Tállya (NB III)-MTK Budapest 1-4 (Nyitrai 76., ill. Prosser 20., Bíró 25. – 11-esből, Dimitrov 48., Kanta 52. – 11-esből)

A fővárosi kék-fehérek már a 12. percben megszerezhették volna a vezetést, azonban Prosser középre ívelése után, a kapu torkában, Bíró elől menteni tudott az egyik hazai védő. A 20. percben megszerezte a vezetést az MTK: Alho indítása után Prosser cselezett lövésig, majd 14 méterről nem hibázott. Öt perccel később kétgólosra nőtt a vendégek előnye: Bírót buktatta a kapus a tizenhatoson belül, a jogosan megítélt büntetőt a sértett magabiztosan lőtte a bal felsőbe.

Fordulás után rögtön újabb gólnak örülhettek az MTK játékosai, ezúttal Balázs passzolt Alhónak, aki a második vonalban érkező Dimitrovnak centerezett, a középpályás pedig a bal kapufa mellé helyezett. Négy perc múlva már 0-4 állt az eredményjelzőn: Prosser fejéről a védő kezére pattant a labda, a jogosan megítélt büntetőt a csereként pályára lépő Kanta lőtte a bal sarokba.

A 76. percben szépítettek a házigazdák, Antonijevic szabálytalankodott a tizenhatoson belül, a játékvezető büntetőt ítélt, amit Nyitrai a jobb sarokba helyezett. Az utolsó percekben kétszer is nagy helyzetbe került Osei, de mindkét közeli kísérletét bravúrral védte Tarr, így az MTK simán jutott tovább a legjobb nyolc közé a MOL Magyar Kupában.

Paksi FC-Budafok 2-4 (Nagy R. 15.), Gévay 34.), ill. Skribek 25., 38., 45., Zsóri 93.)

Aktívabban kezdett a Paks, rövid idő alatt Szabó János és Szabó Bence is veszélyeztetett, előbbi kísérleténél az egyik védő blokkolt, utóbbi lövése pedig fölé szállt 16 méterről. A 9. percben tizenegyeshez jutottak a hazaiak, Nagy Richárd azonban a felső lécre lőtte a labdát. Ami nem ment büntetőből, az összejött akcióból: Nagy Richárd góljával vezetést szereztek a tolnaiak, miután egy remek egyéni szóló végén – Nikolic, Micsinai és Romic sem tudta megállítani -, 15 méterről lőtt a jobb sarokba.

A 25. percben egyenlített a Budafok: Ihrig-Farkas jobbról érkező beadását Skribek 12 méterről, jobbal a jobb alsó sarokba lőtte. A félidő felét átlépve ismét előnybe került a házigazda: Egy bal oldalról beívelt szabadrúgás utáni nagy kavarodásban Gévay eszmélt a leggyorsabban és 8 méterről a hálóba lőtt. Nem sokáig tartott a hazaiak öröme, hiszen Skribek 8 méterről, jobbal kapásból perdített a jobb alsó sarokba. A játékrész zárómomentumaként Romic indította Skribeket, aki a saját térfeléről indulva lefutotta védőjét, beért a tizenhatoson belülre és kissé jobbról, 10 méterről a bal sarokba lőtt.

Bognár György vezetőedző a második félidőben pályára küldte az NB I-es góllövőlista vezetőjét, Hahn Jánost, valamint Böde Dánielt is, aki ezúttal támadóként igyekezett segíteni csapatának. Mezőnyfölényben játszott a Paks, többször is próbálkozott lövéssel, de ezeknél Bese rendre a helyén volt. A 93. percben Zsóri végleg eldöntötte a mérkőzést, miután Kulcsár emelése után senkitől sem zavartatva, 6 méterről a hálóba lőtt, így a Budafok 4-2-es győzelmével ott van a legjobb 8 között a MOL Magyar Kupában.

Magyar Kupa: A Diósgyőr már csak az NB I-ben tud bent maradni – videó