVTK kapujába az MTK Budapest, de a hajrában, egy jól eltalált Kata-lövéssel mégis megszerezte az összességében megérdemelt három pontot a héten edzőt váltó borsodiak ellen.
Szerző: Dudás Gábor 2020. december 13., vasárnap 18:50

I. félidő:

A hét közben edzőt cserélő Diósgyőr bátran kezdett az MTK otthonában, de csak néhány percig tartott a vezetőedzőjét és szakmai stábja egy részét betegség miatt elveszítő hazai csapat fásultsága. A fővárosiak szép lassan átvették a mérkőzés irányítását, a DVTK pedig elsősorban a kontrákra rendezkedett be.

A hazaiak Cseke, majd Gera lövésével keltettek mérsékelt veszélyt, válaszul Ivanovski kellemetlen lövését kellett kiszednie a jobb alsóból Mijatovicnak. A 21. percben az MTK aztán a kapuba talált, de lesről (Dimirtov révén), majd bő tíz perccel később alighanem 11-est úszott meg a DVTK, amikor Antal nem csak csapatársát, a labdát elrúgó Hegedűst, de Prossert is felöklelte egy kifutásánál.

A 40. percben Grozav törhetett kapura szinte zavartalanul, de így sem tudott a kapuba találni, ziccerből a jobb felső mellé ágyúzott. 0-0 volt a félidő.

II. félidő:

Az 56. percben, Gera lövésénél még nem kellett nagyot védenie Antalnak, nem úgy alig négy perccel később. Ekkor Prosser remekül indította balról Miovskit, a csatár bele is belsőzött a labdába, amely így a bal alsó felé tartott. Antal azonban lábbal nagyot védett.

A 72. percben 11-eshez jutottak a hazaiak, Shestakov ütközte le a megugró Prossert a 16-oson belül. A büntetőhöz Cseke állt oda, de lövését, majd a kipattanó után érkező Miovski kísérletét is hárította Antal.

A 77. percben először jutott el komolyabb helyzetig a DVTK a második játékrészben: a csereként beállt Korbély harcolt ki magának egy beadási lehetőséget, jól is centerezett, de a kapu előtt érkező Grozav nem tudta a labdát a hálóba sodorni, a jobb kapufa mellé pattogott a játékszer. A 81. percben Márkvárt kapu felé tartó lövésébe vetődött bele Ferreira önfeláldozóan.

A 82. minutumban aztán meccslabda maradt ki: a padról beszállt Schön egy remek kontra során, Gera remek labdájával lógott meg a félpályánál, Seshtakov sem merte lerántani, így ziccerben törhetett kapura a támadó. A cserejátékos aztán elfektette Antalt is, de kisodródott, majd balról a kaput sem találta el.

Amikor már úgy tűnt, marad a 0-0, jött a slusszpoén. A hosszabbítás első percében Kata vállalkozott lövésre 21 méterről, egy jó csel után és szépen talált a jobb alsó sarokba, kialakítva az 1-0-s végeredményt (nem mellesleg megszerezte első NB I-es gólját a 18 éves játékos).

Az MTK Budapest ezzel fellépett a tabella 4. helyére, a Diósgyőr viszont maradt az utolsó pozícióban.

OTP Bank Liga, 14. forduló:

MTK Budapest - DVTK 1-0 (Kata 91.)

A meccs közvetítése percről percre itt! 

MTK: Mijatovic – Ikenne-King, Varju, Ferreira, Herrera – Kata, Cseke, Dimitrov (Schön, 78.) – Gera D. (Barna Sz., 93.), Miovski, Prosser (Biben, 95.)

DVTK: Antal - Shestakov, Karan, Hegedűs J., Memolla - Max, Márkvárt, Hasani (Korbély, 73.) - Rui Pedro (Iszlai, 88.), Grozav, Ivanovski

Korábban:

Mezőkövesd - Paks 4-3

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz