Eb-pótselejtezők: Ellenfelet kap a magyar válogatott - amit a pénteki sorsolás előtt tudni kell

November 22-én, pénteken 12 órától kiderül, mely csapat, illetve csapatok útján vezethet el a magyar válogatott útja a 2020-as, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságig.
Dudás Gábor 2019. november 22., péntek 9:08
November 22-én, pénteken 12 órától kiderül, mely csapat, illetve csapatok útján vezethet el a magyar válogatott útja a 2020-as, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságig.
Szerző: Dudás Gábor 2019. november 22., péntek 9:08

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) csütörtöki, illetve tájékoztatójából kiderül, hogy a pénteki, 12 órakor kezdődő sorsoláson a magyar válogatott - az előzetes híreknek megfelelően - az A- vagy a C-ágra kerül majd, a szövetség nem módosított a sorsolási szabályokon (erre is volt esély).

Az UEFA-nál ugyanis szerették volna, ha minél több Eb-házigazda eljut a kontinenstornára, de a jelen állás szerint két érintett válogatott egy ágra kerül majd a sorsoláson (Skócia és Magyarország, Skócia és Románia vagy Magyarország és Románia), azaz egyikük biztosan nem jut ki a jövő nyári eseményre.

A közlemény szerint Magyarország az első mérkőzését (azaz a playoff "elődöntőjét") minden bizonnyal idegenben játssza le, méghozzá Izland (ha az A-ágra kerülünk), vagy Skócia (ha a C-ágon folytatjuk) ellen. A magyar-izraeli-bolgár-román négyes egyike szerepelhet majd az A-ágon, míg a másik három a C-jelzésű "ösvényen" juthat el az Eb-ig-ha sikerrel veszi az akadályokat.

A sorsoláson az is kiderül majd - mindkét ágon - hogy melyik elődöntő győztese játszik majd hazai pályán a fináléban.

A magyar válogatott lehetséges útjai a 2020-as Eb pótselejtezőin:

1. C-liga, elődöntők:

Skócia – MAGYARORSZÁG, Norvégia – Szerbia

2. A-liga, elődöntők:

Izland – Románia, Izrael – MAGYARORSZÁG

vagy

Izland – Románia, Bulgária–MAGYARORSZÁG

vagy

Izland – MAGYARORSZÁG, Bulgária – Izrael

Átigazolások
Videoton FC Fehérvár
Több távozó is lehet
A Csakfoci információi szerint máris megkezdődött a keret átalakítása az NB II-ben szereplő Videoton FC Fehérvárnál, így több játékos távozhat a csapattól.
Szpartak Moszkva
Stankovic-Csercseszov csere?
Az orosz Sport-Express információi szerint Sztanyiszlav Csercseszov is jelölt lehet Dejan Stankovic utódjának a Szpartak Moszkvánál.
Videoton
Újra Pető az edző
Hivatalossá vált, amit a Csakfoci előre jelzett: újra Pető Tamás irányíthatja a fehérvári csapatot.
Tovább az összes átigazoláshoz