Mint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott nehéz csoportba került a Nemzetek Ligája-sorsoláson: a kontinens topcsapatai közé tartozó angol, német és az Eb-címvédő olasz együttes vár a mieinkre júniusban és szeptemberben.

A három csoportellenfélből kettővel, az angolokkal és a németekkel idén már találkoztunk, és mindkét csapat ellen sikerült egy-egy döntetlent elérnünk: a német válogatottal Münchenben játszottunk 2-2-es döntetetlent az Európa-bajnokság csoportkörében, míg Anglia ellen a Wembley-ben értünk el 1-1-t vb-selejtezőn. Az olaszok elleni összecsapások pikánsak lesznek, hiszen a mieink szövetségi kapitánya, Marco Rossi saját hazája ellen készíti majd fel válogatottját.

Az 57 éves szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak nyilatkozott a sorsolást követően.

– Mondhatjuk, hogy mindegyik kalapból a legerősebb csapattal kerültünk össze – kezdte Marco RossiAz Európa-bajnok, az Eb-ezüstérmes és Németország, borzasztó nehéz csoport, amelyben ahogy az utóbbi időben már többször is előfordult velünk, ismét mi vagyunk a leggyengébbek. Akkor sem adtuk fel és harcoltunk, és most is ugyanezt fogjuk tenni! Az ellenfelek szinte minden kulcsjátékosa többet ér a szakmai oldalak szerint, mint a mi teljes keretünk.

– Ennek ellenére, ahogy korábban is, most is arra fogunk törekedni, hogy a legjobbunkat nyújtsuk ellenük. Ismerjük őket, Olaszország kivételével tapasztalatból tudjuk, hogy mennyire erősek. Rengeteget kell majd futnunk és harcolnunk ellenük, egészen biztos, hogy többet lesz náluk a labda, mint nálunk, így a labdaszerzésre és az azt követő játékelemekre kell majd nagyon felkészülnünk. Szintén előnyünk, hogy pontosan tudjuk, milyen Európa legjobb csapatai ellen futballozni, sőt, ezt a helyzetet már többször megoldották játékosaink emlékezetes mérkőzéseken – folytatta az olasz szakember.

Rossi arra is kitért, mi kell ahhoz, hogy az Eb-hez hasonló bravúr-mérkőzéseket tudjon vívni a magyar csapat.

– Ha sikeresek akarunk lenni, az idén Anglia és Németország ellen játszott mérkőzéseinket el kell felejtenünk, a jövőben kell gondolkodnunk, mivel azok azok a kivételek voltak, amikor egy kisebb csapat egy erősebb ellen tízből egyszer kiugró eredményt tud elérni, vagyis az alapokról kell felépíteni a játékunkat ellenük, mostantól pedig még nagyobb erővel és elszántsággal dolgozunk azért, hogy ez ismét sikerüljön. “Minden mérkőzés 0-0-lal kezdődik és a végeredményt rengeteg apró tényező befolyásolja. Azon leszünk, hogy ezek a tényezők minél kevésbé segítsék ellenfeleinket, és amennyire lehet, harcos, jó játékkal megnehezítsük az életüket.” – zárta az 57 éves olasz tréner.

Az A divízió négy csoportgyőztese jut a 2023 júniusában megrendezésre kerülő döntőbe, míg a csoportok negyedik helyezettjei kiesnek a B divízióba. A Nemzetek Ligája első négy játéknapját közvetlenül egymás után, június 2-14. között rendezik meg, az ötödik és a hatodik játéknap mérkőzéseit szeptember 22-27. között játsszák le.

Az A-liga további csoportjai:

1-es csoport: Ausztria, Horvátország, Dánia, Franciaország

2-es csoport: Csehország, Svájc, Portugália, Spanyolország

4-es csoport: Wales, Lengyelország, Hollandia, Belgium

NL-sorsolás: Ennél brutálisabb csoportba nem igazán kerülhetett volna a magyar válogatott